Szállás Szlovákiában
Keresés
  • Pozsony és környéke
     
  • Irányár: 30 - 50 €
     
arrow
Üdülőövezetek Városok Szállás típusa Csillagok Szálláshely jellege Szolgáltatás

Szállás Pozsony és környéke

Csomagok Pozsony és környéke
Térkép megjelenítése
Pozsony és környéke Térkép

Pozsony és környéke

Pozsony Pozsony és környéke a turisztika szempontjából meglehetősen felkapott térség. A főváros és délnyugat Szlovákia területén fekszik. A Duna partján található, a Dunamenti alföld északnyugati csúcsánál. Északkeleten elnyúlik egészen a Kis Kárpátokig. A pozsonyi régió három állammal határos, Csehország, Magyarország és Ausztria szomszédságában terül el. Szlovákia egyik leglátogatottabb régiójának számít köszönhetően a fővárosnak Pozsonynak, mely egyúttal fő turisztikai központja, rengetek attrakciójával, látnivalóival és végtelen szálláskapacitásával.

Pozsony régiója magába foglalja a pozsonyi járáson kívül még Pezinok és Malacky járásának egy részét, valamint az egész Szenci járást.

Szállás Pozsonyban

Pozsony váraKínálatunk áttekinthető és széleskörű a szállás létesítményekről Pozsonyban és környékén, hogy mindenki megtalálhassa a hozzá leginkább közelálló szállást Pozsonyban, vagy a régióban. Különféle árfekvés és egyéb más szolgáltatások, típusok alapján válogathat kedvére az Önhöz leginkább közelálló szállások közül.

Luxusszállások Pozsonyban

Az igényesebb vendégek számára, üzletemberek részére is rengeteg szálláslehetőséget tartogat Pozsony és környéke. Szállodák kiemelkedő szolgáltatásokkal luxus kivitelezésű szobákkal és konferenciatermekkel várják vendégeiket a városközpontban. A város csendesebb, nyugodtabb részeiben is éppúgy található megannyi hotel, szálláslehetőség, mint a központban. Ha úgy gondolja, hogy a szállás Pozsonyban nem keltette fel figyelmét, nézzen szét a tágabb környéken, a környező üdülőközpontok valamelyikében!

Olcsó szállás Pozsonyban

Azok számára, akiknek nem feltétel a luxus, inkább az olcsóbb szállások iránt érdeklődnek, gazdag kínálattal tudunk szolgálni egyaránt. Nyáron rengeteg olcsó szálláslehetőség található Pozsonyban, a diákkollégiumokban, melyek túlnyomórész üresen állnak az ünnepek, iskolaszüneti napok alatt. Ha olcsó szállást keres Pozsonyban, jó helyen jár, portálunkon kedvére válogathat az olcsóbb kategóriájú szállások közül.

Üdülés Pozsony környékén

Pozsony környéke számtalan lehetőséget, érdekes városokat tartogat a pihenni, kikapcsolódni vágyók számára. Nyári üdülésekhez kifejezetten ajánljuk a Szenci tavakat (Senecké jazerá), ahol rengeteg vízi sportolási lehetőség és megannyi szállás várja a vendégeket közvetlenül a vízparton. A Kis Kárpátok keleti lejtőinél az egyik legfontosabb központok közé soroljuk Modra (Modor) városát, Harmónia és Piesok üdülőközpontjaival, valamint Pezinok (Bazin) városát, melyhez a Pezinská Baba központ tartozik, mely télen sípályáival várja az odalátogatókat.

A turisztika szerelmesei számára nem kell messzire menni Pozsony városától. Közvetlenül Récs (Rača) városrészből gyönyörű kilátás tárul elénk, rögtön Szentgyörgy (Svätý Jur) faluja után, a nyugati oldalról erdős dombkra, Pozsonytól északra Erdőhát irányába pedig Stupava városa található, mely szintén lenyűgöző, úticél, nemcsak a turisztika szempontjából.

Szűrés


Szállás típusa:
Szállodák | Panziók | Motelek | Apartmanok | Hostelek

 

Szállások listája: szálláshelyek Pozsonyban és környékén, Szlovákia



TIPP Arkady Hof Hotel & Restaurant Stupava (Stomfa)

Arkady Hof Hotel & Restaurant

****
Stupava (Stomfa) (térség: Kis-Kárpátok, régió: Pozsony és környéke, Járás: Malacky) Szállodák

Akadálymentes hozzáférhetőség, háziállatok engedélyezettek, klíma a szobákban, Étterem, zárt parkoló, wc / fürdőszoba a szobán, wifi. Gyermek 4 éves korig ingyen, gyermekágy ingyen, történelmi épület, zárt parkoló, a város/község központjában, tömegközlekedési megállóhely, háziállat térítés ellenében, háziállatok engedélyezettek, akadálymentes hozzáférhetőség, konferenciaterem, benti kandalló, nemdohányzó környezet, 24-órás portaszolgálat, szalon,...

