Szállás Szlovákiában

Szállás Pöstyén (Piešťany)

Csomagok Pöstyén (Piešťany)
Térkép megjelenítése
Pöstyén Térkép

Szálláslehetőségek Pöstyénben

Pöstyén - Fürdő szigetAmennyiben szállást keres Pöstyén városában, bizonyára segítségére lesz átfogó szállás adatbázisunk, melynek köszönhetően kiválaszthatja és rögtön le is foglalhatja az Önnek leginkább megfelelő szállodát, fürdőházat, vagy panziót. A híres fürdőváros rengeteg lehetőséget tartogat szállás terén is. A gazdag kínálatban túlnyomórészt hotelek, szállodák szerepelnek, de előkelő helyet foglalnak el a panziók is, minőségi szolgáltatásaikkal. Pöstyén Szlovákia egyik legnagyobb és leghíresebb fürdővárosa, elsősorban reumás panaszok és egyéb mozgásszervi, izomrendszeri és egyéb megbetegedések kezelésére, gyógyítására szakosodott. 

 

A város és termálforrásai első írásos emléke 1549-ből származnak. A gyógyforrások hőmérséklete eléri a 69°C fokot is. Gyógyító hatásai miatt a város évről évre látogatók ezrei keresik fel a világ összes pontjáról. Pöstyén nem csupán a termálforrásai által kiemelkedő, de éghajlata is egyedi. 

A fürdőváros Szlovákia nyugati részén terül el a Nagyszombati járásban, 86km távolságra Pozsonytól, a Vág folyó jobb oldalán, a Vágmenti Inóc (Považský Inovec) lábánál. A város körül számos régészeti lelőhely is található. Csodálatos környezet, egyedülálló természet számos turisztikai és sportolási lehetőség várja a vendégeket.

Szűrés


Szállás típusa:
Panziók

 

Szállások listája: szálláshelyek Pöstyénben, Szlovákia



BENÁTKY Panzió Banka

BENÁTKY Panzió

**
Banka (térség: Vágmenti Inóc, régió: Alsó-Vágmente, Járás: Piešťany) Panziók

Kellemes szállás, kényelmes szobák várják a Benátky Panzió vendégeit Pöstyén városában, a Vág folyó partján. A panzióból könnyedén megközelíthető a Pöstyéni fürdő is, valamint a központ, mely csupán egy 5 perces sétára található. A panziót körülölelő zöld övezet kiválóan alkalmas sétákhoz, kikapcsolódáshoz. A panzió 13 stílusosan berendezett, kétágyas szobákkal rendelkezik standard és komfort kategóriában. A panzió étteremmel is rendelkezik,...

Közvetlenül a tóparton

Hűtőszekrény rendelkezésre állHáziállatok engedélyezettekGolf a közelben Gyógyfürdő kezelések a közelbenŐrizetlen parkolóGyermekes családok részéreÉtteremZárt parkolóWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 24.00 € fő/éj
Ágyszám: 30 + 5
FUETÉ Panzió Piešťany (Pöstyén)

FUETÉ Panzió

**
Piešťany (Pöstyén) (térség: Vágmenti Inóc, régió: Alsó-Vágmente, Járás: Piešťany) Panziók

A Fueté Panzió Pöstyén közkedvelt fürdővárosában várja a vendégeit, Pozsonytól 80km távolságra.  A szálláskínálatban 6 szoba szerepel, 1 egyágyas, 3 kétágyas szoba és egy kétágyas apartman. A szobák felszereltségéhez toalett, TV, SAT, ingyenes WiFi internet csatlakozás, telefon tartozik.

Hűtőszekrény rendelkezésre állHáziállat megegyezés szerint bevihetőKonyha rendelkezésre állZárt parkolóWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 22.50 € fő/éj
Ágyszám: 12+5
DANNINGER Panzió Banka

DANNINGER Panzió

Banka (térség: Vágmenti Inóc, régió: Alsó-Vágmente, Járás: Piešťany) Panziók

A Danninger Családi Panzió kellemes környezettel várja vendégeit, Pöstyén, Banka városrészében, a fürdősziget közelében. A városközpont 3km távolságra terül el. Kényelmes szállás két-, három- és négyágyas szobákon, stúdiókban, 4 személyes apartmanokban. A szobákhoz fürdőszoba, toalett tartozik. Felszereltségükhöz TV SAT társul. Az épületben és szobákban WiFi internet csatlakozás is elérhető. A kínálatban közös konyhák is szerepelnek, melyek...

