Szállás Trencsén (Trenčín)
Csomagok Trencsén (Trenčín)Trencsén
Trencsén (szlovákul Trenčín) egyike Szlovákia legszebb városainak. Szabadidős tevékenységek széles skálájával várja a látogatókat, akik szállásukat lefoglalhatják közvetlenül a városban, vagy a környékén is. Nyugat-Szlovákiában, a Vág folyó völgyében fekszik, a Csehországi határ közelében. A város gazdag a történelmi és kulturális hagyatékok terén is. Ezek között az élen a Trencséni-vár áll, melynek történelme visszanyúlik egészen Csák Máté koráig. A város történelméről nemcsak a vársziklán található feliratok tanúskodnak, melyek a római korból származik, de számtalan más régészeti lelet is, némelyik egészen a kőkorból maradt fent.
A látnivalók nemcsak a város központjában találhatók, de a környezete is rengeteg attrakcióval vonzza a turistákat. Tanösvények, turistaútvonalak várják az idelátogatókat. A Fehér-Kárpátok hegysége északról déli irányba húzódik a városban, magával ragadó tanösvényeivel. Ezek között található a várostól keletre, a Sztrázsói-hegyek szívében húzódó is, melyen keresztül egészen Trencsénteplic fürdővárosáig is eljuthatunk. A fürdőben leginkább a mozgásszervi betegségekben szenvedők számára ajánlott, de a különösen az idősebb korosztály körében felkapott fürdő megannyi relaxációs és üdülési csomaggal is rendelkezik.
Szálláshelyek Trencsénben
Szállást Trencsénben általában az üzleti úton levők és a Pohoda fesztiválra érkezők keresnek elsősorban, szinte a világ minden tájáról. A szálláshelyek sokszínűségét tekintve, a vendégek számára megannyi szállás áll rendelkezésre. A város történelmi központjában panziók és szállodák várják a vendégeket, közöttük négycsillagos hotelek is akadnak fényűző lakosztályokkal és minőségi szolgáltatásokkal. A szállások között Trencsén városában figyelemreméltó helyet foglalnak el a panziók, minden kategóriában.
Foglalja le szállását Trencsénben, legyen szó üzleti útról, vagy kikapcsolódásról, bizonyára nem fog csalódni! Történelmi és kulturális látnivalók várják a vendégeket.
Szűrés
Szálláshely jellege:
beltéri medencével | családi | félpanzióval | kutyabarát | luxus szállás | medencével | olcsó szállás | szaunával | wellness
Szállások listája: szálláshelyek Trencsénben, Szlovákia
Hotel Elizabeth
****A közvetlenül a vár alatt található modern business hotel, wellness szolgáltatásokkal és egy évszázados múlttal biztosan nem fog csalódást okozni még a legigényesebb vendégek számára sem. Az Elisabeth Hotel több felújításon esett át, viszont történelmi légkörét, csodálatos szecessziós stílusát megőrizte a mai napig. A szálloda szobái maximális kényelmet biztosítanak vendégei számára. Az étteremben ételek széles választéka a szlovák és nemzetközi...
Történelmi épület
A város/község központjában
2 Szoba mozgáskorlátozottaknak
Wellness Centrum
reggeli az árbanIrányár: 79.50 € fő/éj
Ágyszám: 144+6
GRAND HOTEL Trencsén
***Trencsén történelmi központjában várja vendégeit a Grand Hotel Trencsén kiváló gasztronómiai és relaxációs szolgáltatásokkal. A vendégek számára ízlésesen berendezett szobák állnak rendelkezésre. A szálloda alkalmas mozgássérültek számára is, a belépés akadálymentesített, valamint található mozgássérültek számára fenntartott business szoba is. Az alap felszereltséghez LCD, vagy plazma TV, széf, telefon és ingyenes internet csatlakozás is tartozik. A business...
Történelmi épület
A város/község központjában
1 akadálymentesített szoba
reggeli az árbanIrányár: 42.95 € fő/éj
Ágyszám: 48
POD HRADOM Hotel
***A szálloda közvetlenül a Trencséni vár lábánál helyezkedik el, Trencsén történelmi központjában. A Pod Hradom Hotel kínálatában kényelmes szállás, gasztronómiai és relaxációs szolgáltatások találhatók magas színvonalon. A szálloda könnyen megközelíthető autóval is a gyalogos övezeten keresztül. A szálláskínálatban standard szobák, apartmanok és suite-ok szerepelnek. Felszereltségükhöz fürdőszoba, zuhanyzó, WC, WiFi internet csatlakozás, telefon,...
A város/község központjában
Konyha a szobában
reggeli az árbanIrányár: 38.00 € fő/éj
Ágyszám: 24+8
ACCOM Panzió
*Minőségi szállás, elfogadható ár Trencsén központjában a Penzión Accom-ban. A panzió környékén focipálya, jégkorong stadion, sportcsarnok, uszoda és egyéb sportolási lehetőségek találhatók. A panzió képzések, iskolázások és szemináriumok szervezésére is kiválóan alkalmas. A szállás teljes kapacitása 150 fekhely, egy-, két és háromágyas szobákkal, két- és négyágyas lakosztályokkal várja vendégeit. Minden szobához tartozik fürdőszoba, TV SAT, hűtőszekrény,...
A város/község központjában
Konyha a szobában
Irányár: 21.00 € fő/éjÁgyszám: 130 + 25
Magnolia Panzió
*A Magnólia Panzió Trencsén külvárosában található, az Opatovská utcában. Az Expo Center Trencín és a buszmegálló, illetve a vasútállomás is mindössze 4 percnyi autóútra található. A közelben fedett uszoda, teniszpálya, foci és hoki stadion is található. A szálláskínálatban kétágyas szobák és apartmanok szerepelnek. A további kínálatban 1 egyágyas szoba is található. A szobák felszereltségéhez TV, rádió, WiFi internet csatlakozás, fürdőszoba tartozik....
Irányár: 24.00 € fő/éj
Ágyszám: 19+4
Mutasd összes szállást Trencsénben
Szállás Trenčín (Trencsén) közelében:

Hotel DYNAMIC
***A Hotel Dynamic családi szálloda 20 éves tapasztalattal rendelkezik a vendéglátás terén. Újtölgyes (Nová Dubnica) festői környezetében található, Trencsén közelében. A hotel szálláskínálatában egy- és kétágyas szobák, apartmanok szerepelnek. Az egyágyas szobák 1 személy számára elegendőek, hálószobából és fürdőszobából állnak saját toalettel. A további felszereltségben íróasztal, TV, SAT, WiFi internet csatlakozás, rádió és telefon szerepel. A...
A város/község központjában
Wellness Centrum
reggeli az árbanIrányár: 19.50 € fő/éj
Ágyszám: 36+4

Hotel MARGIT
***A Hotel Margit szálloda Trencséteplicen található, összesen 8 kétágyas szobával és két apartmannal várja a vendégeket. A szobák saját fürdőszobával ellátottak, felszereltségükhöz hajszárító, kozmetikai szerek, zuhanyzó, WC, TV SAT, minibár és tea-kávéfőző készlet tartozik. A vendégek számára WiFi internet csatlakozás, telefon is áll a rendelkezésre. A további kínálatban őrzött parkoló is szerepel. A szálloda szobái 2011-ben teljes felújításon estek...
Történelmi épület
A város/község központjában
Golf
Lovaglás
Irányár: 47.00 € fő/éjÁgyszám: 20

Hotel MOST SLAVY
***Stílusos, minőségi szálloda Trencsénteplic fürdővárosában, kiváló szolgáltatásokkal, konferenciatermekkel. Egyaránt ideális turisztika és kikapcsolódás szempontjából. Kényelmes szállás, konferenciaszolgáltatások, étterem, kávézó, wellness és további szolgáltatások várják az idelátogatókat.
Történelmi épület
Wellness Centrum
reggeli az árbanIrányár: 65.00 € fő/éj
Ágyszám: 101+12