történelmi épület

a város/község központjában

kongresszusok, rendezvények, esküvők

Baby friendly

akadálymentes hozzáférhetőség háziállatok engedélyezettekklíma a szobákbanÉtteremzárt parkolówc / fürdőszoba a szobánwifi
reggeli az árban
Irányár: 45.00 € fő/éj
Ágyszám: 43+4
Hotel ZÁTOKA Senec (Szenc)

Hotel ZÁTOKA

***
Senec (Szenc) (térség: Duna menti alföld, régió: Pozsony és környéke, Járás: Senec) Szállodák

A Zátoka Hotel a szenci Napfényes - tavak partján található, privát strandszakasszal, csodálatos kilátással. A szálloda 35 szobával rendelkezik, köztük 2-, 3-, illetve 4- ágyas szobák és apartmanok várják kedves vendégeiket. A szobák többsége saját terasszal rendelkezik, a déli fekvésűek csodálatos kilátást biztosítanak a Napfényes- tavakra. Felszereltségükhöz saját fürdő + WC, hűtő, TV, wifi tartozik. A szálloda saját relax központtal is rendelkezik,...

Közvetlenül a tóparton

1 akadálymentesített szoba

Privát strand

akadálymentes hozzáférhetőség Hűtőszekrény a szobábanháziállatok engedélyezettekInternetŐrizetlen parkolóGyermekes családok részéreÉtteremSzaunawc / fürdőszoba a szobánwifi
Irányár: 35.00 € fő/éj
Ágyszám: 79
TP hotel DRUZBA Senec (Szenc)

TP hotel DRUZBA

**
Senec (Szenc) (térség: Duna menti alföld, régió: Pozsony és környéke, Járás: Senec) Szállodák

A TP Hotel Druzba szálloda 1998-ban nyitotta meg kapuit, Pozsonytól 25 km távolságra, Szenc városában. A szálloda a Szenci Napos tavak déli részén található, mely évről évre egyre nagyobb tömegeket vonz. A szobák többsége csodálatos kilátással rendelkezik a tavakra.  A szálláskínálatban 5 egyágyas, 16 kétágyas, 7 háromágyas szoba, illetve 4 apartman szerepel. A szobák felszereltségéhez LCD TV, WiFi internet csatlakozás, fürdőszoba és mini hűtőszekrény...

Közvetlenül a tóparton

Tenisz

GarázsGolf a közelben klíma a szobákbanLégkondicionálás az épületben Kistestű háziállatok engedélyezettekParkolás a szálláshely mellettÉtteremŐrzött parkolówc / fürdőszoba a szobánwifi
Irányár: 37.50 € fő/éj
Ágyszám: 66
Wellness Garni Hotel Relax Senec (Szenc)

Wellness Garni Hotel Relax

Senec (Szenc) (térség: Duna menti alföld, régió: Pozsony és környéke, Járás: Senec) Szállodák

A Napos Tavak északi partján található a Wellness Garni Hotel Relax, mely kétágyas szobákat kínál pótágyakkal, kisebb apartmanokkal, nagyobb apartmanokkal, deluxe apartmanokkal pezsgőfürdővel. A szálloda wellness-központja és vital világa szabadtéri medencével és napozóágyakkal rendelkezik, valamint saját szállodai stranddal. A szálloda nyári terasszal és nyári bárral is rendelkezik. Minden szoba LCD műholdas TV-vel, műholdas HD vevővel, beépített hajszárítóval,...

Közvetlenül a tóparton

Apartman jakuzzival

Privát strand

Wellness Centrum

Kistestű háziállatok engedélyezettekGyermekes családok részérezárt parkolóSaját wellnessSzabadtéri medenceBaba felszereléswc / fürdőszoba a szobánwifi
Irányár: 32.50 € fő/éj
Ágyszám: 78+20
JARKA Panzió Bratislava (Pozsony)

JARKA Panzió

Bratislava (Pozsony) (térség: Kis-Kárpátok, régió: Pozsony és környéke, Járás: Bratislava) Panziók

A Jarka Panzió Pozsonyban, Ruzsinó városrészben található, körülbelül 5,5km távolságra a repülőtértől. Kényelmes szobákkal várja vendégeit, melyek saját fürdőszobával rendelkeznek. Két- és négyágyas szobák várják a vendégeket, valamint egy apartman is. A szobák standard felszereltségéhez síkképernyős TV, rádió, WiFi internet csatlakozás tartozik. A fürdőszobában hidromasszázs zuhany, mosdó és WC található. Az apartman franciaággyal, bőr ülőgarnitúrával,...

klíma a szobákbanÉtteremzárt parkolówc / fürdőszoba a szobánwifi
reggeli az árban
Irányár: 42.00 € fő/éj
Ágyszám: 35
Hotel Modena Bratislava (Pozsony)

Hotel Modena

***
Bratislava (Pozsony) (térség: Kis-Kárpátok, régió: Pozsony és környéke, Járás: Bratislava) Szállodák

A felújított Modena Hotel Pozsony - Főrév (Bratislava - Ružinov) városrészben található, a történelmi központtól 6km távolságra. A repülőtér 15 percnyi autóútra terül el. A szálloda szobái fürdőszobával ellátottak, további felszereltségükben TV SAT, hajszárító, gyorsforraló, ingyenes WiFi internet csatlakozás szerepel. A szobák többsége balkonnal is ellátott. A kínálatban Economy, Business, DeLuxe kategória és apartman szerepel. A szolgáltatások...

