Szállás Szlovákiában

Szállás Oravice

Csomagok Oravice
Térkép megjelenítése
Oravice Térkép

Oravice

Meander Thermal Park OraviceMiért ne választana üdüléséhez olyan helyszínt, ahol a síelés után kellemes pihenés várja termálvizes medencékben? A Szlovákia északi részén található Oravice központja éppen ezt kínálja Önnek! Nem kizárólag a téli időszakban felkapott célpont, kiváló síelési feltételeinek köszönhetően, de azok sem csalódni, akik a nyári szezonban érkeznek ide, köszönhetően a csodaszép természeti adottságoknak, látnivalóknak, attrakcióknak Rohács hegyvidéki környezetében.

Oravice, mint rekreációs-üdülőközpont az Árvai régióban, Turdossin városához tartozik. Évről-évre nagyobb számban érkeznek, legtöbben a termálfürdő végett. A geotermikus forrás 1600m mélyről fakad és 57°C hőmérsékletű, rendkívül jótékony hatással bír a mozgásszervi megbetegedésekben, húgyúti és veseproblémákban szenvedők számára. Közvetlenül az aquapark mellett található síközpont is, mely műhóval fedett, ideális választás kezdők és haladók számára.Meander Ski Park Oravice A csodálatos természeti adottságokkal rendelkező környezet, ideális feltételeket biztosít a turisták számára az egész év folyamán. A nyári szezonban turisztikai lehetőséges széles skálája várja

Szálláshelyek

Oravice központjában többfajta szállás is várja a vendégeket különböző kategóriákban. A legnagyobb számban vendégházak és panziók várják a vendégeket, de magánszállások is találhatóak. Teltház esetén Vitanová községében is további szálláslehetőségek találhatóak, mintegy 7km-re, ahol szinte megszámlálhatatlan magánszállás várja az odalátogatókat. Az igényesebb vendégek számára wellness hotel és panziók is találhatóak. Bízunk benne, hogy weboldalunk segítségével bizonyára megtalálja az Önnek leginkább megfelelő szállást a festői szépségű Árvai- régióban.

Szűrés

 

Szállások listája: szálláshelyek Oravicén, Szlovákia



Camp Oravice  - Štúdiová chata „Mira“ Oravice

Camp Oravice - Štúdiová chata „Mira“

Oravice (térség: Rohácsok, régió: Árva, Járás: Tvrdošín) Faház szállás

Az ORAVICE Kemping * Árva szívében található, Szlovákia egyik legészakibb tábora, egész évben nyitva tart. Ennek köszönhetően az Orava régió és a közeli Oravicei Meander Termál- és Síközpont nyújtotta sport- és relaxációs tevékenységeknek köszönhetően = sípark több mint 12 km-es lejtővel...

A síelés és pihenés egyedülálló kombinációja geotermikus vízű...

Konyha sarok

Tenisz

Vadászat

Ingyenes szolgáltatások:
Parkolás
WiFi
Háziállatok engedélyezettekParkolás a szálláshely mellettÉtterem a közelben
Irányár: 20.00 € fő/éj
Ágyszám: 12
Motýlik Üdülőház Oravice

Motýlik Üdülőház

Oravice (térség: Rohácsok, régió: Árva, Járás: Tvrdošín) Faház szállás

Hűtőszekrény rendelkezésre áll, háziállatok engedélyezettek, konyha a szobában, parkolás a szálláshely mellett, gyermekes családok részére, szauna, wifi. Parkolás a szálláshely mellett, tömegközlekedési megállóhely, háziállatok engedélyezettek, 2 x fürdőszoba, 2 x wc, kerti pavilon, benti kandalló, nemdohányzó környezet, gyermekes családok részére, műholdas programok vétele, társalgó, tv a társalgóban, kerti grill/tűzhely, szabadtéri ülőhely, wifi, kert,...

dézsafürdő

hűtőszekrény rendelkezésre állháziállatok engedélyezettekkonyha a szobábanparkolás a szálláshely mellettgyermekes családok részéreszaunawifi
Irányár: 17.50 € fő/éj
Ágyszám: 17
SOFIA Faház Oravice

SOFIA Faház

Oravice (térség: Rohácsok, régió: Árva, Járás: Tvrdošín) Faház szállás

A Sofia Faház Oravice településén található, 500m távolságra a Meander park Oravice aquaparktól és síközponttól. Az épület csendes környezetben található, összesen 22 fő kapacitással rendelkezik, 4 kétágyas szobával ellátott, valamint 1 hatágyas apartman és 2 kétágyas apartman szerepel a kínálatban. A szobák fürdőszobával és konyhasarokkal ellátottak.  A földszinten nappali található kandallóval, TV-vel, biliárd asztallal, csocsóval. A szállás részét...

