Szállás Eperjes (Prešov)
Csomagok Eperjes (Prešov)Eperjes (Prešov)
Eperjes (Prešov) városa jelentős gazdasági és közigazgatási központ, Szlovákia harmadik legnagyobb városa, a kassai völgyben található Kelet-Szlovákiában. Keleti irányban található a Szalánci-hegység (Slanské vrchy) valamint északnyugatra terül el a Šarišská vrchovina hegység. A Sáros (Šariš) régió központja Eperjes, mely egyúttal megyeszékhely is.
Eperjes látogatói egyaránt gyönyörködhetnek az építészeti és történészeti emlékekben, főleg a város központjában, melynek főtere és Fő utcája nemzeti emlékmű. A városközpontban megannyi étterem, szállás lehetőség található. A vendégeknek számára lehetőség van szállást foglalni közvetlenül a történelmi központban is, a kulturális és zenés rendezvények epicentrumában. Szállás minden kategóriából, wellness hotelek, történelmi épületekben levő panziók és csendes környezetben elhelyezkedő apartmanok várják a vendégeket.
Ha Eperjesen jár, feltétlenül látogassa meg a Csillagvizsgálót és Planetáriumot, a Saris galériát (Šarišská galéria), mely egyike a legrégibb regionális galériáknak, a Solivar pri Prešove nemzeti múzeumot, vagy kiránduljon a közeli csodaszép természetben. Számos várrom található a környéken, mint a Zbojnícky hrad, Kapušiansky hrad, vagy a Saris vár (Šarišská hrad). A turisztika rajongói előtt megannyi lehetőség áll. A régió bizonyára elvarázsolja látogatóit természeti szépségeivel, mint a Szalánci-hegység (Slanské vrchy), ahol a Sigord üdülőközpont is található szálláslehetőségekkel. Jelentős turisztikai érdekesség még a Dubnícke opál bányák (Dubnícke opálové bane).
Amennyiben sikerült felkeltenünk figyelmét és üdülését a térségben szeretné eltölteni, oldalunkon minden elérhető, mely a szállás kiválasztásában és lefoglalásában is a segítségére lehet, legyen szó panzióról a történelmi városrészben, wellness hotelról, konferenciaközpontról, vagy magánszállásról Eperjes városában és környékén.
Szűrés
Szállások listája: szálláshelyek Eperjesen, Szlovákia
Saris Panzió
**A ŠARIŠ Panzió Eperjesben található, a sétáló utcától 50m távolságra. A szálláskínálatban egyágyas, kétágyas és háromágyas szobák, illetve apartman szerepel. Minden szoba és apartman rendelkezik fürdőszobával, toalettel, rádióval, TV-vel és WiFi internet csatlakozással. A panzió előtt feláras, őrzött parkoló is található.
A város/község központjában
Squash
Tenisz
Irányár: 21.00 € fő/éjÁgyszám: 38+18
Time Panzió
**A híres történelmi város, Eperjes (szlovákul Prešov) csendes városrészében található az Time Panzió. A szállás az egykori Szentandrássy Palota felújított épületében található, bejárattal a Jarková utca felől. A gyalogos zóna megközelítőleg 80m távolságra terül el. A közelben számos látnivaló, nevezetesség található, mint Caraffa börtöne, vagy a Szent Miklós székesegyház. A szálláskínálatban egy-, két- és háromágyas szobák szerepelnek, saját...
Történelmi épület
A város/község központjában
reggeli az árbanIrányár: 24.00 € fő/éj
Ágyszám: 57
Mutasd összes szállást Eperjesen
Szállás Prešov (Eperjes) közelében:

SIVEC Panzió
***Az Sivec Panzió Košická Belá (Kassabéla) városrészben terül el. A Panzió összesen 65 fő kapacitással rendelkezik. 20 szoba várja a vendégeket, melyek saját fürdőszobával rendelkeznek. A szobák többsége teljesen felújított, a kínálatban két és háromágyas szobák, apartmanok 2+2 szerepelnek.
Közvetlenül a tóparton
Természetes fürdőhely
Tenisz
reggeli az árbanIrányár: 29.00 € fő/éj
Ágyszám: 62

