Szállás Szlovákiában

Szállás Eperjes (Prešov)

Csomagok Eperjes (Prešov)
Térkép megjelenítése
Eperjes Térkép

Eperjes (Prešov)

Eperjes (Prešov) városa jelentős gazdasági és közigazgatási központ, Szlovákia harmadik legnagyobb városa, a kassai völgyben található Kelet-Szlovákiában. Keleti irányban található a Szalánci-hegység (Slanské vrchy) valamint északnyugatra terül el a Šarišská vrchovina hegység. A Sáros (Šariš) régió központja Eperjes, mely egyúttal megyeszékhely is.

Eperjes látogatói egyaránt gyönyörködhetnek az építészeti és történészeti emlékekben, főleg a város központjában, melynek főtere és Fő utcája nemzeti emlékmű. A városközpontban megannyi étterem, szállás lehetőség található. A vendégeknek számára lehetőség van szállást foglalni közvetlenül a történelmi központban is, a kulturális és zenés rendezvények epicentrumában. Szállás minden kategóriából, wellness hotelek, történelmi épületekben levő panziók és csendes környezetben elhelyezkedő apartmanok várják a vendégeket.

Ha Eperjesen jár, feltétlenül látogassa meg a  Csillagvizsgálót és Planetáriumot, a Saris galériát (Šarišská galéria), mely egyike a legrégibb regionális galériáknak, a Solivar pri Prešove nemzeti múzeumot, vagy kiránduljon a közeli csodaszép természetben. Számos várrom található a környéken, mint a Zbojnícky hrad, Kapušiansky hrad, vagy a Saris vár (Šarišská hrad). A turisztika rajongói előtt megannyi lehetőség áll. A régió bizonyára elvarázsolja látogatóit természeti szépségeivel, mint a Szalánci-hegység (Slanské vrchy), ahol a Sigord üdülőközpont is található szálláslehetőségekkel. Jelentős turisztikai érdekesség még a Dubnícke opál bányák (Dubnícke opálové bane).

Amennyiben sikerült felkeltenünk figyelmét és üdülését a térségben szeretné eltölteni, oldalunkon minden elérhető, mely a szállás kiválasztásában és lefoglalásában is a segítségére lehet, legyen szó panzióról a történelmi városrészben, wellness hotelról, konferenciaközpontról, vagy magánszállásról Eperjes városában és környékén.

Szűrés

 

Szállások listája: szálláshelyek Eperjesen, Szlovákia



DUKLA Hotel Prešov (Eperjes)

DUKLA Hotel

****
Prešov (Eperjes) (térség: Szalánci-hegység, régió: Sáros, Járás: Prešov) Szállodák

Eperjes városában a sétálóövezet szélén várja vendégeit a Hotel Dukla, Sáros régió metropoliszában, Szlovákia keleti részén. Közvetlenül a szálloda mellett található a Jonas Zaborske Színház (Divadlo Jonáša Záborského), valamint elhelyezkedésének köszönhetően, további nevezetességek, látnivalók, emlékművek. A szálloda nem csupán az üzletemberek számára alkalmas, vendégek széles körében közkedvelt, egészen a turistacsoportokig. Szállás egy- és...

Reptéri transzfer

2 Szoba mozgáskorlátozottaknak

Wellness Centrum

Akadálymentes hozzáférhetőség Háziállatok engedélyezettekMélygarázsÉtteremZárt parkolóSaját wellnessWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
reggeli az árban
Irányár: 40.00 € fő/éj
Ágyszám: 101+8
ENCHANTE hotel és étterem Prešov (Eperjes)

ENCHANTE hotel és étterem

****
Prešov (Eperjes) (térség: Szalánci-hegység, régió: Sáros, Járás: Prešov) Szállodák

Az Enchanté szálloda Eperjes központjának közelében található. Stílusos négycsillagos hotel, minőségi szolgáltatásokkal, modern berendezésekkel várja vendégeit maximális kényelemmel, fényűző szállással. Modern és elegáns szállás egy-, két- és háromágyas szobákban, fényűző apartmanokban, melyek a vendégek minden igényét maximálisan kielégítik. Kétágyas szobák káddal, vagy zuhanyzóval várják a vendégeket. Igény alapján pótágy is rendelhető. A...