2 Szoba mozgáskorlátozottaknak

Akadálymentes hozzáférhetőség Hűtőszekrény rendelkezésre állHáziállatok engedélyezettekGolf a közelben Konyha rendelkezésre állGyógyfürdő kezelések a közelbenGyermekes családok részéreÉtterem a közelben Zárt parkolóWC / Fürdőszoba a szobánWellness a közelbenWiFi
Irányár: 25.00 € fő/éj
Ágyszám: 14 + 4

Mutasd összes szállást Pöstyénben



Szállás Piešťany (Pöstyén) közelében:

Távolság: 8.58kmChateau Krakovany Krakovany

Chateau Krakovany

***
Krakovany (régió: Alsó-Vágmente, Járás: Piešťany) Szállodák

A Hotel Chateau Krakovany történelmi városában található, egy kis faluban, 10 km-re Pöstyéntől. Háromcsillagos szobákat és apartmanokat kínál, valamint egy étterem, egy teniszpálya és egy wellness részleg is található, ahol szauna, jakuzzi és fitneszközpont is szerepel a kínálatban. A szobákban ingyenes Wi-Fi  internet is áll rendelkezésre. A szálloda szobái rusztikus fából készült bútorokkal és fapadlóval ellátottak, műholdas LCD TV, ülősarok és fürdőszoba...

Történelmi épület

Borászat

Szoba mozgáskorlátozottak részére

Borkóstolás

Tenisz

Háziállatok engedélyezettekKamerával őrzött parkolóGyermekes családok részéreÉtteremSzaunaWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
reggeli az árban
Irányár: 30.00 € fő/éj
Ágyszám: 63
Távolság: 16.46kmKaštiel KOPLOTOVCE Koplotovce (Kaplat)

Kaštiel KOPLOTOVCE

Koplotovce (Kaplat) (térség: Slňava, régió: Alsó-Vágmente, Járás: Hlohovec) Apartmanok

A Koplotovce Kastély Kaplat (szlovákul Koplotovce) községében található, Alsó-Vágmente régiójában. Stílusos, romantikus környezet várja a vendégeket, a középkori kastélyban és bástyában, 12km távolságra Pöstyéntől. Csendes, nyugodt környezet, nagyméretű udvar, kültéri medence, tűzrakóhely, kerti bútorok várják a vendégeket. A kínálatban 2 apartman szerepel,...

Szállás középkori kastélyban 12 km -re Pöstyéntől

Történelmi épület

Talajfűtés

Konyha a szobában

Hűtőszekrény a szobábanHáziállat megegyezés szerint bevihetőKonyha a szobábanŐrizetlen parkolóWC / Fürdőszoba a szobán
Irányár: 23.00 € fő/éj
Ágyszám: 8 + 1
Távolság: 18.08kmBEZOVEC Panzió Nová Lehota (Újszabadi)

BEZOVEC Panzió

Nová Lehota (Újszabadi) (térség: Ski Bezovec, régió: Alsó-Vágmente, Járás: Nové Mesto nad Váhom) Panziók

A Bezovec Panzió Pöstyéntől megközelítőleg 20km távolságra található, Újszabadi (szlovákul Nová Lehota) községében. A szállás közelében síközpont is található. A nyári időszakban számos turisztikai lehetőség várja a vendégeket.  A szálláskínálatban két- és háromágyas szobák szerepelnek, felszereltségükhöz TV SAT, WiFi internet csatlakozás, minibár és hajszárító tartozik. A kínálatban két apartman is szerepel. A szállás ára tartalmazza a...

Borkóstolás

Háziállat megegyezés szerint bevihetőÉtteremZárt parkolóWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
reggeli az árban
Irányár: 25.00 € fő/éj
Ágyszám: 46
Távolság: 27.49kmHolotéch Víška Panzió Košariská (Kosaras)

Holotéch Víška Panzió

***
Košariská (Kosaras) (térség: Kis-Kárpátok, régió: Erdőhát, Járás: Myjava) Panziók

A Holotéch Víška Panzió, Kosaras községében található Erdőhát régióban. Nagyszerű kiindulópont túrázáshoz a Kis-Kárpátok vidékén déli irányban. Északi irányban Milan Rastislav Štefánik sírhalma található. A felújított épület, hagyományos népi építészeti stílussal és kényelmes berendezésű szobákkal várja a vendégeket. A szobák felszereltségéhez fürdőszoba, TV, telefon, légkondicionáló és internet csatlakozás tartozik. A kínálatban kétágyas...

