Szent Erzsébet székesegyház
vissza a Érdekességek Košice (Kassa)Košice (Kassa) - régió: Kassa és környéke
Látnivalók típusa: Nemzeti kulturális emlékek , Szakrális műemlékek és zarándokhelyek
A Szent Erzsébet-főszékesegyház, ismertebb nevén a kassai dóm Kassa egyik legszebb és legjellegzetesebb épülete, Európa egyik legszebb székesegyháza. A dóm érett gótikus stílusban épült egy korábbi, Szent Erzsébetnek szentelt plébániatemplom (románkori, majd egyhajós csúcsívessé alakított) helyén, amely 1378-ban leégett. Nem állapítható meg pontosan, mikor kezdték el építeni az új templomot, IX. Bonifác pápa1402-ből származó bűnbocsánati bullája, amellyel támogatni kívánta a várost, hogy hozzájáruljon a templom építésének tetemes költségeihez, továbbá azokról a sírkövekről, amiket a főhajó pilléreinek alapozásakor találtak, ebből lehet következtetni arra, hogy az építkezést 1380 körül kezdték el. A dóm építése 1378 körül kezdődött, és több szakaszra osztható.
Nem csupán azért mert a történelem viharai nyomot hagytak a dómon, hanem azért is, mert 1804-ben létrehozták a Kassai egyházmegyét és az egykori plébánia templom székesegyházi rangot kapott, több felújításon esett át. Ezek közül a leginkább számottevő az 1877 és 1896 közti felújítás volt, ekkor a templomot nemcsak restaurálták, hanem át is építették, igyekezvén visszatérni az eredeti, öthajós tervhez. Az építkezést Steindl Imre tervei alapján Franz Schmidt irányításával végezték. Ekkor bontották le a Szent József-kápolnát. Az átépítés utolsó szakaszában az északi hajó alá kriptát építettek. 1906-ban itt helyezték örök nyugalomra II. Rákóczi Ferenc, édesanyja Zrínyi Ilona és a fejedelem idősebbik fia, Rákóczi József hamvait. Itt nyugszik még generálisa, tábornagya Esterházy Antal gróf , udvarmestere Sibrik Miklós ezereskapitány, társa Bercsényi Miklós gróf és annak felesége, Csáky Krisztina grófnő.
Szálláslehetőségek a közelben: Szent Erzsébet székesegyház

Kelet-Szlovákia metropoliszában, Kassa szívében várja vendégeit a Villa Regia. Közvetlen közelében...
44.00 €
(fő / éj)

A Boutique Hotel Slavia Kassa történelmi központjában található, a Szent Erzsébet Dóm közelében,...
59.50 €
(fő / éj)

Kassa történelmi központjában található a Plaza Panzió, 3 percnyi sétára a Szent Erzsébet Dóm-tól....
29.50 €
(fő / éj)

Kassa történelmi városában helyezkedik el a Hotel Bristol, az óváros szívében. A turisztikai...
52.50 €
(fő / éj)

A Boutique Hotel Zlatý Dukát közvetlenül Kassa történelmi központjában található, Szlovákia...
49.50 €
(fő / éj)

Kényelmes szállás Kassa központjában. A háromcsillagos Boutique Penzion Slovakia & Slovakia Residence...
44.50 €
(fő / éj)

Kassa történelmi központjában, kényelmes szállással, nyugodt csendes környezetben várja vendégeit...
42.50 €
(fő / éj)

A Hradbová Panzió közvetlenül Kassa központjában található, számos kulturális és történelmi...
42.00 €
(fő / éj)

A Horse Inn Panzió Kassa történelmi központjában várja a vendégeket, tágas apartmanokkal, modern...
42.00 €
(fő / éj)

Közvetlenül Kassa városközpontjában található a Best Western TeleDom & Conference Center. Minden...
47.50 €
(fő / éj)

Modern megoldásokkal, minőségi szállással várja vendégeit a Beryl Panzió 3 egyágyas szobával,...
32.50 €
(fő / éj)

A DoubleTree by Hilton szálloda Kassa központjában található, 2014-ben elnyerte a Trend Top díjat....
59.50 €
(fő / éj)

A Hotel Gloria Palace egy- és kétágyas szobákkal, apartmanokkal várja vendégeit, Kassa városában....
37.00 €
(fő / éj)

A Penzión nad Bankou épülete Kassa történelmi központjának szívében található, 80 méterre...
20.00 €
(fő / éj)

A Hotel Ambassador luxusszálloda négycsillagos szolgáltatásokkal várja a vendégeket, Kassa kulturális...
50.00 €
(fő / éj)
Cím | Kassa |
---|---|
Telefon | Elérhetőségek megtekintése |
Telefon | |
GPS | N48.72055° E21.25703° |
Utolsó módosítás dátuma | 20. 09. 2016 |
---|