hűtőszekrény rendelkezésre állKonyha rendelkezésre állparkolás a szálláshely mellettgyermekes családok részéreTermálfürdő/AquaparkWC / Fürdőszoba a szobánwifi
Irányár: 15.00 € fő/éj
Ágyszám: 18+4
ORAVICE Turistaház Oravice

ORAVICE Turistaház

Oravice (térség: Rohácsok, régió: Árva, Járás: Tvrdošín) Turistaszállások

Az Oravice Turistaszállás 812m tengerszint feletti magasságban található, Oravice településétől és mintegy 200 méterre a termálfürdőtől, valamint 300 méterre a lejtőktől.  Két- és háromágyas szobák, valamint egy négyágyas szoba várja a vendégeket. Minden szobán található mosdó, ivóvíz. A vendégek számára közös fürdőszoba található minden emeleten.  A vendégház részét képezi az étterem és bár is TV-vel. A turistaház mellett röplabdapálya...

Őrizetlen parkológyermekes családok részéreÉtteremTermálfürdő/AquaparkWC / fürdőszoba a folyosónwifi
Irányár: 18.00 € fő/éj
Ágyszám: 52
Camp Oravice - Bungalovy Jana, Gaja, Joja a Koja Oravice

Camp Oravice - Bungalovy Jana, Gaja, Joja a Koja

Oravice (térség: Rohácsok, régió: Árva, Járás: Tvrdošín) Bungalók

Az ORAVICE tábor * Árva szívében, Szlovákiában a legészakibb kempingje és egyike azon kevésnek, amely egész évben nyújt szolgáltatásokat. Ezt az Orava régió és a közeli Oravicei Meander Termál- és Síközpont nyújtotta sport- és relaxációs tevékenységek teszik lehetővé, mivel több mint 12 km-es...

A síelés és pihenés egyedülálló kombinációja geotermikus vízű...

Tenisz

Vadászat

Ingyenes szolgáltatások:
Parkolás
WiFi
hűtőszekrény rendelkezésre állháziállatok engedélyezettekKonyha rendelkezésre állparkolás a szálláshely mellettgyermekes családok részéreÉtterem a közelben Közös WC/fürdőszobák Termálfürdő/AquaparkWC / fürdőszoba a folyosónwifi
Irányár: 15.00 € fő/éj
Ágyszám: 74
Koliba HUBERTKA Oravice

Koliba HUBERTKA

***
Oravice (térség: Rohácsok, régió: Árva, Járás: Tvrdošín) Panziók

A Hubertka Koliba Panzió a Nyugati-Tátra vidékén található, mindössze 150m távolságra az Oravice aquaparktól, mely egész évben várja a vendégeket. A szálláson kívül hagyományos fogásokkal, házias ízekkel várja a vendégeket, a főszezonban élőzenével. A panzióban 2 kétágyas szoba és 3 kétágyas apartman található, melyek további két pótággyal bővíthetők. A teljes kapacitás 10 + 6 ágy. Az étteremben hagyományos szlovák fogások és különlegességek...

parkolás a szálláshely mellettgyermekes családok részéreÉtteremTermálfürdő/AquaparkWC / Fürdőszoba a szobánwifi
Irányár: 25.00 € fő/éj
Ágyszám: 10+6
Aquila Apartmanok Oravice

Aquila Apartmanok

Oravice (térség: Rohácsok, régió: Árva, Járás: Tvrdošín) Apartmanok

Az Aquila Apartmanház szaunával és kényelmes szállással várja a vendégeket apartmanokban, melyek saját fürdőszobával, TV-vel, WiFi internet csatlakozással, balkonnal és konyhával felszereltek. Árva régiójában található, a Nyugati-Tátra térségében, a Meander Park Oravice síközpont közelében.  A szálláskínálatban apartmanok szerepelnek, két, vagy négyágyas kivitelben. Az apartmanok többsége további két pótággyal bővíthető. A felszereltséghez konyha,...