Történelmi épület

Borpince

Klíma a szobákbanŐrizetlen parkolóGyermekes családok részéreÉtteremWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 25.00 € fő/éj
Ágyszám: 18
Távolság: 27.86kmBed & Breakfast Hotel Perla Nové Mesto nad Váhom (Vágújhely)

Bed & Breakfast Hotel Perla

***
Nové Mesto nad Váhom (Vágújhely) (térség: Fehér-Kárpátok, régió: Középső-Vágmente, Járás: Nové Mesto nad Váhom) Szállodák

A Hotel Perla Nové Mesto nad Váhom (Vágújhely) rekceációs övezetében található, Zelená Voda-n. A szálloda közelében sportpályák, teniszpálya is található. A hotelben étterem, illetve konferenciaterem is várja a vendégeket. A szálláskínálatban 20 kétágyas szoba szerepel, valamint 3 suite - apartman. A kétágyas szobák felszereltségéhez franciaágy, vagy elválasztott ágyak tartoznak. A szobák saját balkonnal is rendelkeznek, kilátással a tóra, valamint fürdőszobával,...

Közvetlenül a tóparton

Természetes fürdőhely

Privát strand

Horgászat

Tenisz

Parkolás a szálláshely mellettGyermekes családok részéreWC / Fürdőszoba a szobánWellness a közelbenWiFi
Irányár: 25.00 € fő/éj
Ágyszám: 60
Távolság: 29.00kmSlniecko Panzió Prašice (Nyitraperjés)

Slniecko Panzió

Prašice (Nyitraperjés) (térség: Duchonka, régió: Felső-Nyitra, Járás: Topoľčany) Panziók

A Slniečko Panzió Nyitraperjésen, szlovákul Prašice községében található, a Vágmenti Inóc térségében, Felső-Nyitrán. A panzió kínálatában étkező is szerepel kandallóval, 85 fő részére, továbbá társalgó 12 személy számára, közös helyiség TV-vel, DVD lejátszóval, XBox játékkonzollal. Az udvaron pavilon is található 80 személy részére. A szálláskínálatban tágas szobák szerepelnek 2,3 és négyágyas kivitelben, összesen 85 fő részére. A szobák...

Természetes fürdőhely

Háziállatok engedélyezettekParkolás a szálláshely mellettGyermekes családok részéreSzabadtéri medenceWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 25.00 € fő/éj
Ágyszám: 85
Távolság: 32.40kmNA MLYNE Panzió Stará Turá (Ótura)

NA MLYNE Panzió

Stará Turá (Ótura) (térség: Fehér-Kárpátok, régió: Középső-Vágmente, Járás: Nové Mesto nad Váhom) Panziók

A Na mlyne Panzió Ótura városban található, szlovákul Stará Turá. A szálláskínálatban 6 kétágyas szoba szerepel saját fürdőszobával, toalettel, zuhanyzóval. A további felszereltségben TV SAT, WiFi internet csatlakozás is szerepel. A szobák további pótággyal bővíthetőek. A panzió részét képezi a stílusos étterem is, mely 55 fő számára ideális. Az étteremben kandalló és különféle ételspecialitások várják a vendégeket. A nyári szezonban üvegfallal...

Őrizetlen parkolóÉtteremWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 29.00 € fő/éj
Ágyszám: 18
Távolság: 32.56km7 Divov Panzió Dolná Krupá (Alsókorompa)

7 Divov Panzió

Dolná Krupá (Alsókorompa) (térség: Duna menti alföld, régió: Alsó-Vágmente, Járás: Trnava) Panziók

A 7 Divov Vendégház és étterem Dolná Krupá, magyarul Alsókorompa községben található, 500 méterre a kastélytól és 11 km-re Trnava városától. 5 saját fürdőszobával és síkképernyős TV-vel felszerelt szobával rendelkezik. Ingyenes Wi-Fi, kert és saját parkoló is áll a rendelkezésre. A vendégházban kerékpár is bérelhető. A vendégek számára a reggeli svédasztalos formában kerül felszolgálásra az étteremben. Az étterem alkalmas esküvőkre, üzleti találkozókra...

