Szállás Szlovákiában

Szállás Trencsén (Trenčín)

Csomagok Trencsén (Trenčín)
Térkép megjelenítése
Trencsén Térkép

Trencsén

Trencsén (szlovákul Trenčín) egyike Szlovákia legszebb városainak. Szabadidős tevékenységek széles skálájával várja a látogatókat, akik szállásukat lefoglalhatják közvetlenül a városban, vagy a környékén is. Nyugat-Szlovákiában, a Vág folyó völgyében fekszik, a Csehországi határ közelében. A város gazdag a történelmi és kulturális hagyatékok terén is. Ezek között az élen a Trencséni-vár áll, melynek történelme visszanyúlik egészen Csák Máté koráig. A város történelméről nemcsak a vársziklán található feliratok tanúskodnak, melyek a római korból származik, de számtalan más régészeti lelet is, némelyik egészen a kőkorból maradt fent.

A látnivalók nemcsak a város központjában találhatók, de a környezete is rengeteg attrakcióval vonzza a turistákat. Tanösvények, turistaútvonalak várják az idelátogatókat. A Fehér-Kárpátok hegysége északról déli irányba húzódik a városban, magával ragadó tanösvényeivel. Ezek között található a várostól keletre, a Sztrázsói-hegyek szívében húzódó is, melyen keresztül egészen Trencsénteplic fürdővárosáig is eljuthatunk. A fürdőben leginkább a mozgásszervi betegségekben szenvedők számára ajánlott, de a különösen az idősebb korosztály körében felkapott fürdő megannyi relaxációs és üdülési csomaggal is rendelkezik.

Szálláshelyek Trencsénben

Szállást Trencsénben általában az üzleti úton levők és a Pohoda fesztiválra érkezők keresnek elsősorban, szinte a világ minden tájáról. A szálláshelyek sokszínűségét tekintve, a vendégek számára megannyi szállás áll rendelkezésre. A város történelmi központjában panziók és szállodák várják a vendégeket, közöttük négycsillagos hotelek is akadnak fényűző lakosztályokkal és minőségi szolgáltatásokkal. A szállások között Trencsén városában figyelemreméltó helyet foglalnak el a panziók, minden kategóriában.

Foglalja le szállását Trencsénben, legyen szó üzleti útról, vagy kikapcsolódásról, bizonyára nem fog csalódni! Történelmi és kulturális látnivalók várják a vendégeket.

Szűrés


Szállás típusa:
Panziók

Szálláshely jellege:
családi | kutyabarát | olcsó szállás

 

Szállások listája: szálláshelyek Trencsénben, Szlovákia



Magnolia Panzió Trenčín (Trencsén)

Magnolia Panzió

*
Trenčín (Trencsén) (térség: Fehér-Kárpátok, régió: Középső-Vágmente, Járás: Trenčín) Panziók

A Magnólia Panzió Trencsén külvárosában található, az Opatovská utcában. Az Expo Center Trencín és a buszmegálló, illetve a vasútállomás is mindössze 4 percnyi autóútra található. A közelben fedett uszoda, teniszpálya, foci és hoki stadion is található. A szálláskínálatban kétágyas szobák és apartmanok szerepelnek. A további kínálatban 1 egyágyas szoba is található. A szobák felszereltségéhez TV, rádió, WiFi internet csatlakozás, fürdőszoba tartozik....

Háziállatok engedélyezettekParkolás a szálláshely mellettÉtteremŐrzött parkolóWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
reggeli az árban
Irányár: 24.00 € fő/éj
Ágyszám: 19+4
ACCOM Panzió Trenčín (Trencsén)

ACCOM Panzió

*
Trenčín (Trencsén) (térség: Fehér-Kárpátok, régió: Középső-Vágmente, Járás: Trenčín) Panziók

Minőségi szállás, elfogadható ár Trencsén központjában a Penzión Accom-ban. A panzió környékén focipálya, jégkorong stadion, sportcsarnok, uszoda és egyéb sportolási lehetőségek találhatók. A panzió képzések, iskolázások és szemináriumok szervezésére is kiválóan alkalmas. A szállás teljes kapacitása 150 fekhely, egy-, két és háromágyas szobákkal, két- és négyágyas lakosztályokkal várja vendégeit. Minden szobához tartozik fürdőszoba, TV SAT, hűtőszekrény,...