Konyha a szobában

Hűtőszekrény a szobábankonyha a szobábanparkolás a szálláshely mellettgyermekes családok részéreÉtterem a közelben szaunaTermálfürdő/AquaparkWC / Fürdőszoba a szobánWellness a közelbenwifi
Irányár: 25.00 € fő/éj
Ágyszám: 26+14
GIEWONT Üdülőház Oravice

GIEWONT Üdülőház

Oravice (térség: Rohácsok, régió: Árva, Járás: Tvrdošín) Apartmanok

A Giewont Üdülőház a Nyugati-Tátra csodálatos vidékén várja a vendégeket, Oravice településben, 250m távolságra a termálfürdőtől, valamint 350 méterre a Meander Park Oravice központtól. Ideális helyszín síeléshez, turisztikához, fürdőzéshez és sportoláshoz egyaránt. A szálláskínálatban két fényűzően berendezett apartman szerepel (3+1) saját bejárattal a teraszról, a két felső apartmanhoz külön bejárattal az épület hátsó részéből. A kikapcsolódáson...

Szoba kandallóval

Konyha a szobában

Hűtőszekrény a szobábankonyha a szobábanŐrizetlen parkológyermekes családok részéreTermálfürdő/AquaparkWC / Fürdőszoba a szobánWellness a közelbenwifi
Irányár: 15.00 € fő/éj
Ágyszám: 24+4

Mutasd összes szállást Oravicén



Szállás Oravice közelében:

Távolság: 7.11kmMAJA Panzió Vitanová

MAJA Panzió

Vitanová (térség: Rohácsok, régió: Árva, Járás: Tvrdošín) Magánszálláshelyek

A Maja Panzió Oraván található, Vitanová községben, a Nyugati-Tára kapujában. A szálláskínálatban 2 különálló rész szerepel. Az első részben a földszinten 2 kétágyas apartman található konyhával, akadálymentesített belépéssel. Az emeleten 2 kétágyas szoba található balkonnal, valamint 1 csládi szoba 2 kétágyas hálószobával. A vendégek számára közös konyha is szerepel a kínálatban.  A második részben 2 akadálymentesített kétágyas apartman...

A tulajdonosok a házban lakik

Minimális tartózkodási idő 2 éjszaka.

Akadálymentes hozzáférhetőség hűtőszekrény rendelkezésre állKonyha rendelkezésre állgyermekes családok részéreZárt parkolóWC / Fürdőszoba a szobánwifi
Irányár: 9.00 € fő/éj
Ágyszám: 20
Távolság: 7.25kmORCHIDEA Vendégház Vitanová

ORCHIDEA Vendégház

Vitanová (térség: Rohácsok, régió: Árva, Járás: Tvrdošín) Panziók

A Villa Orchidea Árva régiójában található, Vitanová községében, 6km távolságra az aquaparktól és a síközponttól. A panzió környezete számos turisztikai lehetőséggel várja a vendégeket. A panzió különálló épületben várja vendégeit a családi ház udvarán. A villából egyenesen az erdőbe is vezet út ahol erdei gyümölcsök, gombák találhatók. Télen szánkózás és síelés lehetősége is adott. A szobák saját fürdőszobával ellátottak, toalett,...

A város/község központjában

Hűtőszekrény a szobábanKonyha rendelkezésre állgyermekes családok részéreÉtterem a közelben Termálfürdő/AquaparkZárt parkolóWC / Fürdőszoba a szobánwifi
Irányár: 14.00 € fő/éj
Ágyszám: 20
Távolság: 7.64kmALPSKÝ DOM Panzió Vitanová

ALPSKÝ DOM Panzió

Vitanová (térség: Rohácsok, régió: Árva, Járás: Tvrdošín) Panziók

Az Alpský dom Panzió Vitanová községében található, 900méterre a Ski Vitanová síközponttól, valamint 7 percnyi autóútra Oravice községétől, ahol termálfürdő is található, valamint síközpont is. A szálláson kétágyas szobák szerepelnek, valamint apartmanok. Reggeli, vagy félpanziós ellátás is rendelhető. A kikapcsolódásról szauna és pezsgőfürdő gondoskodik.  A szálláson fürdőszoba, toalett és zuhanyzó, TV SAT, terasz, vagy balkon várja a vendégeket. A...