Hotel FLÓRA
***+A Wellness Hotel Flóra Szlovákia egyik legismertebb és legszebb fürdővárosa, Trencsénteplic (Trenčianske Teplice) központjában fekszik. Az itteni kéntartalmú források vize elsősorban a mozgásszervi betegségek, reuma gyógyítására alkalmas. A szálloda kedvező, kellemes fekvése sokrétű kihasználást tesz lehetővé, kitűnően alkalmas céges rendezvények szervezésére, családi üdülésekre és rövidebb tartózkodásokra is. A szálloda összkapacitása 114 férőhely,...
A város/község központjában
Gyógyfürdői kezelések
Wellness Centrum
Irányár: 66.00 € fő/éj
Ágyszám: 114+18

BASKE Panzió
***A Baske Panzió Trencsénteplic egyik legimpozánsabb panziója, a felújítást követően olasz reneszánsz stílussal várja vendégeit Szlovákia meseszép vidékén. A felújítást követően a szálláskapacitás és a szolgáltatások színvonala is nőtt, ezáltal elnyerte a kategóriájának legmagasabb díját. Kényelmes, hangulatos szállás, mely bizonyára elnyeri a legigényesebb vendégek tetszését is. A szálloda a fürdőtől mindössze egy rövid sétára helyezkedik el. A...
Történelmi épület
Konyha a szobában
reggeli az árbanIrányár: 76.00 € fő/éj
Ágyszám: 32+10

ADRIANA Panzió
Az Adriana Panzió Zelená voda szép és csendes részén található, Nové Mesto nad Váhom-ban, közvetlenül a tó partján. A felújított vendégház (2018-ban) fürdőszobás szobát kínál TV-vel, vízforralóval, hűtőszekrénnyel és ingyenes WiFi-vel. A szobák mellett az Adriana Panzió apartmanokat is kínál, két ággyal és egy pótággyal. Néhány lakóegységhez konyha is társul főzőlappal, elektromos sütővel és mikrohullámú sütővel. A fürdőszobákban zuhanyzó...
Közvetlenül a tóparton
Irányár: 35.00 € fő/éjÁgyszám:

Hotel INOVEC
***A Hotel Inovec*** szálloda Újszabadi (Nová Lehota) községében várja a vendégeket, minőségi szolgáltatásokkal, kényelmes szállással, nyugodt, csendes környezetben. A szálloda 95km távolságra terül el Pozsonytól. Szállás összesen 34 szobában, 92 ágy kapacitással. A további szolgáltatások között étterem, konferenciatermek, kikapcsolódási lehetőségek találhatók. A szálloda is squash pályával rendelkezik. A további sportolási lehetőségek között sportpályák,...
Konyha a szobában
Squash
reggeli az árbanIrányár: 40.00 € fő/éj
Ágyszám: 92

HÁJENKA Panzió
***A Hájenka Panzió Ótura, szlovákul Stará Tura városától nem messze, a természet lágy ölén terül el, meseszép kilátással Dubník víztározóra. Vendégei számára stílusos és kényelmes szobák állnak a rendelkezésre, valamint ínyenc fogások az étteremben, mely terasszal is rendelkezik. A panzió wellness központtal is rendelkezik, pezsgőfürdővel, száraz és gőz szaunával....
Ingyenes belépés a wellness részlegbe (pezsgőfürdő és szaunák)....
Ágyszám: 23+3

PARTIZAN Hotel
*A Hotel Partizán Jankov Vŕšok kényelmes szállással, csendes hegyi környezettel várja a kikapcsolódni, felüdülni vágyókat a Sztrázsó-hegység csodálatos vidékén. A szálloda megannyi szabadidős lehetőséggel, ajánlattal rendelkezik. A hotelben összesen 28 kényelmesen berendezett kétágyas szoba és 5 tágas apartman található. A szobák felszereltségéhez fürdőszoba, WC, TV tartozik és meseszép kilátással a tájra. A 2 nagy apartman toalettel, fürdőszobával,...
Horgászat
reggeli az árbanIrányár: 30.00 € fő/éj
Ágyszám: 66

