Technikai műemlékek Szlovákiában
Szállás SzlovákiábanTurisztikai nevezetességek áttekintése Szlovákiában
Pedal Planet - Pedálkocsik galériája
A Pedal Planet Nová Polianka községében található. Európa legnagyobb lábbal hajtott autógyűjteménye várja a vendégeket. Több mint 110 kiállítás, osszesen 300 jármű várja a Tatry Galéria vendégeit. A kiállítás Ótátrafüred és Csorba-tó között található. Az egyedi autókat származási ország szerint szortírozták. A gyűjtemény nagy részét a népszerű Forma 1-es autók és Indianapolis vezető autómárkái teszik ki. Porsche, Mercedes és Jaguár is szerepel a kíálatban. A forma-1 rajongói számára Ferrari részleg is található. A galéria területén...
Feketebalogi kisvasút
A Feketebalogi kisvasút egy keskeny nyomvonalú erdei vasút Szlovákiában, a Szlovák Érchegység területén, mely Chvatimech - Hronec - Čierny Balog - Vydrovo útvonalon közlekedik. A vasút eredetileg közlekedési feltételeinek javítása céljából épült, valamint a faipari termékek szállításának céljából, mivel a hagyományos úsztatásos szállítási forma már nem felelt meg az elvárásoknak. A farönkök szállítását az egész év folyamán meg kellett oldani. Az első szakasz kiépítésére 1908-ban került sor, Hronec és Feketebalog között, 10,4km hosszan....
Kiszuca-Árva történelmi vasútvonala
A történelmi, erdei vasút (HLÚŽ), az egyokori Kiszuca-Árvai erdei vasút, mely 1926-ben alakult, az 1915 - 1918 között létesített vasútvonalak összekapocslásával, a kiszucai Oscadnica-ból Chmúr községbe (Újbeszterce városrésze), valamint Lokce-ból Erdőtka községbe. A vasútvonal működését felfüggesztették 1971-ben. 1974-ben a megszüntetett KOLŽ fennmaradt részét átvette a Čadcában található Kysucké Múzeum. A volt KOLZ 8 km hosszú szakaszát Chmúra (Vychylovka) és Tanečník (Oravská Lesná) között, egyedülálló visszatérő rendszerrel, 1991-ben...
Őskori Múzeum Bajmócon
Bajmóc városának területe az őskori történészet egyik gyöngyszemének számít Szlovákia területén. Az Őskori Múzeum, az egykor itt élő Neander-völgyiek lakóhelyének területén található, hűen tükrözi életük mindennapjait, bemutatja kőből készült eszközeiket és azt, hogy ezek segítségével milyen eszközöket készítettek, továbbá étkezési szokásaikat, a vadászatot, ruházkodásukat és a mindennapi harcot a túlélésért... A régészek szerint Szlovákia egyik leggazdagabb paleolit lelőhely található itt. Számtalan kézzel készített, pattintott...
Andrássy képtár
Krasznahorkaváralja egyik legértékesebb kulturális műemléke a képtár szecessziós épülete, melyet gróf Andrássy Dénes építettett, ki korának egyik legnagyobb műgyűjtőjének számított. Az épület egykor az Andrássy gyűjtemény otthonául szolgált, majd a gróf halála után az értékes műemlékek Budapestre kerültek. Napjainkban számos kiállítás otthonául szolgál. Nyitvatartás: Szerda - Vasárnap (Júinius - Augusztus) 09:00 - 17:00 Belépő: Felnőtt: 2 € Diak, nyugdíjas, fogyatékkal élők: 1 € Nyitva tartási időn kívül előzetesen regisztrált...
Andrássy-palota
A 3-szintes neobarokk palota 1899-ben épült. A terveket a budapesti professzor Czigler Béla készítette. Gazdag homlokzatán az Andrássy címer látható. Földszintjén 1899-1908-ig a Szálasi Alajos vezette Andrássy kávéház működött. 1908-ban azonban Szálasi visszatért szülővárosában Temesvárra. Ma földszintjén ismét az Andrássyak nevét viselő kávéház működik, emeletén pizzeria kapott helyet.
