Szállás Fenyőháza (Ľubochňa)
Csomagok Fenyőháza (Ľubochňa)Fenyőháza (Ľubochňa)
Fenyőháza községe a Nagy-Fátra északi szélén található, Rózsahegy városától 13km-re nyugati irányban. Híres gyógyfürdőjéről, mely az endokrin megbetegedésekben szenvedők számára nyújt enyhülést, meseszép környezetben, melyet a Vág folyó szel ketté. Fenyőházát, a Liptói régióba soroljuk, a nyugati szélen terül el.
A turisták körében rendkívül felkapott a Fenyőházi-völgy (Ľubochnianska dolina), melynek bejárata a községnél kezdődik és 25 km hosszan húzódik, ezzel a leghosszabb völgyet alkotva a Magas-Fátra területén. Fenyőházán több mint 100évvel ezelőtt épült szecessziós villákat csodálhat meg a látogató, melyek a fürdő építésének korából származnak, egészen 1864-ből. Lehetséges, hogy éppen az egyik ilyen villában fogja eltölteni üdülését!
A turizmus Fenyőházán, főleg a 19. század végén kezdett fellendülni, amikor a fürdőnek köszönhetően szállodák, magánkézben levő villák, sportpályák kezdtek épülni. Ebben az időben ültették a híres hársfa ültetvényt is, melyet napjainkban természetvédelmi területté nyilvánítottak. Fenyőháza közvetlenül a Vág folyó mentén terül el. Turistaösvények és kerékpárösvények vezetnek közvetlenül a szállásoktól, Liptó csodálatos természetének szívébe. A Fenyőházi-völgy mintegy 4km-re található, a síközpont után, ahol megannyi turistaszállás, hétvégi ház várja a vendégeket. Innen tovább indulva gyalog, vagy kerékpárral eljuthatunk a völgy végéig, ahol szintén kijelölt turistaútvonalakon keresztül egészen a Nagy-Fátra gerincéig is eljuthat a látogató.
A Fenyőházi-völgyben síközpont várja a téli sportok szerelmeseit, mintegy 4km-re a községtől, de Rózsahegy városába is eljuthatunk, ahol Hrabovo városrészben szintén kiváló síelési lehetőségek várják a turistákat a Ski Ruzomberok központban.
Azok számára, akik a sportot részesítik előnyben üdülésük során, Fenyőháza tenisz- és football pályával szolgál, valamint b lehetőségekkel, gyönyörű hegyi környezetben. A községből induló tanösvények segítenek felfedezni, megismerni a régiót mindenki számára.
Fenyőházán romantikus séták várják a vendégeket a közeli természet szívében. Tökéletes egynapos kirándulás várja mindazokat, akik a Rojkovské-i vagy a Šútovské tavakat választják úti célként. Fenyőházától nem messze található a Hrabovói-völgy is, Rózsahegy mellett. A fürdőzés rajongói számára Besenyőfalva aquaparkja is a közelben található, mely nagyszerű az egész család számára.
Foglalja le szállását valamelyik stílusos panzióban, vagy olcsóbb magánszálláson és töltsön el egy felejthetetlen üdülést Liptó meseszép környezetében.
Szűrés
Szállások listája: szálláshelyek Fenyőházán, Szlovákia
ASTÓRIA Panzió
Az Astória Panzió, Fenyőháza (szlovákul Ľubochňa) községében található, a Nagy-Fátra vidékén, Liptó meseszép régiójában. A liptói szállás párok, gyermekes családok, kollégák és baráti társaságok számára is ideális választás. A vendégek számára három típusú szoba szerepel a kínálatban, kétágyas-, háromágyas és nagyméretű, családi szobák, négy-, illetve ötágyas kivitelezésben. A további kínálatban Economy kategóriától a VIP Plus kategória...
A város/község központjában
Dézsafürdő
Fürdő a nyílt ég alatt
Irányár: 20.00 € fő/éjÁgyszám: 25
Mutasd összes szállást Fenyőházán
Szállás Ľubochňa (Fenyőháza) közelében:

