Szállás Szlovákiában
Keresés
  • Liptó
     
  • Fenyőházi-völgy
     
  • Fenyőháza
     
arrow

Szállás Fenyőháza (Ľubochňa)

Csomagok Fenyőháza (Ľubochňa)
Térkép megjelenítése
Fenyőháza Térkép

Fenyőháza (Ľubochňa)

Fenyőháza községe a Nagy-Fátra északi szélén található, Rózsahegy városától 13km-re nyugati irányban. Híres gyógyfürdőjéről, mely az endokrin megbetegedésekben szenvedők számára nyújt enyhülést, meseszép környezetben, melyet a Vág folyó szel ketté. Fenyőházát, a Liptói régióba soroljuk, a nyugati szélen terül el.

A turisták körében rendkívül felkapott a Fenyőházi-völgy (Ľubochnianska dolina), melynek bejárata a községnél kezdődik és 25 km hosszan húzódik, ezzel a leghosszabb völgyet alkotva a Magas-Fátra területén. Fenyőházán több mint 100évvel ezelőtt épült szecessziós villákat csodálhat meg a látogató, melyek a fürdő építésének korából származnak, egészen 1864-ből. Lehetséges, hogy éppen az egyik ilyen villában fogja eltölteni üdülését!

A turizmus Fenyőházán, főleg a 19. század végén kezdett fellendülni, amikor a fürdőnek köszönhetően szállodák, magánkézben levő villák, sportpályák kezdtek épülni. Ebben az időben ültették a híres hársfa ültetvényt is, melyet napjainkban természetvédelmi területté nyilvánítottak. Fenyőháza közvetlenül a Vág folyó mentén terül el. Turistaösvények és kerékpárösvények vezetnek közvetlenül a szállásoktól, Liptó csodálatos természetének szívébe. A Fenyőházi-völgy mintegy 4km-re található, a síközpont után, ahol megannyi turistaszállás, hétvégi ház várja a vendégeket. Innen tovább indulva gyalog, vagy kerékpárral eljuthatunk a völgy végéig, ahol szintén kijelölt turistaútvonalakon keresztül egészen a Nagy-Fátra gerincéig is eljuthat a látogató.

A Fenyőházi-völgyben síközpont várja a téli sportok szerelmeseit, mintegy 4km-re a községtől, de Rózsahegy városába is eljuthatunk, ahol Hrabovo városrészben szintén kiváló síelési lehetőségek várják a turistákat a Ski Ruzomberok központban.

Azok számára, akik a sportot részesítik előnyben üdülésük során, Fenyőháza tenisz- és football pályával szolgál, valamint b lehetőségekkel, gyönyörű hegyi környezetben. A községből induló tanösvények segítenek felfedezni, megismerni a régiót mindenki számára.

Fenyőházán romantikus séták várják a vendégeket a közeli természet szívében. Tökéletes egynapos kirándulás várja mindazokat, akik a Rojkovské-i vagy a Šútovské tavakat választják úti célként. Fenyőházától nem messze található a Hrabovói-völgy is, Rózsahegy mellett. A fürdőzés rajongói számára Besenyőfalva aquaparkja is a közelben található, mely nagyszerű az egész család számára.

Foglalja le szállását valamelyik stílusos panzióban, vagy olcsóbb magánszálláson és töltsön el egy felejthetetlen üdülést Liptó meseszép környezetében.

Szűrés


Szállás típusa:
Panziók | Magánszálláshelyek

Szálláshely jellege:
gyermekes családok részére

 

Szállások listája: szálláshelyek Fenyőházán, Szlovákia



ASTÓRIA Panzió Ľubochňa (Fenyőháza)

ASTÓRIA Panzió

Ľubochňa (Fenyőháza) (térség: Fenyőházi-völgy, régió: Liptó, Járás: Ružomberok) Panziók

Az Astória Panzió, Fenyőháza (szlovákul Ľubochňa) községében található, a Nagy-Fátra vidékén, Liptó meseszép régiójában. A liptói szállás párok, gyermekes családok, kollégák és baráti társaságok számára is ideális választás. A vendégek számára három típusú szoba szerepel a kínálatban, kétágyas-, háromágyas és nagyméretű, családi szobák, négy-, illetve ötágyas kivitelezésben. A további kínálatban Economy kategóriától a VIP Plus kategória...

