Szállás Oravice
Csomagok OraviceOravice
Miért ne választana üdüléséhez olyan helyszínt, ahol a síelés után kellemes pihenés várja termálvizes medencékben? A Szlovákia északi részén található Oravice központja éppen ezt kínálja Önnek! Nem kizárólag a téli időszakban felkapott célpont, kiváló síelési feltételeinek köszönhetően, de azok sem csalódni, akik a nyári szezonban érkeznek ide, köszönhetően a csodaszép természeti adottságoknak, látnivalóknak, attrakcióknak Rohács hegyvidéki környezetében.
Oravice, mint rekreációs-üdülőközpont az Árvai régióban, Turdossin városához tartozik. Évről-évre nagyobb számban érkeznek, legtöbben a termálfürdő végett. A geotermikus forrás 1600m mélyről fakad és 57°C hőmérsékletű, rendkívül jótékony hatással bír a mozgásszervi megbetegedésekben, húgyúti és veseproblémákban szenvedők számára. Közvetlenül az aquapark mellett található síközpont is, mely műhóval fedett, ideális választás kezdők és haladók számára.
A csodálatos természeti adottságokkal rendelkező környezet, ideális feltételeket biztosít a turisták számára az egész év folyamán. A nyári szezonban turisztikai lehetőséges széles skálája várja
Szálláshelyek
Oravice központjában többfajta szállás is várja a vendégeket különböző kategóriákban. A legnagyobb számban vendégházak és panziók várják a vendégeket, de magánszállások is találhatóak. Teltház esetén Vitanová községében is további szálláslehetőségek találhatóak, mintegy 7km-re, ahol szinte megszámlálhatatlan magánszállás várja az odalátogatókat. Az igényesebb vendégek számára wellness hotel és panziók is találhatóak. Bízunk benne, hogy weboldalunk segítségével bizonyára megtalálja az Önnek leginkább megfelelő szállást a festői szépségű Árvai- régióban.
Szűrés
Szálláshely jellege:
családi | erdő mellett | félpanzióval | fürdő közelében | kutyabarát | olcsó szállás | síszállások | szaunával
Szállások listája: szálláshelyek Oravicén, Szlovákia
Camp Oravice - Štúdiová chata „Mira“
Az ORAVICE Kemping * Árva szívében található, Szlovákia egyik legészakibb tábora, egész évben nyitva tart. Ennek köszönhetően az Orava régió és a közeli Oravicei Meander Termál- és Síközpont nyújtotta sport- és relaxációs tevékenységeknek köszönhetően = sípark több mint 12 km-es lejtővel...
A síelés és pihenés egyedülálló kombinációja geotermikus vízű...
Konyha sarok
Tenisz
Vadászat
Ágyszám: 12
SOFIA Faház
A Sofia Faház Oravice településén található, 500m távolságra a Meander park Oravice aquaparktól és síközponttól. Az épület csendes környezetben található, összesen 22 fő kapacitással rendelkezik, 4 kétágyas szobával ellátott, valamint 1 hatágyas apartman és 2 kétágyas apartman szerepel a kínálatban. A szobák fürdőszobával és konyhasarokkal ellátottak. A földszinten nappali található kandallóval, TV-vel, biliárd asztallal, csocsóval. A szállás részét...
Ágyszám: 18+4
Koliba HUBERTKA
***A Hubertka Koliba Panzió a Nyugati-Tátra vidékén található, mindössze 150m távolságra az Oravice aquaparktól, mely egész évben várja a vendégeket. A szálláson kívül hagyományos fogásokkal, házias ízekkel várja a vendégeket, a főszezonban élőzenével. A panzióban 2 kétágyas szoba és 3 kétágyas apartman található, melyek további két pótággyal bővíthetők. A teljes kapacitás 10 + 6 ágy. Az étteremben hagyományos szlovák fogások és különlegességek...
Ágyszám: 10+6
GORAL Apartmanház
A Goral Apartmanház Oravice községében található, a meseszép Árvai természet szívében, számos relax és szorakozási lehetőséggel. A panzióban pavilon is található, valamint tűzrakóhely. 4 apartman szerepel a kínálatban és 1 turista kategóriás szoba. Az apartmanok felszereltségéhez saját konyha is társul, mely hűtőszekrénnyel, elektromos főzőlappal, mikrohullámú sütővel ellátott. Fürdőszoba, zuhanyzó és toalett is szerepel a kínálatban. A vendégek...
A város/község központjában
Konyha a szobában
Irányár: 12.00 € fő/éjÁgyszám:
Aquila Apartmanok
Az Aquila Apartmanház szaunával és kényelmes szállással várja a vendégeket apartmanokban, melyek saját fürdőszobával, TV-vel, WiFi internet csatlakozással, balkonnal és konyhával felszereltek. Árva régiójában található, a Nyugati-Tátra térségében, a Meander Park Oravice síközpont közelében. A szálláskínálatban apartmanok szerepelnek, két, vagy négyágyas kivitelben. Az apartmanok többsége további két pótággyal bővíthető. A felszereltséghez konyha,...
Konyha a szobában
Irányár: 25.00 € fő/éjÁgyszám: 26+14
GIEWONT Üdülőház
A Giewont Üdülőház a Nyugati-Tátra csodálatos vidékén várja a vendégeket, Oravice településben, 250m távolságra a termálfürdőtől, valamint 350 méterre a Meander Park Oravice központtól. Ideális helyszín síeléshez, turisztikához, fürdőzéshez és sportoláshoz egyaránt. A szálláskínálatban két fényűzően berendezett apartman szerepel (3+1) saját bejárattal a teraszról, a két felső apartmanhoz külön bejárattal az épület hátsó részéből. A kikapcsolódáson...
Szoba kandallóval
Konyha a szobában
Irányár: 15.00 € fő/éjÁgyszám: 24+4
Mutasd összes szállást Oravicén
Szállás Oravice közelében:

MAJA Panzió
A Maja Panzió Oraván található, Vitanová községben, a Nyugati-Tára kapujában. A szálláskínálatban 2 különálló rész szerepel. Az első részben a földszinten 2 kétágyas apartman található konyhával, akadálymentesített belépéssel. Az emeleten 2 kétágyas szoba található balkonnal, valamint 1 csládi szoba 2 kétágyas hálószobával. A vendégek számára közös konyha is szerepel a kínálatban. A második részben 2 akadálymentesített kétágyas apartman...
A tulajdonosok a házban lakik
Minimális tartózkodási idő 2 éjszaka.
Irányár: 9.00 € fő/éjÁgyszám: 20

ORCHIDEA Vendégház
A Villa Orchidea Árva régiójában található, Vitanová községében, 6km távolságra az aquaparktól és a síközponttól. A panzió környezete számos turisztikai lehetőséggel várja a vendégeket. A panzió különálló épületben várja vendégeit a családi ház udvarán. A villából egyenesen az erdőbe is vezet út ahol erdei gyümölcsök, gombák találhatók. Télen szánkózás és síelés lehetősége is adott. A szobák saját fürdőszobával ellátottak, toalett,...
A város/község központjában
Irányár: 14.00 € fő/éjÁgyszám: 20

ALPSKÝ DOM Panzió
Az Alpský dom Panzió Vitanová községében található, 900méterre a Ski Vitanová síközponttól, valamint 7 percnyi autóútra Oravice községétől, ahol termálfürdő is található, valamint síközpont is. A szálláson kétágyas szobák szerepelnek, valamint apartmanok. Reggeli, vagy félpanziós ellátás is rendelhető. A kikapcsolódásról szauna és pezsgőfürdő gondoskodik. A szálláson fürdőszoba, toalett és zuhanyzó, TV SAT, terasz, vagy balkon várja a vendégeket. A...
Wellness Centrum
Irányár: 25.00 € fő/éjÁgyszám: 32

ERIKA Magánszállás
Az Erika szálláskomplexum Vitanová községében található, egészéves szállással várja a vendégeket, 4 házikóban, összesen 68 ággyal és 24 szobával. A kínálatban különféle kategóriájú szállások szerepelnek. Található szoba saját fürdőszobával, stúdió és házak is. A Ski Vitanová síközpont megközelítőleg 2km távolságra helyezkedik el. Az Oravice termálfürdő 11 percre terül el. A területen parkoló, fedett terasz, grill, homokozó, 4 személyes...
Ágyszám: 68

DOMA Panzió
A Doma Panzió Vitanová községében található, a meseszép árvai környezetben. A fürdő mindössze 11 perc távolságra terül el. Közvetlenül a községbeb található a Vrchdolinky Vitanová síközpont is. A legközelebbi síközpontok között Ski Meander Park Oravice (7km) és Ski Brezovica (15km) szerepel. A Panzió 3 részből áll, közülük mindegyik rendelkezik nappalival, konyhával (hűtőszekrény, elektromos főzőlap és mikrohullámú sütő). Nyáron grillezés és...
Bowling
Irányár: 10.00 € fő/éjÁgyszám: 44

PRIMULA Hegyi szálló
*A Primula Hegyi szálloda Bölényfalu (Zuberec) községében található, Zverovka városrészben, Spálená dolina irányába. A vendégek számára két szálláskategória áll a rendelkezésre. A szálloda kategóriában kétágyas szobák és apartmanok szerepelnek. Az itt található szobák fürdőszobával, zuhanyzóval felszereltek, valamint TV SAT, telefon és rádió tartozik hozzájuk. Az apartmanok két különálló ággyal és egy kétszemélyes ággyal, nappalival és hálószobával...
Ágyszám: 62+23

ZELENÝ DOM Panzió
A Zelený dom Panzió Vitanova községében található, a Lengyel határ közelében. Az Oravice Termálfürdőtől mindössze 7km távolságra terül el. Környezete nagyszerű helyszín turisztikához, a Nyugati Tátra felfedezéséhez. A síeléshez a Ski Vrchodolinky síközpont 900m távolságra található. A közelben további síközpontok is várják a vendégeket. A Panzió az egész év folyamán nyitva tart, fűtött, belső medencével is rendelkezik. A szálláskínálatban 2 -...
Ágyszám: 63