Pod Babicou Tanya
A Pod Babicou Tanya Nyitrabajna községében található, a Vágmenti Inóc déli lábánál, 44km távolságra Nyitra városától, valamint 10km-te Tapolcsánytól. A rancs területe számos lehetőséget kínál a vendégek számára. Ideális helyszín családi üdülésekhez, gyermekes családok számára, valamint cégek és iskolák részére is egyaránt. A szálláson és éttermen kívül számos egyéb attakció is található. Horgászat, lovaglás, íjászat, strandröplabda és...
Közvetlenül a tóparton
Horgászat
Irányár: 16.50 € fő/éjÁgyszám: 53

Tematín Panzió és étterem
***Moraván (Moravany nad Váhon) várja vendégeit megközelítőleg 3km távolságra Pöstyén fürdővárosától a Tematín Panzió, a Vág folyó völgyében. Családias, egyedi légkörrel, barátságos hangulattal rendelkezik, rendszeresen gondozott, ápolt udvarral. A panzió szálláskínálatában kétágyas és háromágyas szobák, illetve apartmanok szerepelnek. A teljes szálláskapacitás 21 szoba, összesen 52 ággyal. A szobák ízlésesen berendezettek, felszereltségükhöz...
Gyógyfürdői kezelések
Wellness Centrum
Bowling
reggeli az árbanIrányár: 34.50 € fő/éj
Ágyszám: 52

JAVORINA Panzió
A Javorina Panzió Csicsmányban (Čičmany), a Strázsó-hegység (Strážovské vrchy) festői környezetében fekszik. A település Népi Építészeti Műemlék. A környéken számos turistaösvény található. A bajmóci Pálffy kastély és Terhely üdülőfalu (Terchová) is elérhető távolságban találhatók. Télen a legnagyobb vonzerőt a település síközpontja jelenti. A panzió...
Több mint 4 nap foglalása esetén + 1 éjszaka, vagy relax centrum használata...
Történelmi épület
A város/község központjában
Borpince
Mini ZOO (Állatfarm)
Irányár: 28.00 € fő/éjÁgyszám: 34+8

Wellness Hotel LÖWE
****A Wellness Hotel Löwe Pöstyén központjában található, 800m távolságra a fürdőszigettől. A szálloda légkondícionált szobákkal ellátott, étteremmel, bárral, wellness központtal, szaunákkal, relax medencével rendelkezik. A szállodában ingyenes WiFi internet csatlakozás is elérhető. A szobákon légkondicionáló, franciaágy, gardrób, LCD TV, széf, minibár, telefon, íróasztal található. A szobákhoz modern fürdőszoba is tartozik fürdőkáddal. A Löwe Hotelben...
Történelmi épület
A város/község központjában
Apartman jakuzzival
Wellness Centrum
reggeli az árbanIrányár: 62.00 € fő/éj
Ágyszám: 29

Hotel PAVLA
****A Hotel Pavla négycsillagos szálloda Szlovákiában, Pöstyén világhírű fürdővárosában található. Pöstyén városa könnyen megközelíthető a fővárosból, vagy akár Bécs városából is. A szálloda teljes felújításon esett át, négycsillagos szolgáltatásai megfelelnek az európai színvonalú négycsillagos elvárásoknak. A szobák többsége lenyűgöző kilátással rendelkezik a fürdő szigetre, és Pöstyén monumentális hídjára. A szálláskínálatban összesen...
Reptéri transzfer
A város/község központjában
Wellness Centrum
reggeli az árbanIrányár: 54.50 € fő/éj
Ágyszám: 44

Hotel MAGNÓLIA
****A Hotel Magnólia**** a Nagyszombati Kerületben (Trnava), Pöstyénben (Piešťany), a világhírű fürdővárosban fekszik. A közeli természeti környezet kitűnő helyszínt biztosít a sportolásra és kikapcsolódásra egyaránt. A Pöstyénben feltörő 70°C-os kénes víz összetétele egyedülálló, gyógyító hatással bír a reumás betegségekre. A szálloda 1-, 2-ágyas szobákkal és apartmanokkal várja vendégeit. A szálloda 121 szobás kapacitásával Pöstyén egyik legnagyobb...
A város/község központjában
Gyógyfürdői kezelések
Medical & Rehamed Centrum
Wellness Centrum
Irányár: 54.50 € fő/éj
Ágyszám: 253
megbízható partner már 30 éve