WESTERN Panzió
A stílusos Western Panzió Rózsahegy - Csernova városrészében található, a Nagy-Fátra térségében, Liptóban. A szálláskínálatban 14 szoba szerepel, 34 ággyal és 16 pótággyal. A szobák 1,2,3,4 és ötágyas elosztással várják a vendégeket. Minden szoba rendelkezik saját zuhanyzóval, toalettel és TV -vel, műholdas programokkal. 6 stílusos és 8 modern szoba várja a vendégeket. A panzióban számos szabadidős tevékenység várja a vendégeket, mint lovaglás, animációs...
Bowling
Lovaglás
Minigolf
Horgászat
Squash
Irányár: 13.00 € fő/éjÁgyszám: 34+16

U ŠULOV Panzió
**Az U Sulov Panzió Rózsahegy nyugati részében található, Cernová városrészben, a Hrabovská-völgy közelében. Megközelítőleg 100m távolságra terül el a főúttól, családi házak között. A városközpont körülbelül 2km távolságra található. A szálláskínálatban 7 szoba szerepel, melyek között 2 kétágyas és 5 háromágyas. Néhány szoba saját fürdőszobával ellátott, zuhanyzóval, toalettel és mosdóval. A háromágyas szobában franciaágy és egy különálló...
A város/község központjában
Irányár: 16.50 € fő/éjÁgyszám: 17

ADAK Panzió
**Az Adak Panzió Párnica községének szélén található, a Kis-Fátra hegységben. Zázriva községétől 11 percnyi autóútra helyezkedik el. A Sport Centrum Lucivna 3km távolságra terül el. A szobák saját fürdőszobákkal ellátottak, felszereltségükhöz TV SAT, WiFi is társul. Néhány szobához tágas balkon is tartozik. Napozóterasz is szerepel a kínálatban, valamint valamint társalgó is. A panzióban biliárd és szauna is található. Gyermekek számára játszótér...
Ágyszám: 69

Chata LÚČ Hrabovo
A Chata LÚČ Hrabovo Ružomberok városában található, 600m távolságra a Skipark Ruzomberok sífelvonóitól. Az épület ideális választás baráti társaságoknak, gyermekes családok számára 20 fő kapacitásban. Az emeleten 4 hálószoba található, 2 ötágyas, 1 négyágyas és 1 hatágyas kapacitással. A földszinten nagyméretű nappali, TV SAT, kandalló, konyha, két fürdőszoba, sítároló és kerékpártároló található. A konyha felszereltségéhez tűzhely, elektromos...
Ágyszám: 20+8

BYSTRINA Üdülőház
A Chata Bystrina Hrabovo üdülőterületén található, a Skipark Ružomberok - Malinô Brdo sífelvonója mellett. A szállás 3 szintes, 7 hálószobával rendelkezik, étkezővel, 3 fürdőszobával, kandallóval felszerelt nappalival és műholdas TV-vel ellátott. Összesen 23 ágy kapacitással bír, ideális nagyobb baráti csoport vagy több család számára. A házhoz külön konyha, sí- és kerékpár tároló is tartozik. A konyhában hűtőszekrény található, fagyasztóval,...
Ágyszám: 23

Pod Brdom Üdülőház
A Chata pod Brdom szállás az erdő mellett található, Malino Brdo üdülőközpontban, 250m távolságra a Hrabovo víztározótól. A kabinos felvonótól 200m távolságra terül el. Rózsahegy központja autóval 8 perc távolságra terül el. A vendégek számára különálló rész áll rendelkezésre, mely 3 szobából áll (2 x háromágyas és négyágyas), berendezett konyha, két közös helyiség, ahol TV SAT, kandalló, pótágy áll a rendelkezésre. Apartman is található...
Ágyszám: 10+2