A város/község központjában

Konyha a szobában

Hűtőszekrény a szobábanHáziállatok engedélyezettekKonyha a szobábanÉtterem a közelben Zárt parkolóTöbb kategóriájú szoba  WC / Fürdőszoba a szobánKözös WC/fürdőszoba két apartman jellegű szoba részéreWiFi
Irányár: 21.00 € fő/éj
Ágyszám: 130 + 25
FEŠI Panzió Trenčín (Trencsén)

FEŠI Panzió

*
Trenčín (Trencsén) (térség: Fehér-Kárpátok, régió: Középső-Vágmente, Járás: Trenčín) Panziók

A Feši Panzió Trencsénben található, a Zsolna irányába tartó főút mellett, mindössze 2km távolságra az Expo Center kiállítási központtól. A kínálatban új szobák szerepelnek saját fürdőszobával, TV-vel, ingyenes WiFi internet csatlakozással.  A vendégek részére közös konyhák is állnak a rendelkezésre, felszereltségükben elektromos tűzhely, hűtőszekrény, vízforraló és mikrohullámú sütő szerepel. A vendégek számára kamerarendszerrel őrzött parkoló...

Hűtőszekrény rendelkezésre állHáziállatok engedélyezettekKonyha rendelkezésre állKamerával őrzött parkolóWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 20.00 € fő/éj
Ágyszám: 30
Pri Parku Panzió Trenčín (Trencsén)

Pri Parku Panzió

*
Trenčín (Trencsén) (térség: Fehér-Kárpátok, régió: Középső-Vágmente, Járás: Trenčín) Panziók

Panzió történelmi épületben, szecessziós stílussal, jellegzetes toronnyal. A Trencséni vár alatt található, a Milan Rastislav Stefánik park szélén, a történelmi központban. A vasútállomás és a buszmegálló mindössze 200m távolságra található. A közelben emlékművek találhatók, valamint az Expo Center. A panzió szálláskínálatában kétágyas szobák szerepelnek saját fürdőszobával, toalettel. A felszereltséghez TV SAT, telefon, ingyenes WiFi internet csatlakozás...

Történelmi épület

A város/község központjában

Parkolás a szálláshely mellettÉtterem a közelben WC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 16.50 € fő/éj
Ágyszám: 11+6

Mutasd összes szállást Trencsénben



Szállás Trenčín (Trencsén) közelében:

Távolság: 37.80kmHotel BONUMS Beluša (Bellus)

Hotel BONUMS

*
Beluša (Bellus) (térség: Sztrázsó-hegység, régió: Középső-Vágmente, Járás: Púchov) Üdülők

A Bonums rekreációs komplexum a Belušské Slatiny közelében található, a Mojtín karszt közepén, a Strážov-hegység lábánál. Fenyő és bükk erdők, rétek övezik, Beluša községtől 8 km-re található, valamint 3 km-re Imrikfalvától és 17km-re Mojtíntól. A terület ideális rekondíciós üdülésekhez is, sporttáborokhoz, iskolai kirándulásokhoz, síkurzusokhoz és családi rendezvényekhez.  Körülbelül 4 km-re a komplexumtól található egy 6 felvonóval és...

Wellness Centrum

Tenisz

Háziállat megegyezés szerint bevihetőGyermekes családok részéreÉtteremSzaunaZárt parkolóSzabadtéri medenceWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 13.00 € fő/éj
Ágyszám: 42+10
Távolság: 38.62kmNATY Panzió Beluša (Bellus)

NATY Panzió

*
Beluša (Bellus) (térség: Sztrázsó-hegység, régió: Középső-Vágmente, Járás: Púchov) Panziók

A NATY panzió Beluša (magyarul Bellus) központjában található, a Szent Erzsébet templom közelében, 8 km-re Púchovtól, 11 km-re Ilava -tól és 13 km-re Vágbesztercétől (szlovákul Považská Bystrica). Kényelmes és modern szállást kínál kétágyas és háromágyas szobákban, összesen 16 fő kapacitással. A szobák saját fürdőszobával, síkképernyős műholdas TV-vel és ingyenes Wi-Fi internet csatlakozással ellátottak. A vendégek számára teljesen felszerelt...