Akadálymentes hozzáférhetőség Őrizetlen parkolóGyermekes családok részéreÉtteremSzaunaWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 21.00 € fő/éj
Ágyszám: 12
Távolság: 34.23kmBAROCK Restaurant & Pension Topoľčany (Nagytapolcsány)

BAROCK Restaurant & Pension

Topoľčany (Nagytapolcsány) (régió: Felső-Nyitra, Járás: Topoľčany) Panziók

A Barock Panzió és étterem mindössze 800méter távolságra terül el Tapolcsány központjától. A kínálatban 4 légkondicionált, kétágyas szoba szerepel, saját fürdőszobával ellátva. A felszereltséghez WiFi internet csatlakozás, TV SAT is társul. Parkoló is áll a rendelkezésre, a zárt udvaron.  A Barock étterem otthonos légkörrel várja a vendégeket, házias fogásokkal, friss, minőségi alapanyagokból, melyek helyi termelőktől származnak. Az étterem saját tésztákat,...

Klíma a szobákbanÉtteremZárt parkolóWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 20.00 € fő/éj
Ágyszám: 8
Távolság: 35.15kmBATAVYA Panzió Topoľčany (Nagytapolcsány)

BATAVYA Panzió

*
Topoľčany (Nagytapolcsány) (régió: Felső-Nyitra, Járás: Topoľčany) Panziók

A Batavya Panzió Nagytapolcsány csendes városrészében található, a városközpont közelében. A szálláskínálatban egyágyas, kétágyas szobák és háromágyas apartmanok szerepelnek. A szobák részét képezi fürdőszoba zuhanyzóval, valamint toalettel. TV is található minden szobán.  Az egész épületben elérhető WiFi internet csatlakozás is. A parkoló kamerarendszerrel őrzött, a vendégek számára ingyenes. A panzió részét képezi bár is, mely egyben Nagytapolcsány...

Kamerával őrzött parkolóÉtterem a közelben WC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 20.00 € fő/éj
Ágyszám:
Távolság: 35.16kmFelix Panzió Topoľčany (Nagytapolcsány)

Felix Panzió

**
Topoľčany (Nagytapolcsány) (régió: Felső-Nyitra, Járás: Topoľčany) Panziók

A Felix Panzió kényelmes szállással, minőségi szolgáltatásokkal várja a vendégeket Nagytapolcsány (szlovákul Topolčany) városának központjában. Mindössze néhány percnyi sétára terül el a történelmi városközponttól, ahol éttermek, mozi, bowling szerepel a kínálatban. A Felix Panzió szálláskínálatában összesen 7 kétágyas szoba és 1 négyágyas szoba található. A szobák felszereltségében antiallergén matracok, extra méretű ágyak, TV, SAT, minibár,...

A város/község központjában

Hűtőszekrény a szobábanKlíma a szobákbanKistestű háziállatok engedélyezettekGyermekes családok részéreŐrzött parkolóWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 20.00 € fő/éj
Ágyszám: 18
Távolság: 36.19kmHotel SPOLOCENSKY DOM Myjava (Miava)

Hotel SPOLOCENSKY DOM

*
Myjava (Miava) (térség: Fehér-Kárpátok, régió: Középső-Vágmente, Járás: Myjava) Panziók

Háziállat megegyezés szerint bevihető, parkolás a szálláshely mellett, Étterem, közös wc/fürdőszobák, több kategóriájú szoba, wc / fürdőszoba a szobán, közös wc/fürdőszoba két apartman jellegű szoba részére, wifi. A város/község központjában, tömegközlekedési megállóhely, háziállat megegyezés szerint bevihető, internet a házban, nemdohányzó környezet, recepció, szalon, telefon rendelkezésre áll, wifi, nemdohányzó szobák, rádió, közös wc/fürdőszobák,...

a város/község központjában

háziállat megegyezés szerint bevihetőparkolás a szálláshely mellettÉtteremközös wc/fürdőszobák több kategóriájú szoba  wc / fürdőszoba a szobánközös wc/fürdőszoba két apartman jellegű szoba részérewifi
Irányár: 20.00 € fő/éj
Ágyszám: 26
Távolság: 37.29kmInovecká chata Trenčianske Jastrabie (Ölved)

Inovecká chata

Trenčianske Jastrabie (Ölved) (térség: Vágmenti Inóc, régió: Középső-Vágmente, Járás: Trenčín) Faház szállás

Az Inovecká Chata üdülőház a Vágmenti-Inóc meseszép környezetében található. A szálláskínálatban főépület és vendégházak szerepelnek. A faházak 8 fő részére ideálisak. Felár esetén bowling és mászófal is szerepel a kínálatban. A szálláskínálatban 31 ágy szerepel. Kétágyas, háromágyas szoba is szerepel a kínálatban, valamint 1 hatágyas és 1 apartman. A vendégek számára közös zuhanyzó és toalett is áll a rendelkezésre, külön nők és férfiak...