A város/község központjában

Dézsafürdő

Fürdő a nyílt ég alatt

Hűtőszekrény rendelkezésre állKonyha rendelkezésre állŐrizetlen parkolóGyermekes családok részéreÉtterem a közelben WC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 20.00 € fő/éj
Ágyszám: 25
Vila HANKA Ľubochňa (Fenyőháza)

Vila HANKA

Ľubochňa (Fenyőháza) (térség: Fenyőházi-völgy, régió: Liptó, Járás: Ružomberok) Magánszálláshelyek

A Villa Hanka Ľubochňa községben található - Kraľovany-tól 6 km-re Poprád felé, Ružomberok-tól (Rózsahegy) 12 km-re Žilina (Zsolna) felé. Az épület a labdarúgó-stadion felett helyezkedik el, mintegy 300 méterre a falu központjától az Ľubochnianská-völgy felé. Ľubochňa falu a Veľká Fatra hegységben fekszik, a Váh és az Ľubochnianka folyók összefolyásánál, ahol az Ľubochnianska-völgy kezdődik. Tetőtér: 2 x 2-ágyas szobák TV-vel 1 x 4 pótágy fürdőszoba,...

Történelmi épület

A város/község központjában

Hűtőszekrény rendelkezésre állKonyha rendelkezésre állGyermekes családok részéreZárt parkolóWC / fürdőszoba a folyosónWC / Fürdőszoba a szobán
Irányár: 15.00 € fő/éj
Ágyszám: 9+7


Szállás Ľubochňa (Fenyőháza) közelében:

Távolság: 1.78kmMotel GOMBÁŠ Hubová (Gombás)

Motel GOMBÁŠ

Hubová (Gombás) (térség: Nagy-Fátra, régió: Liptó, Járás: Ružomberok) Motelek

Liptó festői környezetében, a Nagy-Fátra vidékén várja a vendégeket, Gombás (szlovákul Hubová) községében, a Motel Gombás. A motel a Rózsahegy - Zsolna útvonalról közelíthető meg. Közvetlen környezete számos lehetőséget kínál a szabadidő aktív eltöltéséhez, kerékpártúrákhoz, horgászathoz, vagy vízi sportokhoz a Vág folyón. A további lehetőségek között turisztika, lovaglás, barlanglátogatás is szerepel. A szálláskínálatban 10 szoba szerepel,...

Gyógyfürdő kezelések a közelbenÉtteremŐrzött parkolóWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 13.50 € fő/éj
Ágyszám: 32+14
Távolság: 6.14kmROSNICKA Panzió Kraľovany (Kralován)

ROSNICKA Panzió

***
Kraľovany (Kralován) (régió: Árva, Járás: Dolný Kubín) Panziók

A Rosnicka wellness panzió - teljes körű szolgáltatásokkal, wellness részleggel, kültéri és beltéri sportolási lehetőségekkel várja a vendégeket a Kis- és Nagy Fátra között elterülő völgyben Kralován (szlovákul Kraľovany), Árva lenyűgöző térségében. A panzió wellness részlegében 32°C hőmérsékletű medence, finn szauna és fitness központ is található, body shaping készülékekkel. A további szolgáltatások között Beauty stúdió és masszázs részleg...

A város/község központjában

Természetes fürdőhely

Wellness Centrum

Tenisz

Ingyenes szolgáltatások:
Szauna
Beltéri medence
Wellness
Háziállatok engedélyezettekFedett medenceŐrizetlen parkolóGyermekes családok részéreÉtteremSaját wellnessWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
reggeli az árban
Irányár: 45.00 € fő/éj
Ágyszám: 61
Távolság: 9.32kmWESTERN Panzió Ružomberok - Černová (Csernova – Rózsahegy)

WESTERN Panzió

Ružomberok - Černová (Csernova – Rózsahegy) (térség: Nagy-Fátra, régió: Liptó, Járás: Ružomberok) Panziók

A stílusos Western Panzió Rózsahegy - Csernova városrészében található, a Nagy-Fátra térségében, Liptóban.  A szálláskínálatban 14 szoba szerepel, 34 ággyal és 16 pótággyal. A szobák 1,2,3,4 és ötágyas elosztással várják a vendégeket. Minden szoba rendelkezik saját zuhanyzóval, toalettel és TV -vel, műholdas programokkal. 6 stílusos és 8 modern szoba várja a vendégeket. A panzióban számos szabadidős tevékenység várja a vendégeket, mint lovaglás, animációs...