Hotel ALFA
***Az elegáns háromcsillagos Hotel Alfa Girált (Giraltovce) településén található. A szálláskínálatban ízlésesen berendezett kétágyas szobák szerepelnek melyek balkonnal ellátottak. Az apartman pótágyazható. A szálloda közvetlenül Girált központjában található. A szállodai szobák kényelmesen berendezettek és fürdőszobával (WC-vel, káddal vagy zuhanyzóval), LCD TV-vel, Wifi-vel felszereltek. Akadálymentesített szobák is rendelkezésre állnak. Minden szoba...
A város/község központjában
Szoba mozgáskorlátozottak részére
reggeli az árbanIrányár: 27.50 € fő/éj
Ágyszám: 26+14

MLADOST Hotel
**A Hotel Mladost szálloda Héthárson található (szlovákul Lipany), a Szent Márton Római Katolikus Székesegyház szomszédságában. Tetőtéri szobák várják a vendégeket pasztellszínekben. A szálláskínálatban egy- és kétágyas szobák szerepelnek zuhanyzóval, toalettel, valamint családi apartmanok külön bejárattal, konyhával felszerelve, melyekben hűtőszekrény, elektromos tűzhely, kerámia főzőlapok és mosogatók találhatóak. A szobákon internet csatlakozás is áll...
Történelmi épület
A város/község központjában
reggeli az árbanIrányár: 29.50 € fő/éj
Ágyszám: 15+7

Baránok Panzió
***Minőségi szállás, csipetnyi romantika, elérhető áron. A Baránok Panzió Kassa központjának közelében található, könnyen megközelíthető autóval és busszal is egyaránt. Ideális választás üzleti úton lévők, turisták és családok számára egyaránt. A panzió földszintjén található a rendkívül közkedvelt étterme is, a szobák a tetőtérben várják a vendégeket. A tulajdonosok megtartották a fogadó történelmi hangulatát, ezért a szobák berendezésénél...
Történelmi épület
reggeli az árbanIrányár: 27.50 € fő/éj
Ágyszám: 12+3

Hotel STADION
*A Hotel Stadion közvetlenül a Kassa Lokomotiva stadion területén található, a város északi kerületében. Rendelkezésre áll: étterem, edzőterem, TV-szoba. Ingyenes Wi-Fi internet-hozzáférés biztosított. A 80 férőhelyes szállodában 5 apartman (két- és négyágyas) és 42 szoba (egy- és kétágyas) található. 2 szobához (1 db. 1-ágyas és 1 db. 2-ágyas) 1 fürdőszoba és TV tartozik. A szálloda 24 órás portával rendelkezik. Parkolás közvetlenül a szálloda...
A város/község központjában
Irányár: 30.00 € fő/éjÁgyszám: 87

Grand Panzió
***A Grand Panzió Kassa történelmi központjában található, a sétálóutca közvetlen közelében. A szobák felújítottak, fürdőszobával, TV-vel és internet csatlakozással várják vendégeiket. A vendégek parkolásáról zárt parkoló gondoskodik.
Történelmi épület
A város/község központjában
reggeli az árbanIrányár: 29.00 € fő/éj
Ágyszám: 53

Chata ERIKA
*Az Erika Hegyi Üdülő Kojšovská Hola hegységben található, meseszép természeti környezetben, 18km távolságra Gölnicbányától, valamint 30km-re Kassától. Az üdülőház 1046m tengerszint feletti magasságban terül el, szállás és ellátás is szerepel a kínálatban. A szálláson kétágyas szobák, családi szobák és egy 7 - 11 fő részére ideális szoba is található. A szobák saját fürdőszobával ellátottak, zuhanyzóval, vagy fürdőkáddal. A családi szobákon...
Ágyszám: 31+18

ARTIN Apartmanok
Az Artin spol. s r. o. a Bártfai fürdő területén várja a vendégeket, nyolc kényelmes apartmannal, 5km távolságra Bártfa városától. Az apartmanok 54 - 186m2 alapterületűek. Mérettől függően különböző kategóriák szerepelnek a szálláskínálatban. A legtöbb apartman klasszikus elrendezésű - hálószoba /esetleg kettő/, nappali, konyha, különálló fürdőszoba és toalett. Az apartmanok konyhával ellátottak, melyek teljesen felszereltek.
A város/község központjában
Konyha a szobában
Irányár: 27.00 € fő/éjÁgyszám: 20

PATRIOT Hotel
***A Hotel Patriot szálloda Varannóban található (szlovákul Vranov nad Topľou), vendégeit kényelmes szobákkal és apartmanokkal várja. A szálloda további kínálatában konferenciatermek, gasztronómiai különlegességek szerepelnek az étteremben, valamint bowling pálya, edzőterem is található. A szobák alap felszereltségéhez TV SAT, rádió, WiFi internet csatlakozás, fürdőszoba, zuhanyzó és toalett tartozik. A szobák pótágyazhatóak. Akadálymentesített szoba is található...
Reptéri transzfer
1 akadálymentesített szoba
Bowling
reggeli az árbanIrányár: 25.00 € fő/éj
Ágyszám: 80+36

PODZÁMOK Panzió
*A Podzámok Panzió (Váralja Panzió), Szepesváralja történelmi városában található, a Szepesi Vár lábánál. A szálláskínálatban 3 kategória szerepel. Szállás 2, 3 és négyágyas szobákban, melyek saját fürdőszobával rendelkeznek, valamint felszereltségükhöz TV, rádió, gyorsforraló és hűtőszekrény tartozik. Szállás 2, 3 és négyágyas szobákon, melyek közös fürdőszobával rendelkeznek, összesen 12 szoba, 32 ágy. A felszereltségben TV, rádió,...
Ágyszám: 70

Hotel FERUM
***A Hotel Ferum szálloda 15 kényelmesen berendezett szobával és apartmannal várja a vendégeket. Az apartmanok 2- és 3 szobával rendelkeznek. A szálloda üzleti úton levők, turisták és igényes vendégek számára ideális. A háromszobás apartmanok külön hálószobával, nappalival és dolgozó szobával rendelkeznek. A kétszobás apartmanok dolgozószoba nélküliek. Felszereltségükhöz minibár, TV és hűtőszekrény is tartozik. A vendégek számára őrzött parkoló is...
A város/község központjában
reggeli az árbanIrányár: 27.50 € fő/éj
Ágyszám: 37+6

St. Nicolaus Panzió
A St. Nicolaus Panzió Gálszécs (szlovákul Sečovce) városában található, Kelet-Szlovákiában. Vendégeit kényelmes szobákkal, apartmanokkal és kellemes környezettel, relax zónával várja. A panzióhoz kültéri medence is tartozik, a nyári időszakban. A panzió saját étteremmel és pizzériával is rendelkezik, melyek elegáns belső terei ideálisak különféle ünnepségek, konferenciák, esküvők lebonyolításához is egyaránt. A szobákon ingyenes WiFi internet csatlakozás...
A város/község központjában
reggeli az árbanIrányár: 24.50 € fő/éj
Ágyszám: 86

Resort LEVOČSKÁ DOLINA
***A Levocska Dolina Resort, Lőcse (szlovákul Levoča) városától 6km távolságra. A Ski Panzió közvetlenül a sípályák alatt helyezkedik el, továbbá 3 panzió is szerepel a kínálatban 600m távolságra a területtől. A Rezort részét képezi wellness központ, medence, szaunák és masszázsszolgáltatás. Meseszép hegyi környezet várja a vendégeket. Ideális helyszín iskolázásokhoz, kiránduláshoz egyaránt. A Ski Panzió kényelmes szobákkal várja vendégeit. A kínálatban...
Közvetlenül a sífelvonónál
Wellness Centrum
Bowling
Horgászat
Irányár: 25.00 € fő/éjÁgyszám: 102

Hotel BARBAKAN
***A Levoča központjában, a 14. századi épületben elhelyezkedő Boutique Hotel Barbakan egyedi kilátást kínál a Marianska-hegyre és a kisebb bazilikára, a zarándokhelyre. Ingyenes Wi-Fi áll rendelkezésre. A Barbakan minden tágas szobája saját fürdőszobával, műholdas TV-vel, minibárral és széffel rendelkezik. A fürdőszobákban hajszárító és fürdőköpeny található. A Barbakan étterme szlovák és nemzetközi ételek széles választékát, valamint borokat kínál...
Történelmi épület
Reptéri transzfer
A város/község központjában
Irányár: 22.50 € fő/éjÁgyszám: 40

Hotel ARKÁDA
***Kellemes környezettel, kényelmes szállással várja vendégeit a Hotel Arkáda, Lőcse (szlovákul Levoča) történelmi központjában a főtéren. Modern szálloda, a legnagyobb szálláskapacitással rendelkező hotel Lőcse városában, saját étteremmel, bárral és társalgóval, valamint szaunával, biliárddal és garázzsal. A szálloda történelmi apartmanokkal is rendelkezik, valamint egy- és kétágyas szobákkal, saját fürdőszobával, WC-vel, továbbá TV műholdas adásokkal,...
Történelmi épület
A város/község központjában
Irányár: 20.00 € fő/éjÁgyszám: 57
megbízható partner már 30 éve