Wellness Centrum

Őrizetlen parkológyermekes családok részéreÉtteremszaunaSaját wellnessWC / Fürdőszoba a szobánwifi
Irányár: 25.00 € fő/éj
Ágyszám: 32
Távolság: 8.16kmERIKA Magánszállás Vitanová

ERIKA Magánszállás

Vitanová (térség: Rohácsok, régió: Árva, Járás: Tvrdošín) Magánszálláshelyek

Az Erika szálláskomplexum Vitanová községében található, egészéves szállással várja a vendégeket, 4 házikóban, összesen 68 ággyal és 24 szobával. A kínálatban különféle kategóriájú szállások szerepelnek. Található szoba saját fürdőszobával, stúdió és házak is. A Ski Vitanová síközpont megközelítőleg 2km távolságra helyezkedik el. Az Oravice termálfürdő 11 percre terül el.  A területen parkoló, fedett terasz, grill, homokozó, 4 személyes...

hűtőszekrény rendelkezésre állKonyha rendelkezésre állgyermekes családok részéreZárt parkolóWC / Fürdőszoba a szobánwifi
Irányár: 22.50 € fő/éj
Ágyszám: 68
Távolság: 8.17kmDOMA Panzió Vitanová

DOMA Panzió

Vitanová (térség: Rohácsok, régió: Árva, Járás: Tvrdošín) Panziók

A Doma Panzió Vitanová községében található, a meseszép árvai környezetben. A fürdő mindössze 11 perc távolságra terül el. Közvetlenül a községbeb található a Vrchdolinky Vitanová síközpont is. A legközelebbi síközpontok között Ski Meander Park Oravice (7km) és Ski Brezovica (15km) szerepel.  A Panzió 3 részből áll, közülük mindegyik rendelkezik nappalival, konyhával (hűtőszekrény, elektromos főzőlap és mikrohullámú sütő). Nyáron grillezés és...

Bowling

hűtőszekrény rendelkezésre állháziállatok engedélyezettekKonyha rendelkezésre állWC / Fürdőszoba a szobánwifi
Irányár: 10.00 € fő/éj
Ágyszám: 44
Távolság: 8.37kmPRIMULA Hegyi szálló Zuberec (Bölényfalu)

PRIMULA Hegyi szálló

*
Zuberec (Bölényfalu) (térség: Rohácsok, régió: Árva, Járás: Tvrdošín) Szállodák

A Primula Hegyi szálloda Bölényfalu (Zuberec) községében található, Zverovka városrészben, Spálená dolina irányába. A vendégek számára két szálláskategória áll a rendelkezésre.  A szálloda kategóriában kétágyas szobák és apartmanok szerepelnek. Az itt található szobák fürdőszobával, zuhanyzóval felszereltek, valamint TV SAT, telefon és rádió tartozik hozzájuk. Az apartmanok két különálló ággyal és egy kétszemélyes ággyal, nappalival és hálószobával...

Őrizetlen parkológyermekes családok részéreÉtteremTöbb kategóriájú szoba  WC / fürdőszoba a folyosónWC / Fürdőszoba a szobánwifi
Irányár: 24.50 € fő/éj
Ágyszám: 62+23
Távolság: 8.86kmRuzový Panzió Vitanová

Ruzový Panzió

Vitanová (térség: Rohácsok, régió: Árva, Járás: Tvrdošín) Panziók

A Ruzovy Panzió Árvában kínál szállást, a Nyugati-Tátra kellemes környezetében, az Árva víztározó közelében. Szállás 4 kétágyas és 4 háromágyas szobában, melyek felszereltsége: fürdőszoba, TV, vízforraló, hűtőszekrény és erkély. A legkisebbek számára gyermekágy is rendelkezésre áll. A földszinten van egy étkező, amely a konyhához kapcsolódik, és teljesen felszerelt. A közös helyiségben TV található. A vendégek ingyenes Wi-Fi-t használhatnak. Az...

A város/község központjában

Hűtőszekrény a szobábangyermekes családok részéreÉtteremTermálfürdő/AquaparkZárt parkolóWC / Fürdőszoba a szobánwifi
Irányár: 15.00 € fő/éj
Ágyszám: 20
Távolság: 8.89kmBrezovica Hegyi Szálloda Brezovica

Brezovica Hegyi Szálloda

**
Brezovica (térség: Rohácsok, régió: Árva, Járás: Tvrdošín) Szállodák

Az Árvai-régióban, Brezovica községében a síközpont mellett található a Country Hotel CasaMia szálloda. A hoteltől 2km-re található a község központja, valamint 6km-re Turdossin városa. A síelésen kívül Ski Brezovica síközpontjában további turisztikai lehetőségek várják a vendégeket. Csodálatos természeti adottságainak köszönhetően számos turisztikai lehetőség várja a vendégeket a Skorušinský hegység vidékein, Rohács irányába. Délnyugati irányban...

