Szállás Eperjes (Prešov)
Csomagok Eperjes (Prešov)Eperjes (Prešov)
Eperjes (Prešov) városa jelentős gazdasági és közigazgatási központ, Szlovákia harmadik legnagyobb városa, a kassai völgyben található Kelet-Szlovákiában. Keleti irányban található a Szalánci-hegység (Slanské vrchy) valamint északnyugatra terül el a Šarišská vrchovina hegység. A Sáros (Šariš) régió központja Eperjes, mely egyúttal megyeszékhely is.
Eperjes látogatói egyaránt gyönyörködhetnek az építészeti és történészeti emlékekben, főleg a város központjában, melynek főtere és Fő utcája nemzeti emlékmű. A városközpontban megannyi étterem, szállás lehetőség található. A vendégeknek számára lehetőség van szállást foglalni közvetlenül a történelmi központban is, a kulturális és zenés rendezvények epicentrumában. Szállás minden kategóriából, wellness hotelek, történelmi épületekben levő panziók és csendes környezetben elhelyezkedő apartmanok várják a vendégeket.
Ha Eperjesen jár, feltétlenül látogassa meg a Csillagvizsgálót és Planetáriumot, a Saris galériát (Šarišská galéria), mely egyike a legrégibb regionális galériáknak, a Solivar pri Prešove nemzeti múzeumot, vagy kiránduljon a közeli csodaszép természetben. Számos várrom található a környéken, mint a Zbojnícky hrad, Kapušiansky hrad, vagy a Saris vár (Šarišská hrad). A turisztika rajongói előtt megannyi lehetőség áll. A régió bizonyára elvarázsolja látogatóit természeti szépségeivel, mint a Szalánci-hegység (Slanské vrchy), ahol a Sigord üdülőközpont is található szálláslehetőségekkel. Jelentős turisztikai érdekesség még a Dubnícke opál bányák (Dubnícke opálové bane).
Amennyiben sikerült felkeltenünk figyelmét és üdülését a térségben szeretné eltölteni, oldalunkon minden elérhető, mely a szállás kiválasztásában és lefoglalásában is a segítségére lehet, legyen szó panzióról a történelmi városrészben, wellness hotelról, konferenciaközpontról, vagy magánszállásról Eperjes városában és környékén.
Szűrés
Szállások listája: szálláshelyek Eperjesen, Szlovákia
101 Panzió
A 101 Panzió stílusos szobákkal várja vendégeit Eperjesen, szlovákul Prešov. A kínálatban szobák szerepelnek saját konyhával, TV-vel, rádióval és internet csatlakozással. Egy- és kétágyas kategóriák várják a vendégeket. A reggeli a társalgóban kerül felszolgálásra, a panzió földszintjén. A recepción hajszárító, vasaló és vasalódeszka is kölcsönözhető ingyenesen. A közelben számos étterem és kávézó is található.
A város/község központjában
Irányár: 31.50 € fő/éjÁgyszám: 10+1
ALEX Panzió
Eperjes központjában, a felújított egykori polgári ház épületében várja vendégeit az Alex Panzió. Modern berendezésű szobákkal és apartmanokkal várja a vendégeket egy-, két- és háromágyas kategóriákban. A szobák felszereltségéhez TV SAT és internet csatlakozás is tartozik. A panzió részét képezi az étterem is. Az étterem ideális helyszín lehet családi és céges rendezvények lebonyolításához egyaránt. Az étteremhez nyári terasz is tartozik. A szolgáltatások...
Történelmi épület
A város/község központjában
Irányár: 30.00 € fő/éjÁgyszám: 20+3
IN Panzió
Az In Panzió Eperjes történelmi központjában található, szintén történelmi épületben. A szálláskínálatban 2 kétágyas szoba található, valamint 2 apartman. A szobák felszereltségéhez fürdőszoba, síkképernyős TV SAT, hűtőszekrény, gyorsforraló, WIFi internet csatlakozás tartozik. Az apartmanokban konyhasarok, hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kenyérpirító és gyorsforraló található. Parkolál a panzió mellett.
A város/község központjában
Konyha a szobában
Irányár: 19.50 € fő/éjÁgyszám: 8+2
ATRIUM Panzió
Az Átrium Panzió Eperjes történelmi városának központjában található, 100m távolságra a sétálóövezettől, csendes környezetben. A felújított panzió kényelmes szállással és ízletes ételekkel várja a vendégeket. A szobák felszereltségéhez fürdőszoba, zuhanyzó, toalett, TV SAT és minibár is tartozik. A szállás ára tartalmazza a reggelit is.
Történelmi épület
A város/község központjában
reggeli az árbanIrányár: 42.50 € fő/éj
Ágyszám: 10
Mutasd összes szállást Eperjesen
Szállás Prešov (Eperjes) közelében:

WHITE HOUSE Nyaralóház
A White House Felsősom, szlovákuk Drienica - Lysá üdülőközpontban várja a vendégeit, a Csergő-hegység vidékén. A felújított hegyi ház, mindössze 5km távolságra terül el Sabinov városától, kényelmes szállással várja vendégeit 20 fő kapacitással. A síközpont nem egész 1km távolságra található. A közkedvelt üdülőközpont az egész évben várja a vendégeit. A faház egészként is bérelhető, de külön szobák is. A szállás részét képezi: kétágyas...
Kültéri pezsgőfürdő
Irányár: 12.50 € fő/éjÁgyszám: 20

EDEN Panzió
Az Eden Panzió és étterem Tapolyhanusfalva (szlovákul Hanušovce nad Topľou) községében található, Eperjes (Prešov) és Varannó (Vranov nad Topľou) között. Kényelmes szállás, szobák saját fürdőszobával, ízletes fogások várják a vendégeket. A panzió területén elkerített tó és játszótér is található. A panzió saját parkolóval ellátott. Az étterem akadálymentesített, nyári terasszal is rendelkezik. A legkisebbeket játszótér várja, de kocogáshoz...
Ágyszám: 20+4

HANKA Vendégház
A Hanka Panzió Korompa (szlovákul Krompachy) városának szélén található, 800m távolságra a Plejsy síközponttól. Modern szobák és apartmanok szerepelnek a kínálatban, TV-vel, DVD lejátszóval, ingyenes WiFi internet csatlakozással. A sútiók és apartmanok konyhával is felszereltek. A vendégek számára közös konyha is található, mikrohullámú sütővel, gyorsforralóval, hűtőszekrénnyel. A terület részét képezi terasz is grilllel. A gyermekek számára...
Ágyszám: 30

PLEJSY Panzió
A Plejsy Családi Panzió Korompán (Krompachy), a síközpont közelében várja a vendégeit. A szobák felszereltségéhez TV, zuhanyzó tartozik, valamint mosdó és toalett. A szálláskínálatban: 7 kétágyas szoba 3 háromágyas 4 négyágyas szoba 1 ötágyas suite szerepel
1 akadálymentesített szoba
Irányár: 19.00 € fő/éjÁgyszám: 44

Sofia Boutique Hotel
Klíma a szobákban, légkondicionálás az épületben, parkolás a szálláshely mellett, gyermekes családok részére, Étterem, Őrzött parkoló, wc / fürdőszoba a szobán, wifi. Parkolás a szálláshely mellett, közvetlenül a tóparton, Őrzött parkoló, reptéri transzfer, az üdülőkomplexum területén, háziállat nem vihető, légkondicionálás az épületben, lcd, led-tv, nyári terasz, kamerarendszerrel megfigyelt terület, nemdohányzó környezet, mosókonyha, gyermekes családok...
közvetlenül a tóparton
reptéri transzfer
kilátás a tóra
természetes fürdőhely
horgászat
Ágyszám: 15

Tatra Panzió
A Tatra Panzió Valkov rekreációs övezetében található, a Domasa víztározó mellett. Ideális kiindulópont Kelet-Szlovákia felfedezéséhez egyaránt. A szezonon kívüli időszakban rendkívül nyugodt, békés helyszín. A nyári időszakban igazi turistaparadicsommá válik, főként a családok körében felkapott. A panzió szálláskínálatában 2-, 3- és négyágyas szobák szerepelnek, valamint tágas, négyágyas apartmanok. A panzió 1991 óta működik, később, 2003 -...
közvetlenül a tóparton
A város/község központjában
természetes fürdőhely
Irányár: 15.00 € fő/éjÁgyszám: 36+4

SPORT Panzió
A Sport Panzió körülbelül 1km-re található Bártfa történelmi városától, a Topol folyó partján. Mivel a sport és üdülés központjában helyezkedik el, található itt teniszpálya, valamint a közelben jégkorong- és football stadion, fürdő és tornaterem. Bártfa történelmi központjába egy 15perces séta során eljuthatunk. A panziótól 6km-re található a Bártfai-fürdő. A panzió olcsó szállást kínál, kétágyas, illetve négyágyas szobákban, saját fürdőszobával,...
A város/község központjában
Lovaglás
Tenisz
Irányár: 13.00 € fő/éjÁgyszám: 60

Ivana Panzió
Pénztárcabarát árakkal, mintegy 200m-re Bártfa történelmi városának központjától várja vendégeit az Ivana Panzió, Szlovákia északkeleti részén, Sáros régió központjában. A panziótól 100méterre található az autóbusz és vasútállomás, valamint 4km-re Bártfa fürdője. A szállás egy-, két-, három- és négyágyas szobákkal rendelkezik, melyek mindegyikéhez tartozik saját fürdőszoba is. A szobákon található TV SAT, ébresztő, rádió. A vendégek számára...
Ágyszám: 29+1

RANC FAH - Tanyasi Panzió
Az F&A&H Rancs és Agrofarm a Szepességben található, Hatkóc községében. A Poprádot Eperjessel összekötő fúőttól 1,5km távolságra terül el. A szállásegységek felszeretlsége között TV SAT, telefon, rádió, hűtőszekrény szerepel. A vendégek számára félpanziós ellátás is igénybe vehető. A terület részét képezi rancs is, ahol a vendégeket lovaglás, farm és háziállatok várják. Lovaskocsizás és szán is szerepel az attrakciók között. A terület...
Borkóstolás
Borpince
Lovaglás
Irányár: 27.50 € fő/éjÁgyszám: 20 + 4

CHALÚPKA Panzió
A Chalúpka Panzió Szepesváralja (szlovákul Spišské Podhradie) csendes városrészében található, kilátással a Szepesi várra. Terasz is szerepel a kínálatban, valamint kemence és ingyenes WiFi internet csatlakozás az egész épületben. A kínálatban egy- és kétágyas szobák szerepelnek, néhány közülük pótágyazható. Közös konyha is szerepel a kínálatban elektromos tűzhellyel, hűtőszekrénnyel, mikrohullámú sütővel, vízforralóval és konyhai eszközökkel. A...
Ágyszám:

ST. MARTIN Panzió
A St. Martin Panzió történelmi épülete Szepesváralja (szlovákul Spišské Podhradie) községében található. A kínálatban egyedi, történelmi szobák szerepelnek. A panzióban étterem is található, ahol bőséges, svédasztalos reggeli, ebéd és vacsora felszolgálásra kerül. A szobák antik bútorokkal díszítettek, felszereltségükhöz fürdőszoba, TV, toalett is tartozik. A szobákon szekrény és ingyenes WiFi internet csatlakozás is található. A kényelmes kétágyas...
Történelmi épület
Irányár: 15.00 € fő/éjÁgyszám:

ARTIN Apartmanház
Az Artin Amartmanház Bártfafürdő (szlovákul Bardejovské kúpele) meseszép környezetében található, 5km távolságra a központtól. Az apartmanok felszereltségéhez konyhasarok, ingyenes WiFi internet csatlakozás tartozik, valamint és parkoló szerepel a kínálatban a vendégek számára. Az apartmanok felszereltségéhez nappali, hálószoba, fürdőszoba is tartozik, valamint SAT, LCD TV. Az apartmanok mellett játszótéri is található. A központ mindössze 300 méter távolságra...
Konyha a szobában
reggeli az árbanIrányár: 38.00 € fő/éj
Ágyszám:

NEZÁBUDKA Panzió
A Nezábudka Panzió és étterem Sztropkó városában található. A szobák balkonnal felszereltek, fürdőszoba, szekrények is találhatók bennük. A panzióban terasz is található, valamint közös nappali. A szolgáltatások között 24 órás recepció is szerepel. A kínálatban 2 apartman is található, valamint 5 kétágyas és 2 háromágyas szoba. Néhány szobából csodaszép kilátás nyílik a hegyekre. A panzióban kontinentális és á la carte reggeli rendelhető. A...
Irányár: 24.50 € fő/éj
Ágyszám: 19+4

Poráč Park relax & sport centrum - Faházak
A Poráč Park - Relax & Sport központ Igló járásában található, a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park területén. Nagyszerű helyszín aktív és passzív kikapcsolódáshoz egyaránt a természet lágy ölén. Az üdülőközpont sportpályákkal felszerelt, tenisz- és focipálya is található, valamint sportcsarnok, játszótér, minigolf is szerepel a kínálatban. A területen számos szabadidős tevékenység várja a vendégeket. A gyermekek számára mászófal, a hegymászókat pedig...
Wellness Centrum
Bowling
Sífelvonó
Minigolf
Squash
Tenisz
Irányár: 16.00 € fő/éjÁgyszám: 60

Poráč Park relax & sport centrum - Fő épület
A Porac Park relax & sport centrum a Vereshegyi-völgyben, az Iglói-járásban várja vendégeit Szepes régiójában. A központ szabadidős tevékenységek széles skálájával várja az ideérkezőket hegyi környezetben, távol a nagyváros zajától. A komplexum egy főépületből áll, mely sport és pihenő részre és szállás részre oszlik. A szállás 22 szobában elérhető, valamint konferenciaterem, bár és étterem is található benne. Továbbá a vendégek számára 6 fából...
Wellness Centrum
Bowling
Sífelvonó
Minigolf
Squash
Tenisz
Irányár: 33.00 € fő/éjÁgyszám: 60

DOMINO Panzió
A családi Domino Panzió Gálszécs (szlovákul Sečovce) városának központjában található, 11km távolságra Tőketerebes (szlovákul Trebišov) várostól. A vendégek számára egy- és kétágyas szobák állnak a rendelkezésre saját fürdőszobával. A szálláshoz étterem is tartozik. A szobák felszereltségéhez TV is tartozik, a fürdőszobákon zuhanyzó, toalett, mosdó található. A panzióban WiFi internet csatlakozás is elérhető. A szállás teljes kapacitása...
A város/község központjában
Irányár: 20.00 € fő/éjÁgyszám: 10
megbízható partner már 30 éve