Bowling

Lovaglás

Minigolf

Horgászat

Squash

Hűtőszekrény rendelkezésre állHáziállatok engedélyezettekGyermekes családok részéreÉtteremSzaunaŐrzött parkolóTermálfürdő/AquaparkWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 13.00 € fő/éj
Ágyszám: 34+16
Távolság: 9.34kmMotel RANC Ružomberok - Černová (Csernova – Rózsahegy)

Motel RANC

***
Ružomberok - Černová (Csernova – Rózsahegy) (térség: Nagy-Fátra, régió: Liptó, Járás: Ružomberok) Motelek

Rózsahegy (szlovákul Ružomberok) városának szélén terül el a Motel Ranc, Csernova történelmi községében. A közelben Habovka attraktív turistaközpontja és síparadicsoma várja a vendégeket, a Malino Brdo hegyen. A szálláskínálatban egy- és kétágyas szobák, valamint apartmanok szerepelnek. Nagyszerű választás gyermekes családok számára. A panzióban egy akadálymentesített, mozgáskorlátozottak számára fenntartott apartman is található. A szobák felszereltségéhez...

1 Apartman mozgáskorlátozottaknak

Bowling

Lovaglás

Minigolf

Squash

Akadálymentes hozzáférhetőség Parkolás a szálláshely mellettÉtteremŐrzött parkolóWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 14.00 € fő/éj
Ágyszám: 41+10
Távolság: 10.41kmKoliba U DOBRÉHO PASTIERA Panzió Ružomberok (Rózsahegy)

Koliba U DOBRÉHO PASTIERA Panzió

***
Ružomberok (Rózsahegy) (térség: Hrabovo, régió: Liptó, Járás: Ružomberok) Panziók

Rózsahegy (Ružomberok) szélén található, a Nagy-Fátra erdős dombjai között tisztáson a Koliba u Dobrého Pastiera panzió ("a Jó Pásztor Fogadója") , mely látogatóit kiváló ételeivel, kényelmes szállással és csodálatos környezettel kápráztatja el. Körülbelül 5km-re terül el a város központjától. A panzió természetes anyagokból épült és hűen tükrözi a szlovák építészet hagyományait. Ha a faházba látogat, ne hagyja ki, hogy eltöltsön...

InternetFedett medenceGyermekes családok részéreÉtteremŐrzött parkolóSzabadtéri medenceWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 21.50 € fő/éj
Ágyszám: 15+3
Távolság: 11.12kmU ŠULOV Panzió Ružomberok - Černová (Csernova – Rózsahegy)

U ŠULOV Panzió

**
Ružomberok - Černová (Csernova – Rózsahegy) (térség: Nagy-Fátra, régió: Liptó, Járás: Ružomberok) Panziók

Az U Sulov Panzió Rózsahegy nyugati részében található, Cernová városrészben, a Hrabovská-völgy közelében. Megközelítőleg 100m távolságra terül el a főúttól, családi házak között. A városközpont körülbelül 2km távolságra található. A szálláskínálatban 7 szoba szerepel, melyek között 2 kétágyas és 5 háromágyas. Néhány szoba saját fürdőszobával ellátott, zuhanyzóval, toalettel és mosdóval. A háromágyas szobában franciaágy és egy különálló...

A város/község központjában

Hűtőszekrény rendelkezésre állKonyha rendelkezésre állKistestű háziállatok engedélyezettekGyermekes családok részéreÉtteremTermálfürdő/AquaparkZárt parkolóWC / Fürdőszoba a szobánKözös WC/fürdőszoba két apartman jellegű szoba részéreWiFi
Irányár: 16.50 € fő/éj
Ágyszám: 17
Távolság: 11.66kmADAK Panzió Párnica

ADAK Panzió

**
Párnica (térség: Kis-Fátra, régió: Árva, Járás: Dolný Kubín) Panziók

Az Adak Panzió Párnica községének szélén található, a Kis-Fátra hegységben. Zázriva községétől 11 percnyi autóútra helyezkedik el. A Sport Centrum Lucivna 3km távolságra terül el. A szobák saját fürdőszobákkal ellátottak, felszereltségükhöz TV SAT, WiFi is társul. Néhány szobához tágas balkon is tartozik. Napozóterasz is szerepel a kínálatban, valamint valamint társalgó is. A panzióban biliárd és szauna is található. Gyermekek számára játszótér...