Közvetlenül a sífelvonónál

Sífelvonó

Háziállat megegyezés szerint bevihetőKamerával őrzött parkológyermekes családok részéreÉtteremWC / Fürdőszoba a szobánWellness a közelbenwifi
Irányár: 17.00 € fő/éj
Ágyszám: 52 + 21
Távolság: 9.19kmPenzión ŠINDĽOVEC Zuberec (Bölényfalu)

Penzión ŠINDĽOVEC

*
Zuberec (Bölényfalu) (térség: Rohácsok, régió: Árva, Járás: Tvrdošín) Panziók

A Šindľovec Panzió a Nyugati-Tátrában, a Rohács völgyben, Zverovka üdülőközpontban fekszik. A Zverovka-Spálená síközpont pályáitól gyalog 5 percre fekszik. A panzió az egész év folyamán kínál szállást tágas szobáiban és apartmanjaiban. A panzió összkapacitása 24 férőhely, 5 szobában és 2 db. 2-szintes apartmanban, melyek legfeljebb 5 személy elhelyezésére alkalmasak. A Nyugati-Tátrában, a Zverovka-i Roháčska-völgyben található a Sindlovec Panzió,...

Internetparkolás a szálláshely mellettgyermekes családok részéreÉtteremWC / Fürdőszoba a szobán
reggeli az árban
Irányár: 39.50 € fő/éj
Ágyszám: 16+8
Távolság: 9.49kmBORKY Panzió Vitanová

BORKY Panzió

Vitanová (térség: Rohácsok, régió: Árva, Járás: Tvrdošín) Panziók

A Borky Panzió Vitanová községében található. Szobái fürdőszobával, zuhanyzóval felszereltek. A kínálatban két- és háromágyas kategória szerepel. A panzióban közös helyiség is található, melyben TV, kandalló, közös konyha is szerepel. A szórakozáshoz és a szabadidő aktív kihasználásához biliárd, darts és fitness terem áll a rendelkezésre. Az udvaron grill, pavilon, hinták, játszótér és homokozó is található. A panzió területén parkoló is várja...

hűtőszekrény rendelkezésre állKonyha rendelkezésre állgyermekes családok részéreÉtterem a közelben Termálfürdő/AquaparkZárt parkolóWC / Fürdőszoba a szobánwifi
Irányár: 9.00 € fő/éj
Ágyszám: 26
Távolság: 10.59kmPenzión KOLIBA SKORUSINA Brezovica

Penzión KOLIBA SKORUSINA

Brezovica (térség: Rohácsok, régió: Árva, Járás: Tvrdošín) Panziók

A Koliba Skorušina Panzió Brezovica községének szélén található, 2km távolságra a Brezovica síközponttól. A kínálatban szereplő szobák lenyűgöző kilátással várják a vendégeket, továbbá multifinkcionális sportpályával, wellness központtal, szaunával, pezsgőfürdővel, masszázzsal. A panzióban ingyenes WiFi internet csatlakozás is biztosított. A területen éttemem is található helyi specialitásokkal. A szobák felszereltségéhez síkképernyős TV, fürdőszoba,...

Minimális tartózkodási idő 2 éjszaka.

Tenisz

Őrizetlen parkolóÉtteremszaunaWC / Fürdőszoba a szobánwifi
Irányár: 27.50 € fő/éj
Ágyszám: 32
Távolság: 11.79kmRosnicka Panzió Liesek (Ljeszek)

Rosnicka Panzió

Liesek (Ljeszek) (térség: Árvai-víztározó , régió: Árva, Járás: Tvrdošín) Panziók

A Rosnicka Panzió 2005-ben nyitotta meg kapuit. Elhelyezkedését tekintve Kraľovany (Kralován) községében található, Árva régiójában. A szálláskínálatban összesen 27 ágy található.  1-es szoba Területe: 20 m2 Kapacitása: 2fő Felszereltsége: WiFi, TV, asztal, székek, fürdőszoba 2-es szoba Területe: 26 m2 Kapacitása: 2fő Felszereltsége: WiFi, TV, asztal, székek, fürdőszoba 4 személyes Suite Területe: 30 m2 Kapacitása: 2+2fő Felszereltsége:...

A város/község központjában

1 akadálymentesített szoba

Akadálymentes hozzáférhetőség hűtőszekrény rendelkezésre állháziállatok engedélyezettekgyermekes családok részéreÉtteremTermálfürdő/AquaparkZárt parkolóWC / Fürdőszoba a szobánwifi
Irányár: 22.50 € fő/éj
Ágyszám: 24+4