Wellness Centrum

akadálymentes hozzáférhetőség háziállatok engedélyezettekKamerával őrzött parkolóÉtteremSzaunaSaját wellnesswc / fürdőszoba a szobánwifi
reggeli az árban
Irányár: 34.00 € fő/éj
Ágyszám: 80
Boutique hotel ARCADIA Bratislava (Pozsony)

Boutique hotel ARCADIA

*****
Bratislava (Pozsony) (térség: Kis-Kárpátok, régió: Pozsony és környéke, Járás: Bratislava) Szállodák

Romantikus és stílusos boutique hotel Pozsony történelmi belvárosának szívében. A Hotel Arcadia elhelyezkedését tekintve számos nevezetesség közelében található, mint a Prímás Palota, a Főtér, Szlovák Nemzeti Színház, Reduta, régi városháza. A szobákból egyedülálló kilátás nyílik a Ferencesek templomára, mely egyike a város legrégibb és legértékesebb templomainak....

Közvetlenül a főváros szívében

történelmi épület

a város/község központjában

Borkóstolás

háziállatok engedélyezettekInternetklíma a szobákbanMélygarázsÉtteremSzaunawc / fürdőszoba a szobán
reggeli az árban
Irányár: 44.50 € fő/éj
Ágyszám: 96
Apartmenthotel MaMaison Residence Sulekova Bratislava (Pozsony)

Apartmenthotel MaMaison Residence Sulekova

****
Bratislava (Pozsony) (térség: Kis-Kárpátok, régió: Pozsony és környéke, Járás: Bratislava) Szállodák

A Mamaison Residence Sulekova, Pozsony főbb üzlet- és turisztikai központjai közelében található. A szállás 2004-ben teljes átalakuláson ment keresztül. Napjainkban kimagasló szállásszolgáltatásokkal várja vendégeit Pozsony szívében. A Sulekova Rezidencia 32 tágas apartmannal rendelkezik, melyek rövid- és hosszú távú tartózkodáshoz is megfelelőek. Ideális szállás nem csupán családok számára, de a pihenni, felüdülni vágyók részére, üzleti úton levőknek...

Reptéri transzfer

Hűtőszekrény a szobábanháziállatok engedélyezettekklíma a szobákbanKonyha a szobábanGyermekes családok részérezárt parkolówc / fürdőszoba a szobánwifi
Irányár: 45.50 € fő/éj
Ágyszám: 64 + 21
ART HOTEL WILLIAM Bratislava (Pozsony)

ART HOTEL WILLIAM

****
Bratislava (Pozsony) (térség: Kis-Kárpátok, régió: Pozsony és környéke, Járás: Bratislava) Szállodák

Az Art Hotel Wiliam Pozsony történelmi központjában található, a Central Passage exkluzív környezetében, néhány méterre a történelmi és kulturális látnivalóktól. A szálloda közvetlen közelében éttermek, stílusos kávézók, bárok várják vendégeiket. j A szálloda 4 egyágyas, 21 kétágyas, 4 business executive, 7 business superior típusú szobával és 4 apartmannal várja a vendégeket. A szálloda híres családias légköréről, barátságos hangulatáról és...

történelmi épület

a város/község központjában

1 akadálymentesített szoba

Gyógyfürdői kezelések

akadálymentes hozzáférhetőség háziállatok engedélyezettekInternetklíma a szobákbanŐrizetlen parkolóÉtterem a közelben wc / fürdőszoba a szobánwifi
reggeli az árban
Irányár: 45.00 € fő/éj
Ágyszám: 76+3
Boutique Hotel AGATKA Chorvátsky Grob (Horvátgurab)

Boutique Hotel AGATKA

****
Chorvátsky Grob (Horvátgurab) (régió: Pozsony és környéke, Járás: Bratislava) Szállodák

Szlovákia első Boutique szállodája Pozsony mellett, Horvátgurab községében található, kilátással a Kis-Kárpátok hegységére. Kényelmes szállás, tökéletes helyszín üzleti találkozók, iskolázások, céges rendezvények és esküvők lebonyolításához is. A vendégek számára lovaglásra alkalmas terület, valamint több mint 40 ló is áll a rendelkezésre. A kínálatban golf is szerepel, kezdők és haladók számára egyaránt, oktatással. A szálloda épülete...

történelmi épület

Golf

Lovaglás

Tenisz

háziállatok engedélyezettekklíma a szobákbanÉtteremzárt parkolóSzabadtéri medencewc / fürdőszoba a szobánwifi
reggeli az árban
Irányár: 39.50 € fő/éj
Ágyszám: 55+4

Mutasd összes szállást Pozsonyban és környékén