Árva vára
vissza a Érdekességek Oravský Podzámok (Árvaváralja)Oravský Podzámok (Árvaváralja) - térség: Kubínska Hoľa - régió: Árva
Látnivalók típusa: Várak és kastélyok, Nemzeti kulturális emlékek
Árva váránák legendája
Árva várának legendája szerint a régmúltban lovagok érkeztek az országba nehéz páncélzatban, a forró nyár ideje alatt. Az elkeseredett lovagok az Úrhoz kezdtek fohászkodni, hogy védje meg őket a tűző nap sugaraitól. Az első lovag azt kérte, hogy az Úr borítson sátrat fejük fölé, míg a második azért fohászkodott, hogy inkább egy várat építsen, mely olyan magasan helyezkedik el, hogy az elbújik a felhők közt a nap elől! A harmadik lovag annyit kért, hogy a vár magányosan álljon, környékén ne lakjanak emberek sem. Amint kimondták a kívánságokat, hirtelen orkán kerekedett és a lovagokat magával ragadta. Amikor magukhoz tértek, egy várban találták magukat. Az erődítmény kopár, a környékből kimagasló hegyen állt, sem falain belül, sem kívül, a lovagokon kívül senki sem volt. A legenda szerint a lovagok az Árva vára nevet adták neki.
Árva vára Szlovákiában, Árvaváralja (Oravský Podzámok) község mellett az Árva folyó szintje felett 112 méterre magasodó sziklára épült a Kis Fátra csodaszép környezetében.
A középkorban fontos szerepet játszott Magyarország északi határa és a Lengyelország felé vezető kereskedelmi út védelmében.
A vár alapításáról nem lehet tudni semmit sem, de feltételezhető, hogy mint sok más magyar vár, ez is közvetlenül az 1241-es tatárjárás után épült. Mikszáth Kálmán szóhagyományokra alapozva állítja, hogy a templomos lovagok építették. Első ismert birtokosai a Balassák voltak. Oklevélben először 1267-ben történik említés a várról, [2], amikoris IV. Béla kiváltotta Balassa Mikótól, és ettől kezdve egy ideig királyi várként funkcionált. Ekkor már létezett a fellegvár és valószínűleg a középső vár is. Az alsóvár helyén fából ácsolt épületek álltak. A királyi megbízottja a várispán volt.
1298-ban a király a trencséni Csák Máténak adományozta, majd annak halála után Doncs mesterre bízta a várispánságot, aki húsz éven keresztül töltötte be ezt a tisztséget és árvai grófnak nevezte magát. 1331-ban Károly Róbert a körmöci Lipót grófot nevezte ki árvai grófnak majd 1335-ben várispánná is tette. Lipót ezt a tisztséget 1349-ig töltötte be.
A második világháború után a korábbi német és magyar birtokokat államosították Szlovákiában. A vár állami tulajdon lett. Jelenleg is tartanak a karbantartási és rekonstrukciós munkák. A vár jelenleg nemzeti emlékhely és múzeum szerepét tölti be. Bemutatják a vár történetét, legrészletesebben a Thurzó-korszakot és a közbirtokosság idejét.
Természettudományi és néprajzi kiállítás is van a múzeumban. Meg kell említeni a gazdag ornitológiai gyűjteményt, mely Antoni Kocjan lengyel erdész munkája.
Szálláslehetőségek a közelben: Árva vára

Az U Nás Panzió Oravský Podzámok (magyarul Árvaváralja) községében várja a vendégeket, az...
22.00 €
(fő / éj)

Az újonnan épült Palatin Hotel Árvaváralja központjában található, a vár alatt, mely Szlovákia...
25.00 €
(fő / éj)

A Reduta Panzió Árvaváralja (szlovákul Oravský Podzámok) községében található, 700méterre...
17.50 €
(fő / éj)

Panzió a sípályák lábánál, Árvaváralján! A Racibor Panzió kétágyas és négyágyas szobákkal...
35.00 €
(fő / éj)

A Príslop Panzió Árva régiójában található, 808m tengerszint feletti magasságban, Hrustin községének...
14.00 €
(fő / éj)

A Hotel Green szálloda Alsókubin, szlovákul Dolný Kubín városában található, a Skipark Kubínska...
35.00 €
(fő / éj)

A Kika Panzió Alsókubin (szlovákul Dolný Kubín) csendes, nyugodt környezetében helyezkedik el,...
19.00 €
(fő / éj)

Árva régiójában, Hruštín községében várja vendégeit a Penzión u Peta panzió. A szálláskínálatban...
9.00 €
(fő / éj)

A Manco na Kubínskej Holi üdülőház, a Kubínska Hola síközponttól mindössze 350 méter távolságra...
10.00 €
(fő / éj)

A Kubínska Hola hegyi szállás az Árvai Magura déli lejtőin található, 1100m tengerszint feletti...
60.00 €
(fő / éj)

A Hotel ORAVA Dolný Kubín közelében fekszik, 5 km-re található Alsókubín (Dolný Kubín) központjától....
35.00 €
(fő / éj)

A Kubínska Hola síközponttól 1km távolságra, csendes, nyugodt környezettel várja vendégeit a...
35.00 €
(fő / éj)

Fényűző szállás Árva régiójában, Alsókubin szélén, tágas apartmanokban, stílusos kétágyas...
37.50 €
(fő / éj)

Alsókubin városában, kényelmes szállással, konferenciaszolgáltatásokkal, ínyenc gasztronómiai...
42.50 €
(fő / éj)

A Marína Panzió és Étterem Alsókubin történelmi központjában található. A Ski Kubínska Hola...
30.00 €
(fő / éj)
Cím | 027 41 Árvaváralja |
---|---|
Telefon | +421 43... Elérhetőségek megtekintése |
Telefon | +421 43 581 61 51 |
GPS | N49.26201° E19.35861° |
Utolsó módosítás dátuma | 12. 02. 2016 |
---|