Rozsnyói Bányászati Múzeum - Történelmi Kiállítás
Rozsnyó bányamúzeuma az egykori Markova bőrgyár épületében várja a vendégeket, a bányászat egyik legérdekesebb és legértékesebb gyűjteményével. Nyiva tartási idő Egész évben hétköznapokban Hét-Pé 9:00 - 12:00, 13:00 - 17:00 Belépő Felnőtt 3 € Diákok, gyermekek, nyugdíjasok, fogyatékkal élők, veteránok 2 € Családi belépő (2+2) 7 €
SENTINEL élményközpont - Bányászati Múzeum Rozsnyón
A Sentinel élményközpont az egykori bányamúzeum átépítése során keletkezett, 2015 - 2017 között. A Sentinel a következő épületekkel várja a vendégeket: a Gömöri bányászat és kohászat kiállítása, a gőzgépek időszaka - bányamúzeum, bányász munkák és a Szlovák Karszt természeti kiállítása. A modern és részben interaktív Gömör bányászata kiállítás a régió kohászati történetét mutatja be az őskortől egészen napjainkig, az elsődleges bányászati eszközöktől napjainkig. A bányász munkák expozíció élményközpont a földalatti munkálatokat,...
Bányamúzeum - skanzen
A szabadtéri bányászati múzeum Banská Štiavnica központjától nyugatra található, körülbelül 1 km-re Levice irányába. A festői szépségű völgyben található, a város szélén. Mint Szlovákia legrégebbi és tematikusan legnagyobb bányászati kiállítása, bemutatja az ércbányászat fejlődését a középkortól a 20. század végéig a közép-európai térségben. Az egyik legritkább kiállítás a föld alatt, bemutatja a lóhajtású Gápel működését. A felszíni expozíciót a Kachelman vízoszlop-húzógépe dominálja. A földalatti túrához a látogatótnak...
Belházy-ház
A kémiai labor épülete volt a XVIII-XIX. sz.-ban (1770-től). Kémiai és kohászati oktatás folyt a falai között. Az épület kapcsán illik megemlíteni Nicolaus Jacquin és Giovanni Antonio Scopoli nevét. Egy ideig a boltíven olvasható volt a „Belházy ház” felirat, de az idő vasfoga megrágta a betűket.
Bányászati és Erdészeti Akadémia épületei
A Bányászati Akadémiát Mária Terézia alapította 1762-ben, működését 1764-ben kezdte meg. Ez volt az első ilyen jellegű iskola a világon, egészen 1919-ig működött. Európa legremekebb bányászati-, kohászati- és erdészeti szakemberei tanítottak itt és az iskola rengeteg, korát meghaladó újítással és találmánnyal ajándékozta meg a világot. Az iskola mintájául szolgált az 1795-ben alapított Párizsi Polytechnikának. Vegyi laboratóriuma a 18. sz. utolsó évtizedeiben Európa legjobban felszerelt laboratóriumai közé tartozott. Az iskola kapuit 10.000...
Nyitrai Püspökség Egyházmegyei Múzeuma
Az Egyházmegyei Múzeum a várkomplexum részét képezi. Szlovákia első egyházmegyei múzeumát 2007-ben nyitották meg a hajdani gazdasági épületben. A múzeum földszintjén a kereszténység elterjedésének kezdetét dokumentáló oklevelek és más írásos emlékek, valamint régészeti leletek makettjei láthatók. Itt került kiállításra Szlovákia legrégibb kézzel írott könyve, az 1083-ból származó Nyitrai évkönyv és a Zobori oklevelek másolatai 1111-ből és 1113-ból. Az alagsorban az egyházi szertartásokhoz használt liturgikus eszközök, kelyhek, szentségtartók,...
Alsó kapu
Az idő múlásával Kassa városi erődítése bonyolult fejlődésen ment keresztül, és számos építkezési szakaszban volt. Az első három a magyar uralkodó dinasztiák között az Áprád család (a 13. század második feléig), a LUXEMBURG család (a 14. és 15. század fordulója) és Corvin dinasztia (a 15. század második fele). Kassa utolsó erődítmény épületeit 1706 és 1710 között építették II. Rákóczi Ferenc felkelésekor. 1783-tól kezdve az egész bonyolult erődítményt fokozatosan lebontják. A városközpont különböző részein eddig 26 városrészlet...