Borkóstolás

Bowling

Hűtőszekrény rendelkezésre állKonyha rendelkezésre állŐrizetlen parkolóGyermekes családok részéreÉtteremSzaunaközös wc/fürdőszobák WC / fürdőszoba a folyosónwifi
Irányár: 25.00 € fő/éj
Ágyszám: 55
Távolság: 38.48kmPod Zámkom Panzió Boleráz (Bélaház)

Pod Zámkom Panzió

*
Boleráz (Bélaház) (régió: Alsó-Vágmente, Járás: Trnava) Panziók

Hűtőszekrény a szobában, háziállat megegyezés szerint bevihető, klíma a szobákban, légkondicionálás az épületben, parkolás a szálláshely mellett, kamerával őrzött parkoló, Étterem, wc / fürdőszoba a szobán, wifi. Parkolás a szálláshely mellett, kamerával őrzött parkoló, nyilvános parkoló, háziállat megegyezés szerint bevihető, légkondicionálás az épületben,...

Fitness centrum és motocross pálya ingyenes.

finom kávé!

remek reggeli

borkóstolás

bowling

Ingyenes szolgáltatások:
Fitness
Parkolás
WiFi
hűtőszekrény a szobábanháziállat megegyezés szerint bevihetőklíma a szobákbanlégkondicionálás az épületben parkolás a szálláshely mellettkamerával őrzött parkolóÉtteremwc / fürdőszoba a szobánwifi
Irányár: 20.00 € fő/éj
Ágyszám: 42
Távolság: 39.12kmPanzió Rybárska bašta DOBYS Solčany (Szolcsány)

Panzió Rybárska bašta DOBYS

Solčany (Szolcsány) (térség: Tribecs-hegység, régió: Felső-Nyitra, Járás: Topoľčany) Panziók

A Rybárska bašta DOBYS Szolcsány (szlovákul Solčany) községének szélén található, 4km távolságra Tapolcsány városának központjától. Délkeleten a Tribecs hegység határolja, nagyszerű feltételeket biztosítva, turisztikához, természetjáráshoz. A területen halastó is található. A szállás kényelmes szobákkal és apartmanokkal várja a vendégeket, saját fürdőszobákkal. Ingyenes WiFi internet csatlakozás is biztosított. Az étteremben különféle halspecialitások...

Mini ZOO (Állatfarm)

légkondicionálás az épületben Őrizetlen parkolóÉtteremwc / fürdőszoba a szobánwifi
Irányár: 24.00 € fő/éj
Ágyszám:
Távolság: 39.45kmHOLIDAY Panzió Trnava (Nagyszombat)

HOLIDAY Panzió

***
Trnava (Nagyszombat) (régió: Alsó-Vágmente, Járás: Trnava) Panziók

A Holiday Panzió Nagyszombat történelmi központjában található, csendes, nyugodt környezetben. Közvetlen környezetében található Nagyszombat két legkeresettebb látványossága, a barokk stílusú Keresztelő Szt. János katedrális, valamint a gótikus stílusú Szt. Miklós dóm is. A szállás egész évben várja a vendégeket, gondozott udvarral, svédasztalos reggelivel. A szálláskínálatban egyágyas és kétágyas szobák szerepelnek, valamint apartmanok. A szobák fürdőszobával...

a város/község központjában

hűtőszekrény a szobábanInternetZárt parkolówc / fürdőszoba a szobán
Irányár: 22.50 € fő/éj
Ágyszám: 30
Távolság: 40.57kmGRAND Panzió Trnava (Nagyszombat)

GRAND Panzió

***
Trnava (Nagyszombat) (régió: Alsó-Vágmente, Járás: Trnava) Panziók

Nagyszombat központjának közelében található a Penzion Grand Trnava panzió, kellemes családias légkörrel, minőségi szolgáltatásokkal, kitűnő konyhával. A panzióban egy- és kétágyas szobák találhatók, valamint apartmanok. A szobák saját WC-vel, fürdőszobával rendelkeznek. Reggeli térítés ellenében igényelhető. Hosszú távú tartózkodás esetén az ár változhat. A vendégek számára közös helyiség is található, mely kiválóan alkalmas különféle...

Háziállatok engedélyezettekÉtteremZárt parkolówc / fürdőszoba a szobánwifi
Irányár: 24.00 € fő/éj
Ágyszám: 9 + 2