A város/község központjában

Hűtőszekrény rendelkezésre állKonyha rendelkezésre állZárt parkolóWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 20.00 € fő/éj
Ágyszám: 16
Távolság: 40.89kmPARTIZAN Hotel  Uhrovec (Zayugróc)

PARTIZAN Hotel

*
Uhrovec (Zayugróc) (térség: Sztrázsó-hegység, régió: Felső-Nyitra, Járás: Bánovce nad Bebravou)

A Hotel Partizán Jankov Vŕšok kényelmes szállással, csendes hegyi környezettel várja a kikapcsolódni, felüdülni vágyókat a Sztrázsó-hegység csodálatos vidékén. A szálloda megannyi szabadidős lehetőséggel, ajánlattal rendelkezik. A hotelben összesen 28 kényelmesen berendezett kétágyas szoba és 5 tágas apartman található. A szobák felszereltségéhez fürdőszoba, WC, TV tartozik és meseszép kilátással a tájra. A 2 nagy apartman toalettel, fürdőszobával,...

Horgászat

Hűtőszekrény a szobábanHáziállatok engedélyezettekGarázsInternetGyermekes családok részéreÉtteremŐrzött parkolóZárt parkolóTöbb kategóriájú szoba  WC / Fürdőszoba a szobán
reggeli az árban
Irányár: 30.00 € fő/éj
Ágyszám: 66
Távolság: 51.47kmHotel GARNI Považská Bystrica (Vágbeszterce)

Hotel GARNI

*
Považská Bystrica (Vágbeszterce) (térség: Sztrázsó-hegység, régió: Felső-Vágmente, Járás: Považská Bystrica) Szállodák

A Garni Hotel Vágbeszterce, Považská Bystrica központjától 1,5km távolságra található, a vasút és buszmegálló közelében. Olcsó szállás lakóegységekben, vagy kényelmes apartmanok várják a vendégeket. Minden szobához tartozik balkon is, valamint fürdőszoba, toalett, TV és gyorsforraló. Az apartmanok felszereltségéhez LCD TV tartozik, illetve a fürdőszobában sarokkád, vagy zuhanykabin található.  A szállodában nemdohányzó étterem is található, továbbá...

Háziállatok engedélyezettekŐrizetlen parkolóGyermekes családok részéreÉtteremKözös WC/fürdőszoba két apartman jellegű szoba részéreWiFi
Irányár: 14.50 € fő/éj
Ágyszám: 297
Távolság: 51.99kmHotel SPOLOCENSKY DOM Myjava (Miava)

Hotel SPOLOCENSKY DOM

*
Myjava (Miava) (térség: Fehér-Kárpátok, régió: Középső-Vágmente, Járás: Myjava) Panziók

Háziállat megegyezés szerint bevihető, parkolás a szálláshely mellett, Étterem, közös wc/fürdőszobák, több kategóriájú szoba, wc / fürdőszoba a szobán, közös wc/fürdőszoba két apartman jellegű szoba részére, wifi. A város/község központjában, tömegközlekedési megállóhely, háziállat megegyezés szerint bevihető, internet a házban, nemdohányzó környezet, recepció, szalon, telefon rendelkezésre áll, wifi, nemdohányzó szobák, rádió, közös wc/fürdőszobák,...

a város/község központjában

háziállat megegyezés szerint bevihetőparkolás a szálláshely mellettÉtteremközös wc/fürdőszobák több kategóriájú szoba  wc / fürdőszoba a szobánközös wc/fürdőszoba két apartman jellegű szoba részérewifi
Irányár: 20.00 € fő/éj
Ágyszám: 26
Távolság: 52.38kmHotel STUDENT Považská Bystrica (Vágbeszterce)

Hotel STUDENT

*
Považská Bystrica (Vágbeszterce) (térség: Sztrázsó-hegység, régió: Felső-Vágmente, Járás: Považská Bystrica) Szállodák

A Hotel Student Povazska Bystrica területén található, standard szállást kínálva kétágyas szobákban és apartmanokban. A parkolás a szálloda előtt ingyenes. A recepció a nap 24 órájában nyitva tart. A Považská Bystrica városán, a Slovenské partizánov 1131/51 székhelyén található, a Rajec felé vezető állami út mellett. A szálloda egy 7 emeletes épület, amelyben a következő létesítmények találhatók: étterem, konyha, recepció, fodrászat, kozmetikumok, masszázs...