Ruzový Panzió
A Ruzovy Panzió Árvában kínál szállást, a Nyugati-Tátra kellemes környezetében, az Árva víztározó közelében. Szállás 4 kétágyas és 4 háromágyas szobában, melyek felszereltsége: fürdőszoba, TV, vízforraló, hűtőszekrény és erkély. A legkisebbek számára gyermekágy is rendelkezésre áll. A földszinten van egy étkező, amely a konyhához kapcsolódik, és teljesen felszerelt. A közös helyiségben TV található. A vendégek ingyenes Wi-Fi-t használhatnak. Az...
A város/község központjában
Irányár: 15.00 € fő/éjÁgyszám: 20

Brezovica Hegyi Szálloda
**Az Árvai-régióban, Brezovica községében a síközpont mellett található a Country Hotel CasaMia szálloda. A hoteltől 2km-re található a község központja, valamint 6km-re Turdossin városa. A síelésen kívül Ski Brezovica síközpontjában további turisztikai lehetőségek várják a vendégeket. Csodálatos természeti adottságainak köszönhetően számos turisztikai lehetőség várja a vendégeket a Skorušinský hegység vidékein, Rohács irányába. Délnyugati irányban...
Közvetlenül a sífelvonónál
Sífelvonó
Irányár: 17.00 € fő/éjÁgyszám: 52 + 21

Penzión ŠINDĽOVEC
*A Šindľovec Panzió a Nyugati-Tátrában, a Rohács völgyben, Zverovka üdülőközpontban fekszik. A Zverovka-Spálená síközpont pályáitól gyalog 5 percre fekszik. A panzió az egész év folyamán kínál szállást tágas szobáiban és apartmanjaiban. A panzió összkapacitása 24 férőhely, 5 szobában és 2 db. 2-szintes apartmanban, melyek legfeljebb 5 személy elhelyezésére alkalmasak. A Nyugati-Tátrában, a Zverovka-i Roháčska-völgyben található a Sindlovec Panzió,...
Irányár: 39.50 € fő/éj
Ágyszám: 16+8

ORAVA Hotel
***Az Orava Hotel Árva régióban található, 2,5km távolságra Vitanová síközponttól, valamint 8km távolságra az Oravice termálfürdőtől. A szálláskínálatban modern szobák szerepelnek. A szálloda részét képezi étterem is, illetve pizzéria és konferenciaterem. A szálloda szobái balkonnal, toalettel, fürdőszobával, TV-vel, telefonnal és internet csatlakozással ellátottak. A szállodában kétágyas szobák szerepelnek, Standard, Confort és családi kategóriában,...
A város/község központjában
1 akadálymentesített szoba
Szoba mozgáskorlátozottak részére
Irányár: 27.50 € fő/éjÁgyszám: 50

BORKY Panzió
A Borky Panzió Vitanová községében található. Szobái fürdőszobával, zuhanyzóval felszereltek. A kínálatban két- és háromágyas kategória szerepel. A panzióban közös helyiség is található, melyben TV, kandalló, közös konyha is szerepel. A szórakozáshoz és a szabadidő aktív kihasználásához biliárd, darts és fitness terem áll a rendelkezésre. Az udvaron grill, pavilon, hinták, játszótér és homokozó is található. A panzió területén parkoló is várja...
Ágyszám: 26

Penzión KOLIBA SKORUSINA
A Koliba Skorušina Panzió Brezovica községének szélén található, 2km távolságra a Brezovica síközponttól. A kínálatban szereplő szobák lenyűgöző kilátással várják a vendégeket, továbbá multifinkcionális sportpályával, wellness központtal, szaunával, pezsgőfürdővel, masszázzsal. A panzióban ingyenes WiFi internet csatlakozás is biztosított. A területen éttemem is található helyi specialitásokkal. A szobák felszereltségéhez síkképernyős TV, fürdőszoba,...
Minimális tartózkodási idő 2 éjszaka.
Tenisz
Irányár: 27.50 € fő/éjÁgyszám: 32

ORAVSKY HAJ Garden Hotel és Resort
***Fenyvesek, tű és lomblevelű erdők környezetében, Brezovica községében az Árvai régióban várja a vendégeket az Oravsky Háj Garden Hotel & Resort szállodakomplexum. A területen a főépületen kívül stílusos vendégházak is várják a turistákat, valamint vital világ, wellness szolgáltatások, sportolási lehetőségek és további kikapcsolódási, szabadidős tevékenységek. A szálloda ideális ünnepségek szervezéséhez, céges rendezvények lebonyolításához, de turisták...
Borkóstolás
Wellness Centrum
Lovaglás
Mini ZOO (Állatfarm)
Horgászat
reggeli az árbanIrányár: 59.50 € fő/éj
Ágyszám: 45 + 20
megbízható partner már 30 éve









