Turisztikai érdekességek Szlovákiában

Kassai repülőtér

vissza a Érdekességek Košice (Kassa)

Košice (Kassa) - régió: Kassa és környéke

Látnivalók típusa: Közlekedési kapcsolatok

Kassai repülőtér

Kassa repülőtere a belföldi és nemzetközi légi forgalom egyik jelentős állomása. Napi 24 órában áll az utasok rendelkezésére.

Történelme

A Kassai repülőtér a város Barca elnevezésű részében épült 1950-ben. Azt ezt követő évben kerül sor először a Repülőnap megrendezésére, 1951-ben. Három évvel később működésbe helyezték a 2000m hosszúságú kifutópályát is, valamint guruló pályákat. 1954-ben épült a terminál első része, valamint a hangár és ezt követően az irányítótorony. Az energiaellátás biztosítására szolgáló építkezések 1962-ben fejeződtek be. A '60-as évek felén a repülőteret további bővítések követték. 1974-1977 között a kifutópályát további 1100 méterrel bővítették, valamint befejeződtek az energiaellátást biztosító rendszerek építése.

Az új terminál

A Kassai repülőtér történelmének egyik legfontosabb mérföldkőjének számít 2004. december 21.! Ezen a napon adták át az új terminált, mely összeköttetésben áll a már meglévő terminállal, légkondicionált, valamint akadálymentesített és kétszintes középső résszel ellátott. A teremben befogadóképessége már elegendővé vált az utasok, utazási ügynökségek, utazási irodák számára, továbbá helyett kapott többek közt gyermekes anyukák számára fenntartott helyiség is, valamint meditációs szoba és egy kényelmesebb business terem is várja a vendégeket. Az utazók kényelméről számos szolgáltatás gondoskodik, mint éttermek, ajándékbolt, autókölcsönzés.

A Kassai repülőtér, mint műszaki, mint biztonsági szempontból is tökéletesen megfelel az európai és nemzetközi szabványoknak.


Szálláslehetőségek a közelben: Kassai repülőtér

Camp Route E58
2.95 km

22.00 €
(fő / éj)
Hotel Múza
Hotel Múza  Kassa
Az újépítésű design Hotel Múza eredeti ötletekkel, rendhagyó megoldásokkal és kényelmes szállással...
3.92 km

40.00 €
(fő / éj)
Hotel BONAPARTE
Hotel BONAPARTE Kassa
A Hotel Bonaparte Kassa csendes részén, a Šebastovce kerületben található, kevesebb mint 10 km-re...
4.28 km

40.00 €
(fő / éj)
ALEJOVÁ Panzió
ALEJOVÁ Panzió Kassa
21 felújított szobát kínál exkluzív bútorokkal, saját fürdőszobával, síkképernyős műholdas...
4.48 km

30.00 €
(fő / éj)
Kongres Hotel Roca
Kongres Hotel Roca Kassa
Kassa városában 57 légkondicionált, ízlésesen berendezett szobával és apartmannal várja vendégeit...
4.60 km

49.50 €
(fő / éj)
SET Panzió
SET Panzió Kassa
A Set Panzió 2004-ben nyitotta meg kapuit Kassán. Modern és kényelmes szállás, kellemes környezetben,...
4.91 km

40.00 €
(fő / éj)
Garni Hotel AKADÉMIA
Garni Hotel AKADÉMIA Kassa
A Garni Hotel Akadémia Kassa központjának peremén fekszik, körülbelül 200 méterre a történelmi...
6.45 km

32.00 €
(fő / éj)
Hotel Slameny Dom
Hotel Slameny Dom Kisida
A Hotel Slamený Dom háromcsillagos szálloda Kisidán helyezkedik el. Elsőosztályő szolgáltatások...
6.62 km

45.00 €
(fő / éj)
Congress Hotel CENTRUM
Congress Hotel CENTRUM Kassa
A Hotel Centrum szálloda Kassán található a város történelmi központjában. A kínálatban kényelmes...
6.92 km

45.00 €
(fő / éj)
Beryl Panzió
Beryl Panzió Kassa
Modern megoldásokkal, minőségi szállással várja vendégeit a Beryl Panzió 3 egyágyas szobával,...
6.98 km

32.50 €
(fő / éj)
TeleDom Hotel & Conference Center
TeleDom Hotel & Conference Center Kassa
Közvetlenül Kassa városközpontjában található a Best Western TeleDom & Conference Center. Minden...
7.06 km

47.50 €
(fő / éj)
DoubleTree by HILTON Kosice
DoubleTree by HILTON Kosice Kassa
A DoubleTree by Hilton szálloda Kassa központjában található, 2014-ben elnyerte a Trend Top díjat....
7.14 km

59.50 €
(fő / éj)
Hotel ZLATY DUKAT
Hotel ZLATY DUKAT Kassa
A Boutique Hotel Zlatý Dukát közvetlenül Kassa történelmi központjában található, Szlovákia...
7.31 km

49.50 €
(fő / éj)
Hotel GLORIA PALAC
Hotel GLORIA PALAC Kassa
A Hotel Gloria Palace egy- és kétágyas szobákkal, apartmanokkal várja vendégeit, Kassa városában....
7.31 km

37.00 €
(fő / éj)
Boutique Hotel Chrysso
Boutique Hotel Chrysso Kassa
Kassa történelmi központjában, kényelmes szállással, nyugodt csendes környezetben várja vendégeit...
7.34 km

42.50 €
(fő / éj)
Elérhetőségek
Cím Kassa
Telefon +421 55... Elérhetőségek megtekintése
Telefon +421 55 6832 100
+421 55 6832 360
Email[email protected]
WWWWeboldal
GPS N48.67298°
E21.23711°
Utolsó módosítás dátuma 15. 03. 2023

Látnivalók a közelben

Kassai Repüléstörténeti Múzeuma
0.73 km
Kart aréna Košice
Kart aréna KošiceAdrenalin sportok
4.71 km
Da Vinci pánikszoba Kassán
7.24 km
Pongrácz-Forgách-palota
Pongrácz-Forgách-palota Kulturális és közösségi létesítmények
7.25 km
Alsó kapu
Alsó kapuTechnikai műemlékek
7.29 km
Püspöki palota
Püspöki palotaKulturális és közösségi létesítmények
7.43 km
Egyéb látványosságok


Látnivalók a közelben

Alsó kapuAlsó kapu
7.29 km
MegyeházaMegyeháza
7.46 km
ZsinagógaZsinagóga
7.56 km