Wellness Centrum

Háziállatok engedélyezettekGyermekes családok részéreZárt parkolóSaját wellnessWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
reggeli az árban
Irányár: 47.50 € fő/éj
Ágyszám: 18
Hotel CARPE DIEM Prešov (Eperjes)

Hotel CARPE DIEM

****
Prešov (Eperjes) (térség: Szalánci-hegység, régió: Sáros, Járás: Prešov) Szállodák

Eperjes városában található a Hotel Carpe Diem, melynek minden helyiségét művészi alkotások borítanak. Engedje, hogy a lenyűgöző kétágyas szobák valamelyike magával ragadja, minőségi bútaraival és speciális deluxe ágyneműivel és matracaival. A szobákhoz saját fürdőszoba is tartozik, fürdőkáddal, vagy zuhanyzóval, továbbá LCD TV, telefon és internet csatlakozás. Néhány szoba rendelkezik saját erkéllyel is. A vendégek három szoba kategóriából választhatnak,...

Történelmi épület

Borpince

Wellness centrum a közelben

Gyermekes családok részéreÉtteremŐrzött parkolóWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
reggeli az árban
Irányár: 42.00 € fő/éj
Ágyszám: 32+2
Hotel BÉLIER Prešov (Eperjes)

Hotel BÉLIER

***
Prešov (Eperjes) (térség: Szalánci-hegység, régió: Sáros, Járás: Prešov) Szállodák

A Hotel Bélier Presov történelmi központjában található, a sétálóövezet közelében. A szálloda 20 kényelmes szobát, 18 kétágyas szobát és 2 lakosztályt kínál. A vendégek értékelni fogják a szobák kiváló méretét. A szálloda 40 fő befogadására alkalmas étteremmel, kávézóval és társalgóval rendelkezik. A Wi-Fi a szálloda egész területén elérhető, a parkoló pedig őrzött. A szobák saját fürdőszobával (zuhany és WC), ortopéd matracokkal ellátott...

A város/község központjában

Szoba mozgáskorlátozottak részére

Akadálymentes hozzáférhetőség Háziállatok engedélyezettekKamerával őrzött parkolóÉtteremWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
reggeli az árban
Irányár: 35.00 € fő/éj
Ágyszám: 40+4
Hotel FRANCESCO Prešov (Eperjes)

Hotel FRANCESCO

***
Prešov (Eperjes) (térség: Szalánci-hegység, régió: Sáros, Járás: Bardejov) Szállodák

A Hotel Francesco csodás területen helyezkedik el, Presov központjától 3 perces sétára. A 2017-ben újonnan megnyílt szálloda modern szobákat és szolgáltatásokat kínál, amelyek még kellemesebbé teszik az üdülést. A szállodában étterem, kávézó és konferenciaterem található. Ingyenes Wi-Fi és vezetékes internet áll rendelkezésre a szálloda minden területén, beleértve a szobákat is. A szállodai szobákhoz saját fürdőszoba tartozik, minőségi szállodai...

Reptéri transzfer

A város/község központjában

Klíma a szobákbanMélygarázsÉtteremWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 39.00 € fő/éj
Ágyszám:
LINEAS Hotel  Prešov (Eperjes)

LINEAS Hotel

**
Prešov (Eperjes) (térség: Szalánci-hegység, régió: Sáros, Járás: Prešov) Szállodák

A Hotel Lineas Eperjes vasútállomásának közelében található. A szálláskínálatban egy- és kétágyas szobák szerepelnek. A hotel részét képezi az étterem, a relax központ, konferenciaterem, kávézó, bár és bowling is. Minden szoba saját fürdőszobával ellátott, zuhanyzóval, toalettel. A további felszereltségben TV és balkon szerepel. Kapacitásának köszönhetően nagyobb csoportok, sportolók számára is ideális. A szállodában ingyenes WiFi internet csatlakozás...

