Szállás Eperjes (Prešov)
Csomagok Eperjes (Prešov)Eperjes (Prešov)
Eperjes (Prešov) városa jelentős gazdasági és közigazgatási központ, Szlovákia harmadik legnagyobb városa, a kassai völgyben található Kelet-Szlovákiában. Keleti irányban található a Szalánci-hegység (Slanské vrchy) valamint északnyugatra terül el a Šarišská vrchovina hegység. A Sáros (Šariš) régió központja Eperjes, mely egyúttal megyeszékhely is.
Eperjes látogatói egyaránt gyönyörködhetnek az építészeti és történészeti emlékekben, főleg a város központjában, melynek főtere és Fő utcája nemzeti emlékmű. A városközpontban megannyi étterem, szállás lehetőség található. A vendégeknek számára lehetőség van szállást foglalni közvetlenül a történelmi központban is, a kulturális és zenés rendezvények epicentrumában. Szállás minden kategóriából, wellness hotelek, történelmi épületekben levő panziók és csendes környezetben elhelyezkedő apartmanok várják a vendégeket.
Ha Eperjesen jár, feltétlenül látogassa meg a Csillagvizsgálót és Planetáriumot, a Saris galériát (Šarišská galéria), mely egyike a legrégibb regionális galériáknak, a Solivar pri Prešove nemzeti múzeumot, vagy kiránduljon a közeli csodaszép természetben. Számos várrom található a környéken, mint a Zbojnícky hrad, Kapušiansky hrad, vagy a Saris vár (Šarišská hrad). A turisztika rajongói előtt megannyi lehetőség áll. A régió bizonyára elvarázsolja látogatóit természeti szépségeivel, mint a Szalánci-hegység (Slanské vrchy), ahol a Sigord üdülőközpont is található szálláslehetőségekkel. Jelentős turisztikai érdekesség még a Dubnícke opál bányák (Dubnícke opálové bane).
Amennyiben sikerült felkeltenünk figyelmét és üdülését a térségben szeretné eltölteni, oldalunkon minden elérhető, mely a szállás kiválasztásában és lefoglalásában is a segítségére lehet, legyen szó panzióról a történelmi városrészben, wellness hotelról, konferenciaközpontról, vagy magánszállásról Eperjes városában és környékén.
Szűrés
Szálláshely jellege:
a strand területén | családi | félpanzióval | fürdő közelében | luxus szállás | medencével | sós vízzel | szabadtéri medencével | szaunával | wellness
Szállások listája: szálláshelyek Eperjesen, Szlovákia
Villa Plaza Boutique Hotel & Spa
****Az új luxus 4 csillagos Boutique Hotel Villa Plaza **** Presovban, a Solivar épületében található, a Plaza Beach Resort egzotikus üdülőhelyén. Ideális helyet kínál üzleti ügyfelek, valamint gyermekes családok számára. A szálloda 45 km-re található a kassa repülőtértől és kevesebb, mint egy órás autóútra a Magas-Tátrától. A szobák akadálymentesített és üveg lifttel megközelíthetők....
Reptéri transzfer
Akadálymentes szobák
Kongresszusok, rendezvények, esküvők
Finom kávé!
Sós víz a strandfürdőben
Wellness
Tenisz
a strand területén
Ágyszám:
Mutasd összes szállást Eperjesen
Szállás Prešov (Eperjes) közelében:

ŠARIŠ PARK Panzió
***A Saris Park Panzió Nagysáros (szlovákul Veľký Šariš) városának külső részén található, 5km távolságra Eperjestől. A szálláskínálatban szobák és faházak is szerepelnek, valamint a szolgáltatások között étterem, relax központ, szaunavilág és medence szerepel. A területen teniszpálya és sportpálya is található. A panzióban egy- és kétágyas szobák, valamint egy háromágyas, családi apartman található. A szobák saját fürdőszobával ellátottak, felszereltségükhöz...
Borpince
Tenisz
Irányár: 29.50 € fő/éjÁgyszám: 55+20

Javorná Hegyi szálloda
**Drienica (Felsősom) üdülőközpontjában a Cergov hegység csodálatos környezetében várja vendégeit a Javorná Hegyi Szálló. Közvetlenül a hotel mellett található két, kölcsönösen összekapcsolt síterep is, valamint wellness központ, fedett medencével és vital világgal. A vendégek számára kétágyas szobák és stúdiók találhatóak, melyekhez pótágy is igényelhető. A szállodában étterem, étkező és bár is található. Ünnepségek, találkozók lebonyolításához...
Természetes fürdőhely
Wellness Centrum
Lovaglás
Sífelvonó
Horgászat
Tenisz
Irányár: 14.00 € fő/éjÁgyszám: 290

SIVEC Panzió
***Az Sivec Panzió Košická Belá (Kassabéla) városrészben terül el. A Panzió összesen 65 fő kapacitással rendelkezik. 20 szoba várja a vendégeket, melyek saját fürdőszobával rendelkeznek. A szobák többsége teljesen felújított, a kínálatban két és háromágyas szobák, apartmanok 2+2 szerepelnek.
Közvetlenül a tóparton
Természetes fürdőhely
Tenisz
reggeli az árbanIrányár: 29.00 € fő/éj
Ágyszám: 62

Hotel & Wellness LESANKA
***A Lesanka Hotel a Ruzsíni-víztározó meseszél környezetében található, Kassabéla (szlovákul Košická Belá) községében. A víztározótól mindössze 200m távolságra terül el. A területet a Čierna hora hegység erdei övezik. A szálloda kínálatában ízlésesen berendezett szobák szerepelnek, az étteremben hazai és nemzetközi fogások, valamint fitness- és relax központ fűtött medencével, szaunával, kültéri medencével. A szállodában bowling is található....
Fedett fűtött medence ellenáramoltatóval
Kültéri pezsgőfürdő
Wellness Centrum
Bowling
Tenisz
reggeli az árbanIrányár: 39.50 € fő/éj
Ágyszám: 51

BANKOV Hotel
****Az elegáns Hotel Bankov a természet lágy ölén várja vendégeit, Kassa központjától 4km távolságra. Szobák kialakításánál a kényelemre és a kikapcsolódásra helyezték a hangsúlyt. A kikapcsolódásról a szálloda wellness részlege gondoskodik. Az étteremben ínyenc fogások várják a vendégeket a hazai és nemzetközi konyha széles palettájáról. A szálloda szobái között három kategória található. Az alap felszereltségű szobák a Comfort kategória, ahol...
Történelmi épület
Reptéri transzfer
Golf
Minigolf
Irányár: 71.50 € fő/éj
Ágyszám: 57+10

GOLDEN ROYAL Boutique hotel & SPA
****Kimagasló szolgáltatásokkal várja vendégeit a négycsillagos Golden Royal Boutique Hotel & Spa szálloda Kassa városában, Kelet-Szlovákiában. Kényelmes szállás, légkondicionált szobák standard és luxus kivitelben, tágas fürdőszobákkal. A Standard szobák kreatív dizájnnal, kényelmes és praktikus felszereltséggel várják a vendégeket. Minden szoba egyedi, ügyelve a legapróbb részletekre is. A felszereltséghez LCD TV SAT, légkondicionáló, rádiós ébresztőóra,...
Történelmi épület
A város/község központjában
Wellness
reggeli az árbanIrányár: 52.50 € fő/éj
Ágyszám:

HRADBOVA Panzió
***A Hradbová Panzió közvetlenül Kassa központjában található, számos kulturális és történelmi nevezetesség szomszédságában. A panzióhoz átrium, udvar is tartozik, kellemes, nyugodt környezettel, tavacskával. A kimerítő hétköznapok után kellemes felüdülés várja a vendégeket a wellness központban, mely Kneipp fürdővel, száraz- és gőz szaunával, pezsgőfürdővel, masszázs zuhanyokkal és tepidáriummal gondoskodik a felüdülésről. A panzió szálláskínálatában...
Történelmi épület
A város/község központjában
Konyha a szobában
Wellness Centrum
Irányár: 42.00 € fő/éj
Ágyszám: 46

ZLATÁ IDKA Üdülőközpont
Az Üdülőház Zlatá Idka bányászfalu feltt található, a Szlovák Érvhegység vidékén, Kelet-Szlovákiában, 23km távolságra Kassától. Az Erika Skipark mindössze 5km távolságra terül el. A szálláson szobák és apartmanok várják a vendégeket, felszereltségükben fürdőszobával. A kínálatban Vital világ is található szunákkal, valamint ellátás lehetősége is, továbbá iskolázások, ünnepségek lebonyolításához ideális helyiségek is. A teljes szálláskapacitás...
Wellness Centrum
Tenisz
Irányár: 18.00 € fő/éjÁgyszám: 96