HRABOVO Apartmanok Rezort
Az Apartmány Hrabovo Rezort a tó partján várják a vendégeket, a Nagy-Fátra Nemzeti Park területén. A kabinos felvonó közelében található, Malino Brdo központ közelében. Rózsahegy mindössze 2km távolságra terül el. Az üdülőhely 7 apartmanházból áll, melyek különféle stúdiókkal, apartmanokkal várják a vendégeket. Az apartmanokhoz kényelmes berendezés és parkoló is társul, mely kamerarendszerrel őrzött. A legnagyobb alapterületű apartman (73m2), a...
Közvetlenül a tóparton
Konyha a szobában
Wellness Centrum
Irányár: 12.00 € fő/éjÁgyszám: 250

HRABOVO Üdülőház
A Hrabovská-völgyben elhelyezkedő Chata Hrabovo 70 méterre fekszik a Ružomberok - Malinô Brdo Ski & Bike központtól. Rózsahegy központja mindössze 3 km távolságra terül el. A szállást meseszép Nagy Fátra környezete öleli. A csendes területen lévő üdülőház két részből áll, külön bejárattal. Az egész szállás is bérelhető. WiFi internet kapcsolat is adott. A felső részben 8 ágy és 2 pótágy található. Két emelettel ellátott, vadász stílusban. Négy...
Ágyszám: 12+4

SUNDAY Nyaralóház
A Sunday Nyaralóház Hrabovo községében található Rózsahegy mellett, az Alacsony-Tátra és a Nagy Fátra térségében, megközelítőleg 150m távolságra a Malino-Brdo ski & bike központtól. A szállás csendes környezetben terül el, egész évben várja a vendégeket. A nyaralóház összesen 15 ágy kapacitással rendelkezik, 4 hálószobában: 1 kétágyas hálószoba franciaággyal 1 kétágyas hálószoba franciaággyal + gyermekágy igény esetén 1 kétágyas hálószoba...
Ágyszám: 15

Chata MALINA Hrabovo
A Chata Malina Hrabovo a Nagy-Fátra Nemzeti Park csendes, hegyvidéki környezetében terül el, mindössze 200m távolságra a Malino-Brdo ski & bike központtól. Rózsahegy központjától 2,5km távolságra található. A vendégház 565m tengerszint feletti magasságban terül el, a szálláskínálatban 2 apartman szerepel, összesen 12+4 fő kapacitással. Minden apartman 3 kétágyas szobából áll, nappaliból, kanapéval, teljesen felszerelt konyhából, valamint terasz és fürdőszoba...
Ágyszám: 12+4

VEGET Üdülőház
A VEGET Üdülőház meseszép erdős környezetben terül el, Mali Brdo térségben, 30m távolságra Skipark Ruzomberok síközponttól. A kínálatban 5 szoba található, valamint pezsgőfürdő, infra szauna. A szobák 2 - 5 ágyasak, felszereltségükhöz masszív fabútorok, TV SAT, fürdőszoba, toalett, zuhanyzó, mosdó tartozik törölközőkkel, ágyneművel. A szállás részét képezi sítároló és nappali is étkezővel, kanapéval, kandallóval, TV-SAT, hifi toronnyal, DVD...
Ágyszám: 18

Reny Panzió
A Reny családi panzió Likavka községének szélén található, a Kócs-hegység csodálatos vidékén, a liptói völgyben. Rózsahegy központjától mindössze 10 perces sétára helyezkedik el csendes környezetben, 1km-re a vasút- és autóbusz állomástól. Összesen 12 - 15 személy számára ideális. Földszint: 1 kétágyas szoba fürdőszobával 1 kétágyas szoba két pótággyal és fürdőszobával Emelet: 3 kétágyas szoba fürdőszobával 1 kétágyas...
Ágyszám: 15+4

JADA Panzió
A Jada Családi Panzió Isztebne (Istebné) községében található, 5km távolságra Alsókubintól, a Kis-Fátra észknyugati lábánál. Kiváló turisztikai lehetőségekkel. A panzió kínálatában két-, három- és négyágyas szobák szerepelnek, saját fürdőszobával. A panzió részét képezi étterem, bisztro és terasz. A vendégek tartózkodásuk alatt igénybe vehetik a közös helyiséget, valamint a közös konyhát, melynek felszereltségéhez elektromos- és gáztűzhely,...
A város/község központjában
Irányár: 11.00 € fő/éjÁgyszám:

Svarny Panzió
Hűtőszekrény rendelkezésre áll, konyha rendelkezésre áll, gyermekes családok részére, Étterem a közelben, termálfürdő/aquapark, zárt parkoló, wc / fürdőszoba a szobán, wifi. Parkolás a szállás területén, zárt parkoló, a város/község központjában, tömegközlekedési megállóhely, vonatpályaudvar, háziállat nem vihető, kerti pavilon, benti kandalló, konyha rendelkezésre áll, napozóterasz, nyári terasz nyugágyakkal, gyermekes családok részére, műholdas...
a város/község központjában
nagy kert
Irányár: 15.00 € fő/éjÁgyszám: 18

Pani B Panzó
A Pani B. Panzió Kubínska Hola térsége alatt található, Benová Lehota községében, Alsókubintól 1km távolságra. A szállás családi panzió kategóriájú, saját parkolóval is rendelkezik. A szálláskínálatban 2 apartman és 5 szoba szerepel. Apartman 1.: saját konyha, franciaágy, ágyazható kanapé 2 gyermek részére. Szoba 2. és 3.: a 2-es számú szoba 2 ággyal ellátott, a 3-as számú, háromágyas. Közös fürdőszobával rendelkeznek, különálló toalettel. Szoba...
Ágyszám: 17+2

KIKA Panzió
A Kika Panzió Alsókubin (szlovákul Dolný Kubín) csendes, nyugodt környezetében helyezkedik el, szobái saját fürdőszobával ellátottak, valamint felszereltségükhöz TV SAT, rádió, internet csatlakozás és balkon tartozik. A kínálatban kétágyas és háromágyas szobák szerepelnek. A panzió közös helyiséggel is rendelkezik, valamint konyhával, melyet a vendégek igénybe vehetnek. Az egész épületben elérhető WiFi internet csatlakozás is. A Panzió őrzött parkolóval...
Ágyszám: 8

LEŠTINY Panzió
A Lestiny Panzió az Árvai község, Leštiny faluban található, az Kócs-hegység területén, 6km távolságra Alsókubintól. Csodálatos természeti környezet, számos turisztikai és kerékpár turisztikai útvonal várja a vendégeket. A szálláskínálatban kétágyas szobák szerepelnek további pótággyal. Minden szoba rendelkezik saját fürdőszobával, zuhanyzóval, toalettel és TV-vel. A panzióban összesen 6 szoba található, maximum 22 fő kapacitással. A kínálatban...
Lovaglás
Irányár: 16.00 € fő/éjÁgyszám: 22

ENERGETIK Panzió
Az Energetik Panzió a Vrátna-völgyben található, 700m távolságra a Ski Vrátna Free Zone síközponttól. Terhely községétől 4km távolságra terül el. A panzióhoz saját parkoló is tartozik, mely 7 autó számára elegendő, valamint nagyméretű közös helyiség is TV-vel, gyermeksarokkal, felszerelt konyhával, kültéri füves területtel, tűzrakóhellyel, grillel. A panzió szálláskapacitása 17 ágy, melyek 6 különálló szobában találhatók. 1 egyágyas-, 2 kétágyas...
Csak az egész vendégház bérelhető.
Irányár: 19.00 € fő/éjÁgyszám: 17

JARABINA Panzió
***A Jarabina Panzió Belá - Dulice (Bélagyulafalva) községében helyezkedik el, Kasová és Lehota síközpontjai között. A felvonók a panziótól csupán 500 méter távolságra találhatók. A vendégek számára két- és négyágyas szobák állnak a rendelkezésre, melyek saját toalettel felszereltek. A panzió részét képezi az étterem is, valamint a társalgó 30 fő kapacitással, mely ideális különféle ünnepségek, iskolázások lebonyolításához. A panzió közelében...
Ágyszám: 42
megbízható partner már 30 éve