Zene háza
A barokk ház középkori alapokon nyugszik. A törökkorban, Bethlen (Bocskai) felkelés idején (1604-1626) egy ideig itt bújtatták a magyar királyi koronát. Erról tanúskodik az attikán olvasható latin nyelvű felirat, fordításban: „Én, az idegen, hajdan e fedél alatt bujdostam“. A Zene házában kiállítás emlékezik meg Mikuláš Schneider-Trnavský, nagyszombati születésű szlovák zeneszerzőről, aki Kodály Zoltán életreszóló barátja volt (diákkori barátság).
Rodostói ház
A Rodostói ház emlékhely annak a háznak az utánzata, ahol a fejedelem 1720 és 1735 között száműzetésben élt, és halt meg. A Hóhérbástya udvarán álló kétemeletes épületet 1991-ben nyitották meg a nagyközönség számára. Az eredeti Rodostóban található ház kivitelezésében a fejedelem saját kezűleg is részt vett. Mintául, területileg és kivitelezésben is az a szerény ház szolgált, amely ma a Márvány-tenger parti városkában, Tekirdağban, a hegyoldalon áll. Mivel Kassán az eredeti környezethez hasonló terület nem található a Hóhérbástya északi...
Erdődy Palota Pozsonyban
Az Erdődy Palota luxusépülete Pozsonyban található a Ventúrska utca 1-es szám alatt. Az építmény a 18. századból származik, a luxuspaloták építésének időszakából. Ekkor épült a Pálfy, a Grassalkovich, a Mirbach és az Eszterházy-kastély is. A kastélyok gyakran láttak vendégül ismert művészeket, világhírű zeneszerzőket is, mint Mozart, Haydn, Beethoven, vagy Liszt Ferenc. A palotát 1770-ben építette gróf Erdődy György, Walch Mátyás tervei alapján. Három itt található régebbi ház helyén épült. Eredetileg háromszintes építmény volt, melyet...
Františkova huta - Hámor műszaki emlékműve
A Františkova huta (helyileg csak Hámor) műszaki emlékmű, a vasművek (vasművek) gyár romjai 1836-tól. Árva városában, Nižná kataszteri területén található, kb. 2 km-re délkeletre Podbiel falutól a II / 584 út mellett, a Studený-patak közelében. Zuberec felé. Az épületet nemzeti kulturális emlékműnek nyilvánítják. Eredetileg egy klasszicista gyárépület, háromoldalú öblökkel. Megőrzött klasszicista homlokzat, kerületi falak, kohó, bemeneti és kimeneti csatorna, kalapács, fúvókamra, vasérc-halom (az épület mögött). Az épület Podbiel önkormányzat...
Fritz-ház
A főtéren helyezkedik el. Hajdanán, míg nem adták át a Bányászati-kohászati palotát, itt tartották a bányászati képzést. Az Akadémia 1770-1885-ig bérelte, majd 1885-ben megvásárolta. Többek között tanácsterem, könyvtár, levéltár, géptani tanszék és szertár is volt. A földszinten a Molnár-féle kocsma kapott helyet, ahol egykor a Magyar Társaság is tartott összejöveteleket. Jellegzetessége a két kovácsoltvas kapu. A képen jobboldalt lévő a bányászati, míg a baloldali az erdészeti jelképet foglalja magában. A kapu feletti festett sávban a régi szakok...
Gantzaugh-ház
A Főtér legjelentősebb és egyben legértékesebb házai közé tartozik. Az eredetileg gótikus házat 1556-ban reneszánsz stílusban átépítették. A következő, 1778-as átépítésnél a reneszánsz ablakokat barokkra cserélték. Az épület falfestése rokokó, 1778-ből való. A portál feletti a gazdag patríciusi Czebner család polgári címere látható. A gazdagon díszített portálon az 1566-os évszám olvasható. Ma a Sárosi Múzeum adminisztratív részlegének ad otthont, földszintjén kiállítási terem található.
megbízható partner már 30 éve