ROUSE Panzió
**Bártfa városában található a Rouse Panzió, csendes, jól megközelíthető helyen, a történelmi központ közelében. A panzió 15perces sétára található a busz és vasútállomástól. A panzió rendelkezik négyágyas szobákkal, melyekhez saját fürdőszoba tartozik, WC, TV és ébresztőóra. A vendégek számára közös könyhasarok is rendelkezésre áll, melyben hűtőszekrény, fagyasztó, gyorsforraló található. A panzióban bár, illetve belső medence és szauna is...
Ágyszám: 20

OZON Gyógyszálló
***Bártfafürdő szívében található az Ozón Hotel. A fürdő parkjának kellemes környezetében, a termálforrások mellett található. A térség egyik legnagyobb ágykapacitással rendelkező szállodája, mely a legigényesebb vendégek számára sem fog csalódást okozni! A szállodát üvegfolyosó köti össze a fürdőházzal. A vendégek egy- és kétágyas szobákban, akadálymentesített szobákban és apartmanokban szállhatnak meg. A szobákban hűtőszekrény, rádió, műholdas...
A város/község központjában
Akadálymentes szobák
Gyógyfürdői kezelések
Sóbarlang / Sószoba
Wellness Centrum
Bowling
reggeli az árbanIrányár: 59.50 € fő/éj
Ágyszám: 346+84

Poráč Park relax & sport centrum - Faházak
A Poráč Park - Relax & Sport központ Igló járásában található, a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park területén. Nagyszerű helyszín aktív és passzív kikapcsolódáshoz egyaránt a természet lágy ölén. Az üdülőközpont sportpályákkal felszerelt, tenisz- és focipálya is található, valamint sportcsarnok, játszótér, minigolf is szerepel a kínálatban. A területen számos szabadidős tevékenység várja a vendégeket. A gyermekek számára mászófal, a hegymászókat pedig...
Wellness Centrum
Bowling
Sífelvonó
Minigolf
Squash
Tenisz
Irányár: 16.00 € fő/éjÁgyszám: 60

Slnecny Majer
A Slnečný Majer Zboróban található, szlovákul Zborov, Sáros régióban. A szálláskínálatban, a panzióban kétágyas szobák és apartman szerepelnek, valamint faházak és diákszállás is áll a rendelkezésre. A Panzió részben modern, kétágyas szobák szerepelnek, valamint 2 apartman kandallóval és pótágy lehetőségével. Minden szoba saját fürdőszobával felszerelt, található benne toalett és TV is. A további szolgáltatások között ruhatisztítás, vasalás,...
Szoba kandallóval
Konyha a szobában
Wellness Centrum
Lovaglás
Irányár: 33.00 € fő/éjÁgyszám: 54

Resort LEVOČSKÁ DOLINA
***A Levocska Dolina Resort, Lőcse (szlovákul Levoča) városától 6km távolságra. A Ski Panzió közvetlenül a sípályák alatt helyezkedik el, továbbá 3 panzió is szerepel a kínálatban 600m távolságra a területtől. A Rezort részét képezi wellness központ, medence, szaunák és masszázsszolgáltatás. Meseszép hegyi környezet várja a vendégeket. Ideális helyszín iskolázásokhoz, kiránduláshoz egyaránt. A Ski Panzió kényelmes szobákkal várja vendégeit. A kínálatban...
Közvetlenül a sífelvonónál
Wellness Centrum
Bowling
Horgászat
Irányár: 25.00 € fő/éjÁgyszám: 102

Hotel SOREA ĽUBOVŇA
**Stará Ľubovňa (Ólubló) festői környezetében várja vendégeit a Sorea Ľubovňa Hotel. Híres ásványvíz forrásairól, valamint egyike Közép-Európa legtisztább éghajlatú területeinek. Köszönhetően szálláskapacitásának, mely több mint 600 ágy, a hotel Szlovákia legnagyobb szállodái közé tartozik. Kiválóan alkalmas különféle kongresszusok, rendezvények lebonyolításához, de mindenekelőtt családok számára tökéletes választás télen és nyáron egyaránt. A...
Minimális tartózkodási idő 2 éjszaka.
1 akadálymentesített szoba
Wellness Centrum
Tenisz
Ágyszám: 566 + 305
megbízható partner már 30 éve