GarázsŐrizetlen parkolóGyermekes családok részéreÉtteremSzaunaWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 18.00 € fő/éj
Ágyszám: 69
Távolság: 12.21kmChata LÚČ Hrabovo Ružomberok (Rózsahegy)

Chata LÚČ Hrabovo

Ružomberok (Rózsahegy) (térség: Hrabovo, régió: Liptó, Járás: Ružomberok) Faház szállás

A Chata LÚČ Hrabovo Ružomberok városában található, 600m távolságra a Skipark Ruzomberok sífelvonóitól. Az épület ideális választás baráti társaságoknak, gyermekes családok számára 20 fő kapacitásban. Az emeleten 4 hálószoba található, 2 ötágyas, 1 négyágyas és 1 hatágyas kapacitással. A földszinten nagyméretű nappali, TV SAT, kandalló, konyha, két fürdőszoba, sítároló és kerékpártároló található. A konyha felszereltségéhez tűzhely, elektromos...

Hűtőszekrény rendelkezésre állHáziállatok engedélyezettekKonyha rendelkezésre állParkolás a szálláshely mellettÉtterem a közelben Közös WC/fürdőszobák WiFi
Irányár: 12.00 € fő/éj
Ágyszám: 20+8
Távolság: 12.22kmBYSTRINA Üdülőház Ružomberok (Rózsahegy)

BYSTRINA Üdülőház

Ružomberok (Rózsahegy) (térség: Hrabovo, régió: Liptó, Járás: Ružomberok) Faház szállás

A Chata Bystrina Hrabovo üdülőterületén található, a Skipark Ružomberok - Malinô Brdo sífelvonója mellett. A szállás 3 szintes, 7 hálószobával rendelkezik, étkezővel, 3 fürdőszobával, kandallóval felszerelt nappalival és műholdas TV-vel ellátott. Összesen 23 ágy kapacitással bír, ideális nagyobb baráti csoport vagy több család számára. A házhoz külön konyha, sí- és kerékpár tároló is tartozik. A konyhában hűtőszekrény található, fagyasztóval,...

Hűtőszekrény rendelkezésre állHáziállatok engedélyezettekKonyha rendelkezésre állŐrizetlen parkolóGyermekes családok részéreWC / fürdőszoba a folyosón
Irányár: 14.00 € fő/éj
Ágyszám: 23
Távolság: 12.24kmChata TOMÁŠ Malinô Brdo Ružomberok (Rózsahegy)

Chata TOMÁŠ Malinô Brdo

Ružomberok (Rózsahegy) (térség: Hrabovo, régió: Liptó, Járás: Ružomberok) Faház szállás

Konyha rendelkezésre áll, parkolás a szálláshely mellett, gyermekes családok részére, wc / fürdőszoba a folyosón. Visszatérítendő kaució 100 eur/tartózkodás, 2 x fürdőszoba, 2 x wc, benti kandalló, konyha, konyha rendelkezésre áll, gyermekes családok részére, társalgó, kert, kandalló, kanapé, Ülősarok, elektromos sütő, konyhai felszerelés, mikrohullámú sütő, vízforraló, villany vagy gáztűzhely, kerékpár és sífelszerelés tároló, bike park, kerékpárturizmus,...

konyha rendelkezésre állparkolás a szálláshely mellettgyermekes családok részérewc / fürdőszoba a folyosón
Irányár: 18.00 € fő/éj
Ágyszám: 18
Távolság: 12.33kmPod Brdom Üdülőház Ružomberok (Rózsahegy)

Pod Brdom Üdülőház

Ružomberok (Rózsahegy) (térség: Hrabovo, régió: Liptó, Járás: Ružomberok) Faház szállás

A Chata pod Brdom szállás az erdő mellett található, Malino Brdo üdülőközpontban, 250m távolságra a Hrabovo víztározótól. A kabinos felvonótól 200m távolságra terül el. Rózsahegy központja autóval 8 perc távolságra terül el.  A vendégek számára különálló rész áll rendelkezésre, mely 3 szobából áll (2 x háromágyas és négyágyas), berendezett konyha, két közös helyiség, ahol TV SAT, kandalló, pótágy áll a rendelkezésre. Apartman is található...

