Szállás Szlovákiában
Keresés
  • Dunamente
     
  • Duna menti alföld
     
  • Komáromszentpéter
     
  • Borpince látogatás...
     
arrow
Irányár fő/éj Szállás típusa Csillagok Szálláshely jellege

Szállás Komáromszentpéter (Svätý Peter)

Csomagok Komáromszentpéter (Svätý Peter)
Térkép megjelenítése
Komáromszentpéter Térkép

Komáromszentpéter községe

Komárom történelmi városától 15km távolságra terül el Komáromszentpéter községe a madari dombos vidék nyugati részén.

A terület már a bronzkor idején is lakott volt, erről tanúskodnak az itt feltárt sírok, valamint a honfoglalás kori temető is. Temploma 1332-ből származik, ekkor már Sanctus Petrus néven említik, mint Komárom birtokát. A török portya idején kis híján teljesen elpusztult, később a Zichy család birtokába került. A II. világháború után a lakosság egynegyedét Magyarországra telepítették, helyükre romániai, jugoszláv és magyarországi szlovákokat telepítettek.

A község híres szőlőtermesztéséről, bortermeléséről egyaránt. A látnivalók között számos szakrális emlékmű, történelmi nevezetesség található, mint a Szent Márton templom, a Református templom, Evangélikus templom, Zichy-kastély, Zichy-síremlék, vagy a kastélypark.

Szűrés


Szállás típusa:
Panziók

 

Szállások listája: szálláshelyek Komáromszentpéteren, Szlovákia



St. Petrus Vini Panzió Svätý Peter (Komáromszentpéter)

St. Petrus Vini Panzió

***
Svätý Peter (Komáromszentpéter) (térség: Duna menti alföld, régió: Dunamente, Járás: Komárno) Panziók

A St. Petrus Vini Panzió és étterem Szlovákia délnyugati részén található, a Dunamenti Alföldön, Szentpéter községében. Komáromtól és magyarországi határtól csupán 15km távolságra terül el. Az újonnan épült szállás vidéki környezettel, szőlőültetvényekkel és borospincékkel övezett. A szálláson kívül étterem, borospince is szerepel a kínálatban, valamint farm is lovakkal, háziállatokkal. A panzió 15 tágas kétágyas szobával rendelkezik, melyek...

Borászat

Borkóstolás

Borpince látogatás

Bor széfek

Mini ZOO (Állatfarm)

Őrizetlen parkolóGyermekes családok részéreÉtteremTermálfürdő/AquaparkWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 45.00 € fő/éj
Ágyszám: 30+15

Mutasd összes szállást Komáromszentpéteren




Ebben a szekcióban nincs találat Szállás