Turisztikai érdekességek Szlovákiában

DIVÉNY vára

vissza a Érdekességek Divín (Divény)

Divín (Divény) - régió: Nógrád

Látnivalók típusa: Várromok és erődítmények

DIVÉNY vára

A mai Divény Várhegy területén már a 9. században erődített avar-szláv település állt, mely a 11. századig állt fenn.

Divény várát a Losonciak ősei építették a 13. század végén, 1329-ben említik először. 1559-ben megerősítették, de 1575-ben mégis elfoglalta a török. 1593-ban Fülek visszafoglalása után a Balassáké lett. 1602-ben ismét erősítését határozták el. 1605-ben Bocskai foglalta el. 1666-ban a Wesselényi Ferenc nádor serege bevette és urát Balassa Imrét börtönbe vetette. Balassát 1667 júniusában kiengedték rabságából, azonban divényi várába nem költözhetett vissza, mert oda császári őrséget helyeztek. Viszont engedélyezték neki, hogy a várhegy alatt építsen magának egy új várkastélyt. A várkastély 1670-re el is készült. Mivel Balassa Imre továbbra is folytatta garázda, fosztogató életvitelét, sőt a hegy tetején épült várát is visszafoglalta csellel, 1679-ben a Strassaldo és Leslie hadvezérek által vezetett császári sereg ismét megostromolta, elfoglalta, majd felrobbantotta, azóta rom.

A várrom megközelíthető Divény községéből, ahonnan egy ösvény vezet a nevezetességig. 


Szálláslehetőségek a közelben: DIVÉNY vára

DIVÍN Nyaralóház
DIVÍN Nyaralóház Divény
Közép-Szlovákiában, megközelítőleg 20km távolságra található Losonctól, Divény községében,...
0.61 km

12.00 €
(fő / éj)
KOSÚTKA Panzió
KOSÚTKA Panzió Herencsvölgy
Az újonnan épült Kosútka Panzió közvetlenül a Kosútka síközpont mellett található, megközelítőleg...
17.22 km

34.00 €
(fő / éj)
Anka Panzió
Anka Panzió Herencsvölgy
Az Anka Panzió Herencsvölgy (Hriňová) községében található, a gömöri régióban. Ideális...
19.34 km

20.00 €
(fő / éj)
Hotel SLOVAN
Hotel SLOVAN Losonc
A felújított Hotel Slovan Közép-Szlovákia déli részén helyezkedik el. A szálláskínálatban...
22.05 km

32.00 €
(fő / éj)
Hotel CLAVIS
Hotel CLAVIS Losonc
A Losonc (Lučenec) központjában fekvő Hotel Clavis családias hangulattal és készséges személyzettel...
22.25 km

26.50 €
(fő / éj)
Miraj Resort
Miraj Resort Losonc
A Miraj Resort Opatová városrészben található, Losoncon, a központtól 2km távolságra. A szálláskínálatban...
22.47 km

64.50 €
(fő / éj)
Hotel P7
Hotel P7 Losonc
Közép-Szlovákia déli részén, Losonc városában található a Hotel P7 szálloda háromcsillagos...
22.58 km

18.00 €
(fő / éj)
Dvor u Jozefa
Dvor u Jozefa Losonc
A Dvor u Jozefa különböző lehetőségeket kínál a vendégek számára szálláshoz és kikapcsolódáshoz,...
22.68 km

16.00 €
(fő / éj)
Hotel PELIKÁN
Hotel PELIKÁN Losonc
A Hotel Pelikán háromcsillagos szálloda Losonc (Lučenec) központjában helyezkedik el. Vendégeit...
23.00 km

29.50 €
(fő / éj)
Hotel ZERRENPACH
Hotel ZERRENPACH Látka
A Hotel Zerrenpach háromcsillagos szálloda Közép-Szlovákia szívében található, lenyűgöző...
26.19 km

54.00 €
(fő / éj)
Rezort Masarykov dvor
Rezort Masarykov dvor Végles
A Masarykov Dvor Vígľaš településén, a Podpoľanie régióban található, 15 perces autóútra...
26.20 km

37.50 €
(fő / éj)
IVETA Panzió
IVETA Panzió Poltár
Az Iveta Panzió Poltáron található, Közép-Szlovákia déli részén, a Szlovák-érchegység vidékén....
26.59 km

16.50 €
(fő / éj)
Wellness Harmonia
Wellness Harmonia Herencsvölgy
A Hriňová (Herencsvölgy) faluban található a 150 m2 alapterületű, legfeljebb 9 fő befogadására...
27.77 km

18.00 €
(fő / éj)
Hotel The Grand Vígľaš
Hotel The Grand Vígľaš Végles
A Hotel The Grand Vígľaš, Szlovákia középső részén található, 13km távolságra Zólyomtól....
28.67 km

67.50 €
(fő / éj)
Hotel AQUATERMAL
Hotel AQUATERMAL Alsósztregova
A Hotel Aquatermal szálloda az Alsósztregovai-fürdő területén található, Közép-Szlovákia déli...
29.20 km

59.50 €
(fő / éj)
Elérhetőségek
Cím 985 52 Divény
Telefon Elérhetőségek megtekintése
Telefon
GPS N48.44786°
E19.5332°
Utolsó módosítás dátuma 07. 05. 2020

Látnivalók a közelben

Rózsaszállás víztározója
Rózsaszállás víztározójaVíztározók és tavak
2.86 km
GÁCS VÁRKASTÉLYA
14.48 km
SÍKÖZPONT KOŠÚTKA
17.27 km
Miraj Resort Tengeri fürdő
Miraj Resort Tengeri fürdőVízi parkok és termálfürdők
22.57 km
Masarykov dvor Lovarda
Masarykov dvor LovardaLovas túrák és lovaglás
26.19 km
Végles várkastélya
28.64 km
Egyéb látványosságok


Látnivalók a közelben

Fülek váraFülek vára
39.81 km