Kelemantia Leányvár Izsa

Kelemantia Római Katonai tábor 

Az izsai római katonai tábor a községtől mintegy 2 km-re, a Duna partján fekszik. Ez a terület ma Leányvár néven ismert.  
A rómaiak több mint kétszáz éves szakadatlan jelenlétének bizonyítéka ez az egyedülálló műemlék.
Tudósít átgondolt erődépítészetükről, katonapolitikájukról és birodalmuk határainak védelmi rendszeréről. Tanubizonyságként szolgál az egykori lakosság fejlett antik civilizációval való kapcsolatáról. Történelmi eseményeket mesél, melyek időszámításunk után az első évszázadban játszódtak le. 

Az izsai római katonai tábor az ún. limes romanus erődítményrendszer része volt. A Pannónia-provincia északi természetes határát ezen a szakaszon a Duna alkotta. A Dunától északra lévő területen germán törzsek - kvádok és markomannok éltek. A rómaiak Pannónia határainak védelmében a Duna jobb, déli partján erődítményláncot építettek. A határvonal legfontosabb részeit a római légiók védték. Stratégiailag egyik legjelentősebb határvonal a Vág torkolatával szemben lévő terület volt. Itt szelte át a Dunát az Olaszföldről a Baltikumba vezető ún. Borostyán kereskedelmi út keleti ága.

Az i. sz. 1 század végén a négy pannóniai légió egyike Brigetióban székelt (a mai Szőny).
Marcus Aurelius császár uralkodása idején a 2. század második felében hosszan tartó háború folyt a rómaiak és a germánok közt, melyet a történelemből markomann háborúk néven ismerünk. Az első római erődítmény Izsán valószínűleg az említett időszakból származik. A római hadsereg néhány egysége egyik hadjáratuk alatt ideiglenesen ezen a területen telepedett le. Az említett korszakból származó táborok ma már csupán repülőgépről láthatók Nagyharcsás és Leányvár között. A rómaiak később építettek fel egy ideiglenes tábort Brigetióval szemben, Leányváron. Ez ún. palánktábor volt.

A palánktábort kettős árokrendszer és földsáncok vették körül. Belső területén utcarendben vályogtéglából épített kaszárnyák helyezkedtek el. A kaszárnyákat náddal fedték. Az aránylag jelentős számú legénység feladata volt az anyatábor és a szomszédos római határszakasz védelme a germán törzsek támadásai ellen. A tábor rövid időn belül germán támadásnak esett áldozatul. 

A markomann háborúk befejezése után a rómaiak ezen a helyen egy kőtábort építettek az állandó helyőrség számára. Ez mintegy 3 ha területen fekvő hatalmas erődítmény volt. Alaprajzát egy lekerekített sarkú négyzet (172*172 m) képezte, amelynek oldalai a négy világtáj irányába néztek.

A táborfal elérte a 2 m szélességet és 4-5 m magasságot. A táborfalat összesen 20 torony erősítette. Két-két torony védte a kapukat, ezek a négyzet oldalainak közepén helyezkedtek el. A továbbiak a tábor sarkain, valamint a sarkok és kapuk között álltak. 

A táborfalhoz belülről földsánc támaszkodott, kívülről két, majd öt árokkal kerítették.
A bábor belsejében található épületek az egykori római építészek tervei alapján egységes rendszert alkottak. A tábor központjában álltak a parancsnoki épületek, az északi és déli részen voltak a kaszárnyák, istállók és raktárak. 

A tábor délkeleti részében állt a fürdő, de helyet kaptak a műhelyek, kutak, ciszternák és sütőkemencék is. Csupán a nagyobb jelentőségű épületek készültek teljesen kőből. Az épületek többségének csupán az alsó részét rakták kőből, a falak már vályogtéglából épültek. A tetőzetet masszív cserepek fedték. A szükséges építőanyagokat a követ, téglát, meszet a Duna túloldaláról szállították. 

Ez az erődítmény több átépítés, ill. rongálás után (legjelentősebb átépítés a 4. században a sarkakhoz és az északi kapuhoz való bástya-hozzáépítés) a rómaiak fennhatóságának hanyatlásáig szolgálta a római hadsereget. Az itt táborozó helyőrség két évszázadon keresztül védte ezt a határszakaszt, ill. Brigetio anyatábort a váratlan germán támadások ellen. Békeidőben a Dunán folyó kereskedelmet ellenőrizte. Bizonyára élénk kereskedelem folyt a germánok és rómaiak között a katonai tábor közelében is.

A 4. század végén, a római impérium hanyatlásának idején a tábort tűzvész pusztította el, s a rómaiak már nem építették újjá. Romjai közé a germánok telepedtek, akik az 5. század első évtizedeiben hagyták el Leányvárt. Az ő távozásukkal az 5. század közepén a tábor is elnéptelenedett.

A középkorban, a török háborúk idején, de az újkorban is a tábor kőfejtőként szolgált. A római tábor köveiből épült részben a komáromi vár, Komárom és Izsa környékén számos templom, lakóház. A rómaiak korából származó várfalakból csupán torzók maradtak. A tábor neve, ill. az állomásozó helyőrség neve sem ismert.

A közelmúltig az izsai római tábort Kelemantia névvel azonosították (Kelemantia, Celemantia, Celamantia). Valószínűleg ez az elnevezés egy kereskedelmi úton fekvő települést jelölt, melyet Claudios Ptolemaios i. sz. 2. századában élt ókori geográfus említ mint Brigetio melletti települést. A római tábor legkorábbi ábrázolása 1661-ből származik. Ez a metszet do Souches generális seregének Komárom melletti összecsapását ábrázolja a török csapatokkal. A tábor legkorábbi leírása a 18. század 1. harmadából származik (Richard Pockock és Jeremiah Milles utazók, Bél Mátyás történész).Ekkor Leányvár néven említik, s mint romról számolnak be róla. Rómer Flóris magyar régész 1963-ban Leányvárról mint jelentős régészeti lelőhelyről ír.
Első régészeti feltárások

Az első régészeti feltárásokra 1906-1909 és 1912-1913 között került sor. A feltárások vezetője egy budapesti reálgimnázium professzora, az izsai származású Tóth-Kurucz János volt, akit a Komáromi Múzeumi Egyesület bízott meg, és anyagi fedezetet nyújtott a munkához.  
Tóth-Kurucz János a feltárási munkák alapján elkészítette a római tábor alaprajzát és a tábor teljes tervét. A régészeti ásatások során nagy mennyiségű leletanyag került elő : kőmaradványok, téglák, használati kerámia, pénzérmék  és különböző fémtárgyak. Tóth-Kurucz János munkája hosszú éveken át szolgált alapul a további kutatásokhoz.
1932-ben a Prágai Állami Régészettudományi Intézet munkatársa, J. Böhm a tábor északi részén végzett feltáró munkát. Az SZTA Nyitrai Régészettudományi Intézete, együttműködve a CSSZTA Régészettudományi Intézetével, 1955-56 között B. Svoboda, 1957-ben M. Lamiová-Schiedlová vezetése alatt végeztetett régészeti feltárásokat. Sikerült a tábor építésének egyes fázisait nyomon követni, analizálni az átépítéseket, meghatározni a tábor épületeinek pontos helyét. Az ekkor előkerült leletanyag egyik legjelentősebb eleme az elefántcsontból faragott, komikus színészt ábrázoló kisplasztika a 3. századból.