Hűtőszekrény rendelkezésre állHáziállatok engedélyezettekkonyha rendelkezésre állparkolás a szálláshely mellettgyermekes családok részéreÉtteremWC / Fürdőszoba a szobán
Irányár: 11.00 € fő/éj
Ágyszám: 10+2
Távolság: 12.43kmJÁNOŠÍKOVA KRČMA Panzió Valaská Dubová (Oláhdubova)

JÁNOŠÍKOVA KRČMA Panzió

**
Valaská Dubová (Oláhdubova) (térség: Kócs-hegység, régió: Liptó, Járás: Ružomberok) Panziók

A Penzión Jánosíkova Krcma (magyar fordításban Jánosík Kocsmája) Panzió, Liptó és Árva régiók határán található, Valaská Dubová (magyarul Oláhdubova) községében, 8km távolságra Rózsahegy városától, valamint 9km-re Alsókubintól. A panzió az eredeti kocsma felújításával jött létre, mely 1713-ból származik. A történet szerint ez volt az a helyszín, ahol az ismert szlovák betyárt, Jánosíkot elfogták. A panzió 6 kétágyas szobával rendelkezik, valamint...

A város/község központjában

Borpince

Hűtőszekrény a szobábanŐrizetlen parkológyermekes családok részéreÉtteremTermálfürdő/AquaparkWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 10.00 € fő/éj
Ágyszám: 20+14
Távolság: 12.62kmMALINO Üdülőház Ružomberok (Rózsahegy)

MALINO Üdülőház

Ružomberok (Rózsahegy) (térség: Hrabovo, régió: Liptó, Járás: Ružomberok) Faház szállás

A hangulatos Malino faház Liptov szívében, a Skipark Ruzomberok sípálya alatt található. Nem csak a síelés szerelmeseit várja, de azokat is akik szeretnék felfedezni a Hrabovska-völgy szépségét és esetleg kipróbálni az adrenalin tevékenységeket a Tarzania Hrabovo kötélparkban és a Malino Brdo kerékpárparkban.  Kipróbálhatja a siklóernyőzést, íjászatot, aquazorbingot, horgászást és vízi sportokat a Hrabovska gát vizén. A Malino nyaraló akár 18 vendég...

Wellness centrum a közelben

Hűtőszekrény rendelkezésre állHáziállatok engedélyezettekkonyha rendelkezésre állparkolás a szálláshely mellettgyermekes családok részéreÉtterem a közelben Szaunawc / fürdőszoba a folyosónWellness a közelben
Irányár: 10.00 € fő/éj
Ágyszám: 17
TIPP
Távolság: 12.66kmHotel ACKO Ružomberok (Rózsahegy)

Hotel ACKO

***
Ružomberok (Rózsahegy) (térség: Hrabovo, régió: Liptó, Járás: Žilina) Szállodák

A Hotel ÁČKO*** Rózsahegyen (Ružomberok), a Zsolnai Kerületben (Žilina), Malinô Brdo üdülőközpont közelében fekszik. A Ski Park Ružomberok síközpont 4,2 km-re található, a Thermal Park Bešeňová gyógy- és élményfürdő is könnyen elérhető. A szálloda összkapacitás 54 férőhely. Étterme a´la carte (étlapról választható) ételeket, napi és hétvégi menüket valamint büfé ellátást is kínál. Konferenciaterme és szekciótermei céges rendezvények, szemináriumok...

Wellness Centrum

Bowling

Háziállatok engedélyezettekInternetFedett medenceparkolás a szálláshely mellettgyermekes családok részéreÉtteremSzaunaSaját wellnessWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 34.50 € fő/éj
Ágyszám: 32 + 19
Távolság: 12.68kmHRABOVO Apartmanok Rezort  Ružomberok (Rózsahegy)

HRABOVO Apartmanok Rezort

Ružomberok (Rózsahegy) (térség: Hrabovo, régió: Liptó, Járás: Ružomberok) Apartmanok

Az Apartmány Hrabovo Rezort a tó partján várják a vendégeket, a Nagy-Fátra Nemzeti Park területén. A kabinos felvonó közelében található, Malino Brdo központ közelében. Rózsahegy mindössze 2km távolságra terül el. Az üdülőhely 7 apartmanházból áll, melyek különféle stúdiókkal, apartmanokkal várják a vendégeket.  Az apartmanokhoz kényelmes berendezés és parkoló is társul, mely kamerarendszerrel őrzött. A legnagyobb alapterületű apartman (73m2), a...

Közvetlenül a tóparton

Konyha a szobában

Wellness Centrum

Hűtőszekrény a szobábanHáziállatok engedélyezettekInternetKonyha a szobábanKamerával őrzött parkológyermekes családok részéreÉtterem a közelben Saját wellnessWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 12.00 € fő/éj
Ágyszám: 250
Távolság: 12.70kmFATRAPARK Apartmanház Ružomberok (Rózsahegy)

FATRAPARK Apartmanház

***
Ružomberok (Rózsahegy) (térség: Hrabovo, régió: Liptó, Járás: Ružomberok) Apartmanok

A Fatrapark Apartmanház Hrabovo térségében várja a vendégeket, Rózsahegy csodálatos környezetében. Tökéletes helyszín üdülésekhez, kikapcsolódáshoz az egész család számára. Az apartmanok a nyári időszakban rendkívül népszerűen a kerékpárosok körében is, télen a síelés szerelmesei látogatják előszeretettel. A szálláskínálatban összesen 50 apartman szerepel, teljes kapacitásuk 200 ágy. Az apartmanok között egy-, két- és háromszobás apartmanok...

Konyha a szobában

Akadálymentes hozzáférhetőség Hűtőszekrény a szobábanHáziállatok engedélyezettekInternetKonyha a szobábanŐrizetlen parkolóMélygarázsgyermekes családok részéreÉtteremWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 15.00 € fő/éj
Ágyszám: 200
Távolság: 12.72kmDELUXE Apartman Hrabovo Ružomberok (Rózsahegy)

DELUXE Apartman Hrabovo

Ružomberok (Rózsahegy) (térség: Hrabovo, régió: Liptó, Járás: Ružomberok) Apartmanok

Liptó régiójában található, Hrabovo síközpontja területén a Deluxe Apartman az Alacsony-Tátra- és a Nagy-Fátra Nemzeti Park környezetében. A szállás közvetlen közelében található a fülkés felnovóállomás, mely segítségével eljuthatunk egészen Malino Brdo központjáig, ahol Szlovákia leghosszabb lejtője található. Az apartman modern berendezésű, a Vila Barbora tetőterében került kialakításra, mely az Apartmany Hrabovo Rezort részét képezi. Az üdülőhely...

Konyha a szobában

Wellness Centrum

Hűtőszekrény a szobábanHáziállatok engedélyezettekKonyha a szobábangyermekes családok részéreÉtterem a közelben Őrzött parkolóSaját wellnessWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 12.00 € fő/éj
Ágyszám: 5
Távolság: 12.72kmSUPERIOR Apartman Hrabovo Ružomberok (Rózsahegy)

SUPERIOR Apartman Hrabovo

Ružomberok (Rózsahegy) (térség: Hrabovo, régió: Liptó, Járás: Ružomberok) Apartmanok

Elegáns kivitelezésű luxus apartman ház, Superior Apartman, a Nagy-Fátra Nemzeti Park szívében egyedülálló fényűző szállást biztosít vendégei számára lélegzetelállító liptói régióban. Az üdülőhely az Apartmany Hrabovo Rezort részét képezi, a Villa Barbora tetőterében. Közvetlen közelében helyezkedik el a Malino brdo-i síközpont is, ahol Szlovákia leghosszabb sípályája található. Az apartman teljes kapacitása 5 fekhely (2 kihúzható ágy és 1 pótágy)....

Konyha a szobában

Wellness Centrum

Hűtőszekrény a szobábanHáziállatok engedélyezettekGarázsKonyha a szobábangyermekes családok részéreÉtterem a közelben Saját wellnessWC / Fürdőszoba a szobánWiFi
Irányár: 12.00 € fő/éj
Ágyszám: 5+2