a város/község központjában

Étteremközös wc/fürdőszoba két apartman jellegű szoba részére
Irányár: 12.00 € fő/éj
Ágyszám: 74
Távolság: 53.48kmBATAVYA Panzió Topoľčany (Nagytapolcsány)

BATAVYA Panzió

*
Topoľčany (Nagytapolcsány) (régió: Felső-Nyitra, Járás: Topoľčany) Panziók

A Batavya Panzió Nagytapolcsány csendes városrészében található, a városközpont közelében. A szálláskínálatban egyágyas, kétágyas szobák és háromágyas apartmanok szerepelnek. A szobák részét képezi fürdőszoba zuhanyzóval, valamint toalettel. TV is található minden szobán.  Az egész épületben elérhető WiFi internet csatlakozás is. A parkoló kamerarendszerrel őrzött, a vendégek számára ingyenes. A panzió részét képezi bár is, mely egyben Nagytapolcsány...

Kamerával őrzött parkolóÉtterem a közelben wc / fürdőszoba a szobánwifi
Irányár: 20.00 € fő/éj
Ágyszám:
Távolság: 57.57kmJas Panzió Bojnice (Bajmóc)

Jas Panzió

*
Bojnice (Bajmóc) (térség: Sztrázsó-hegység, régió: Felső-Nyitra, Járás: Prievidza)

Magánszállás a központ közelében, csendes, nyugodt környezetben. A Jas Panzió rekreációs létesítmény elsősorban kényelmes szállással, kellemes környezettel várja a vendégeket. A családi panzió közel két ár nagyságú relax zónával is rendelkezik. Biztonságos, zárt udvar, parkoló, fedett grill és tűzrakóhely is található a szolgáltatások között. A szálláskínálatban két-, három- és négyágyas szobák szerepelnek, valamint kétszobás apartman.

a város/község központjában

Hűtőszekrény rendelkezésre állHáziállatok engedélyezettekGyermekes családok részéreZárt parkolówc / fürdőszoba a szobán
Irányár: 22.00 € fő/éj
Ágyszám: 20
Távolság: 60.44kmORION Panzió Prievidza (Privigye)

ORION Panzió

*
Prievidza (Privigye) (térség: Vtáčnik, régió: Felső-Nyitra, Járás: Prievidza) Panziók

Az Orion Panzió Prievidza csendes városrészében található, 15 perc sétára a központtól. A szobák saját fürdőszobával ellátottak, felszereltségükhöz TV is tartozik. A kínálatban kétágyas és háromágyas szobák szerepelnek, valamint 2 apartman. Ingyenes internet csatlakozás is szerepel a szolgáltatások között. A környéken számos étterem várja a vendégeket a hazai konyha ínyenc fogásaival, de kínai étterem is található. A buszmegálló és a vasútállomás...

Természetes fürdőhely

Bowling

Hűtőszekrény a szobábanŐrizetlen parkolóGyermekes családok részérewc / fürdőszoba a szobánwifi
Irányár: 16.00 € fő/éj
Ágyszám: 50+30
Távolság: 63.96kmPust Üdülőközpont Prievidza (Privigye)

Pust Üdülőközpont

*
Prievidza (Privigye) (térség: Vtáčnik, régió: Felső-Nyitra, Járás: Prievidza) Üdülők

A Rekreačné stredisko Púšť üdülőközpont gyönyörű zöldövezetben található, csendes erdős környezetben, nem messze Prievidza központjától. Bojnice népszerű gyógyvárosa 7 km-re található. A terület domináló épülete egy társadalmi helyiség, 160 férőhellyel. Ez magában foglalja a bárt és egy nyári teraszt, grillezési lehetőséggel. Van még egy többcélú terem, ahol teniszpálya, és két tollaslabdapálya található. Az üdülőhely vállalati rendezvények,...

Tenisz

Kamerával őrzött parkolóGyermekes családok részéreÉtteremtöbb kategóriájú szoba  wc / fürdőszoba a szobánwifi
reggeli az árban
Irányár: 35.00 € fő/éj
Ágyszám: 58