A város/község központjában

Bowling

Háziállatok engedélyezettekÉtteremŐrzött parkolóWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 19.50 € fő/éj
Ágyszám: 160
Villa Plaza Boutique Hotel & Spa Prešov (Eperjes)

Villa Plaza Boutique Hotel & Spa

****
Prešov (Eperjes) (térség: Szalánci-hegység, régió: Sáros, Járás: Prešov) Szállodák

Az új luxus 4 csillagos Boutique Hotel Villa Plaza **** Presovban, a Solivar épületében található, a Plaza Beach Resort egzotikus üdülőhelyén. Ideális helyet kínál üzleti ügyfelek, valamint gyermekes családok számára. A szálloda 45 km-re található a kassa repülőtértől és kevesebb, mint egy órás autóútra a Magas-Tátrától. A szobák akadálymentesített és üveg lifttel megközelíthetők....

Reptéri transzfer

A termálfürdő területén

Akadálymentes szobák

Kongresszusok, rendezvények, esküvők

Finom kávé!

Wellness

Tenisz

a strand területén

Ingyenes szolgáltatások:
Parkolás
Szaunavilág
Belépés a nyári fürdőbe Plaza Beach
Wellness
WiFi
Akadálymentes hozzáférhetőség Klíma a szobákbanFedett medenceÉtteremSzaunaSaját wellnessSzabadtéri medenceWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 60.00 € fő/éj
Ágyszám:
Brahama Panzió Prešov (Eperjes)

Brahama Panzió

***
Prešov (Eperjes) (térség: Szalánci-hegység, régió: Sáros, Járás: Prešov) Panziók

A Brahama Panzió Eperjesen található a Záhradná utcában. Saját, kamerarendszerrel őrzött parkolóval is ellátott. A szálláskínálatban 13 kétágyas szoba szerepel, valamint 1 háromágyas. A szobák légkondicionáltak, fürdőszobával, toalettel, zuhanyzóval felszereltek, továbbá TV SAT és internet csatlakozás is várja a vendégeket. A panzió részét képezi étterem is. 

Háziállatok engedélyezettekKlíma a szobákbanGyermekes családok részéreÉtteremŐrzött parkolóWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
reggeli az árban
Irányár: 29.50 € fő/éj
Ágyszám: 29+11
HRADBY Panzió Prešov (Eperjes)

HRADBY Panzió

***
Prešov (Eperjes) (térség: Szalánci-hegység, régió: Sáros, Járás: Prešov) Panziók

Eperjes történelmi központjában található stílusos, hangulatos Hradby Panzió színvonalas szállást kínál a legigényesebb vendégek számára is. Jelenleg 10 komfortosan berendezett szoba szociális helyiségekkel és 3 apartman teljesen felszerelt konyhával várja vendégeit, akár hosszabb tartózkodásra is. Az ízlésesen berendezett szobákban a vendégek maximális kényelme a fő szempont. Valamennyi szoba részét képezi a TV (helyi és műholdas adásokkal), rádió, mini...

Történelmi épület

A város/község központjában

Konyha a szobában

Hűtőszekrény a szobábanHáziállatok engedélyezettekKonyha a szobábanGyermekes családok részéreÉtterem a közelben Őrzött parkolóZárt parkolóWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 31.00 € fő/éj
Ágyszám: 17+3
Placidus Wellness Panzió Ruská Nová Ves (Sósújfalu)

Placidus Wellness Panzió

***
Ruská Nová Ves (Sósújfalu) (térség: Szalánci-hegység, régió: Sáros, Járás: Prešov) Panziók

Parkolás a szálláshely mellett, gyermekes családok részére, Étterem, szauna, saját wellness, szabadtéri medence, wc / fürdőszoba a szobán, wifi. Tömegközlekedési megállóhely, nyári terasz nyugágyakkal, nemdohányzó környezet, gyermekes családok részére, recepció, szabadtéri ülőhely, wifi, kert, erkély, lcd, led tv, nemdohányzó szobák, televízió, síkképernyős tv, tv/sat, wc / fürdőszoba...

finom kávé!

wellness

wellness centrum

Ingyenes szolgáltatások:
Parkolás
WiFi
parkolás a szálláshely mellettgyermekes családok részéreÉtteremszaunasaját wellnessszabadtéri medencewc / fürdőszoba a szobánwifi
reggeli az árban
Irányár: 30.50 € fő/éj
Ágyszám: