Turisztikai érdekességek Szlovákiában

Leányvár Selmecbányán

vissza a Érdekességek Banská Štiavnica (Selmecbánya)

Banská Štiavnica (Selmecbánya) - térség: Selmeci-hegység - régió: Garammente

Látnivalók típusa: Várak és kastélyok

A monda szerint Rössel Borbála építtette, mert nem akarta látni az ezen a helyen lévő városi akasztófát. Tehette, mert igen gazdag volt.

Nagyapja Rössel Erazmus ugyanis olyan sok aranypénzt gyűjtött, hogy azokat - állítása szerint - egymásmellé rakva a sor az országúton Selmectől Budáig ért volna. Borbálát a selmeciek önteltsége és tékozló életmódja miatt Leányvári boszorkánynak nevezték.

Vagyona mellett szépsége is messze földön híres volt, akadtak tehát kérői szép számmal, de ő mindegyiknek nemet mondott. Hiába figyelmeztették, hogy az ő gazdagsága is véges, két kézzel szórta a pénzt. Beledobta gyűrűjét a patakba, és azt mondta, az ő jóléte annyira biztos, mint az, hogy ez a gyűrű elvész. A gyűrű később egy hal gyomrából előkerült, Borbála pedig szegényen mindenkitől elhagyatva halt meg. Temetésén óriási vihar kerekedett és az emberek a koporsót hátrahagyva elmenekültek. A holttestet kutyák falták fel.

A valóság azonban az, hogy a vár a török veszély idején, 1564 és 1571 között épült. A várost 24 olasz ágyúval védte a Léva és Bakabánya irányából várható támadásoktól. Ha ellenséges csapatokat láttak, akkor fekete lobogót tűztek ki. Ha viszont vendég közeledett, az őrség úgynevezett monettát fúvott. Tűz esetén nappal vörös lobogóval, éjjel lámpással jelezték a vészt. A tűzőr negyedóránként trombitált, míg az egész órákat harangütés jelezte.

A leányvárban 1860-tól az akadémisták testgyakorló órákat tartottak. Belül az épület emeletei tagolatlanok, kisebb szobákat a sarokban elhelyezett tornyokban találunk. A boltozatos földszintről az emeletre eredetileg nem vezetett feljárat, mivel ott tárolták az őrség lovait.
Ma az épületben a törökellenes harcokra emlékező kiállítás látható.
A vár emeletéről a város teljes panorámája látható.

Nyitva:

október-április, hétfő-péntek, 8.00-tól 15.00-ig
július-augusztus, hétfő-vasárnap, 8.00-tól 18.00-ig
május, június, szeptember, hétfő-vasárnap, 8.00-tól 16.00-ig


Szálláslehetőségek a közelben: Leányvár Selmecbányán
Hubert apartman
Hubert apartman Selmecbánya
A Hubert Apartman vadászház stílusú szállás Selmecbányán várja a vendégeket, a 100m távolságra...
0.26 km

25.00 €
(fő / éj)
Hotel GRAND MATEJ
Hotel GRAND MATEJ Selmecbánya
Selmecbánya központjában várja vendégeit a Hotel Grand Matej szálloda kényelmes szállással,...
0.36 km

29.50 €
(fő / éj)
Hotel SALAMANDER
Hotel SALAMANDER Selmecbánya
Kényelmes szállás Selmecbánya történelmi városának központjában. A Hotel Salamander szálloda a...
0.38 km

35.50 €
(fő / éj)
KACHELMAN Panzió
KACHELMAN Panzió Selmecbánya
A Kachelman panzió Banská Štiavnica (Selmecbánya) központjában várja a vendégeket. Kétágyas...
0.39 km

34.00 €
(fő / éj)
COSMOPOLITAN II Panzió
COSMOPOLITAN II Panzió Selmecbánya
A Cosmopolitan 2 felújított épülete a 16. századból származik. Kényelmes szállás Selmecbánya...
0.41 km

25.00 €
(fő / éj)
Peszion Resla Residence I, II,
Peszion Resla Residence I, II,  Selmecbánya
A Resla Panzió Selmecbánya központjában található, a 17. századból származó reneszánsz-barokk...
0.45 km

28.00 €
(fő / éj)
Hotel BRISTOL
Hotel BRISTOL Selmecbánya
A Hotel Bristol szecessziós homlokzatával Selmecbánya központjában található, az UNESCO világörökség...
0.45 km

30.50 €
(fő / éj)
TOMINO Panzó
TOMINO Panzó Selmecbánya
A Tomino Panzió Selmecbánya mellett található, közvetlenül a Botanikus kert mellett, a történelmi...
0.54 km

17.50 €
(fő / éj)
Tatiana Panzió
Tatiana Panzió Selmecbánya
A Tatiana Panzió Selmecbánya történelmi városában található, a Botanikus kert mellett, csendes,...
0.55 km

25.00 €
(fő / éj)
Vila MAGNOLIA
Vila MAGNOLIA Selmecbánya
A Vila Magnolia Panzió Banská Štiavnica (magyarul Selmecbánya) központjának szélén található....
0.58 km

30.00 €
(fő / éj)
COSMOPOLITAN I Panzió
COSMOPOLITAN I Panzió Selmecbánya
Selmecbánya szívében várja vendégeit a 19. századból származó, felújított épületben a Cosmopolitan...
0.68 km

30.00 €
(fő / éj)
Cserkészház Hostel Skautský dom
Cserkészház Hostel Skautský dom Selmecbánya
Csupán 100 méterre a város központjától található a Cserkészház Hostel Skautský dom. Alkalmas...
0.69 km

15.00 €
(fő / éj)
Botanický dvor
Botanický dvor Selmecbánya
0.80 km

40.00 €
(fő / éj)
NA KOPCI Panzió
NA KOPCI Panzió Selmecbánya
Szállás Selmecbánya történelmi városában. A panzió bizonyára elnyeri tetszését, elsősorban...
0.82 km

24.00 €
(fő / éj)
NA TROJICI Panzió
NA TROJICI Panzió Selmecbánya
A Penzión na Trojici Panzió közvetlenül a főtéren található Selmecbányán. A panzió épülete...
0.86 km

25.00 €
(fő / éj)
Elérhetőségek
Cím Novozámocká,
969 01 Selmecbánya
Telefon +421 45... Elérhetőségek megtekintése
Telefon +421 45 691 15 43
Emailsbm@muzeumbs.sk
WWWWeboldal
GPS N48.45571°
E18.89595°
Utolsó módosítás dátuma 08. 08. 2022
Látnivalók a közelben
Osmidiv festival
Osmidiv festivalFesztiválok, rendezvények
0.15 km
Havas Boldogasszony-templom
Havas Boldogasszony-templomSzakrális műemlékek és zarándokhelyek
0.19 km
Hegybányai-kapu (vagySzélaknai-, Piargi-kapu)
Hegybányai-kapu (vagySzélaknai-, Piargi-kapu)Múzeumok és technikai műemlékek
0.27 km
Kammerhof (Kamaraudvar)
Kammerhof (Kamaraudvar)Múzeumok és technikai műemlékek
0.35 km
Mária Mennybemenetelének temploma
Mária Mennybemenetelének temploma Szakrális műemlékek és zarándokhelyek
0.41 km
Terasz
TeraszMúzeumok és technikai műemlékek
0.44 km
Klopacska (kopogó, lármafa, die Klopf)
Klopacska (kopogó, lármafa, die Klopf)Múzeumok és technikai műemlékek
0.49 km
Egyéb látványosságok


Látnivalók a közelben

TeraszTerasz
0.44 km
Fritz-házFritz-ház
0.56 km